Konzervált zajok az A38 színpadán

Fotó: Zimon András

Dupla bulival ünnepelhettek a hazai indusztriál–ebm rajongók pénteken, hiszen közös koncertet adott a szcéna két nagy állócsillaga – a német Die Krupps és a kanadai Frontline Assembly az A38 hajón.

Hirdetés

De nézzük, hogy mi is az az indusztriál–ebm muzsika. Először is: nem csak az átlagemberek, a szakújságírók is imádnak kategorizálni, ami sokszor sikerül is, ámbár néha meggyűlik a bajuk a feladattal – ez nem volt másképp a már említett stílusokkal sem. Hogy is mehetett volna simán a névadás?

Hiszen az experimentális és a kraut is, amiből az ipari zene kinőtte magát, a hatvanasok végéig teljesen ismeretlen fogalmak voltak. Az indusztriális kifejezést egyébként a 70-es évek közepén használták először, főleg azokra az új zenekészítési és zenegyártási folyamatokkal is foglalkozó zenekarokra, akik először próbáltak a zajokkal, zörejekkel úgy kísérletezni és valami formabontót alkotni, ahogy addig mások sosem. De ráaggatták a kifejezést azokra a csapatokra is, akik az Industrial records kiadóhoz tartoztak.

Pozsonyban varázsolt a különc szintipop-szupersztár

Kedd este adott telt házas koncertet a pozsonyi Majestic klubban a szintipop nagy öregje Gary Anthony James Webb, közismertebb nevén Gary Numan.

Az ipari zene nyilván táplálkozott az ősi rituális zenei elemekből és a modern iparosodás és technikai fejlődés jótékony hatásainak a szimbiózisából is. Nevezzünk meg egy ilyen jótékony hatást: például a szintetizátor, ami a ’70-es évek egyik legfontosabb zenei és technológiai terméke is egyben! Szóval a ’70-es években ugrásszerűen nőtt az olyan experimentális hatásokat mutató zenekarok száma, akik tényleg valami egészen új dologban gondolkodtak. Például kimentek egy vasgyárba és az egymásnak ütődő csövek hangját rögzítve építettek a stúdiókban dallamokat. Vagy ha a Depeche Mode-ot nézzük, a csapat a sampler-technika fejlődését kihasználva, üres üvegeket dobált a tűzbe, aminek a szétdurranó hangja adta egy daluk alapjait, vagy épp amikor egy autó kipufogójának a zaját felvéve, majd azt visszafelé lejátszva alkottak korszakos slágert a 80-asok közepén.

Ezek a folyamatok természetesen alapjaiban rázták meg a hagyományos értelemben vett zenekészítés folyamatát. A zenekarok egyre vadabb ötletekkel álltak elő, az Einstürzende Neubauten például a mai napig használ a koncertjein szerszámokat, különböző méretű és vastagságú csöveket, amiknek a hangjai tényleg dallamos zenévé állnak össze.

Az indusztriált ezen furcsa zenekészítési folyamatok mellett mindig is körüllengte egyfajta sötét misztikus hangulat, a stílusban alkotó csapatok többségének a megjelenése is forradalmi volt. Bár többségük alig-alig kóstolt bele a mainstreambe, zenei hatásuk mégis felbecsülhetetlen. Hogy csak párat soroljak közülük: a Throbbing Gristle, a Test Department, a Coil, a Cabaret Voltaire vagy az Einstürzende Neubauten – akik a stílus úttörői voltak – szerintem azért a mai napig sokaknak beugranak.

Fotó: Zimon András

A nyolcvanas években aztán a műfaj is felcseperedett és a világ szinte minden szegletébe eljutott. Még kis hazánkban is kialakulhatott egy masszív, de kitartó közeg, ami először a Petőfi Csarnokban, majd a Fekete Lyukban tartotta heti rendszerességgel a „szeánszait”. Szerencsére a hazai zenekaroknak és szervezőknek köszönhetően a rajongók nagyjából egy nagy tömbben fenn is tudtak maradni. S ahogy a szcéna sikeresen túlélte a 2000-es éveket, mára egyre több régi, az indusztriál égisze alatt alkotó nagy név koncertezik végre Magyarországon is, ahol sajnos a ’80-as és ’90-es években hatalmas szerencsével tudtak csak a szervezők egy-egy nagyobb nevet a színpadra állítani.

Például a Laibach, a Nitzer Ebb, a Die Krupps és a Skinny Puppy koncertjei itthon igazi csemegének számítottak, olyannyira, hogy a mai napig csodálom a hazai fanokat, hogy milyen türelemmel tudtak akár évtizedeket várni a kedvenceikre. Persze olykor ránk mosolygott a szerencse is és például az egyetlen a stílusban igazán „mainstreammé vált” formációt a Nine Inch Nails-t már a legnagyobb hazai színpadokon láthattuk zúzni, köszönhetően például a Sziget koncertszervezőinek. Ez a stílus tehát túlélte a zenei élet folyamatos változásait és egy az egyben konzerválta magát a 21. századnak.

Nem is vártam mást a két csapat koncertjeitől, mint egy időutazást, vissza egészen a ’80-as és a ’90-es évekbe, amikor is az MTV 120 című műsorát – vasárnap esténként – figyelve éheztük a stílus képviselőinek a videóit, vagy alig vártuk, hogy a Technobase nevű zenei boltban hagyhassuk a zsebpénzüket egy-egy újdonság kazettára másolására költve azt a pár forintot, amit az uzsonnából félretettünk. Az, hogy ezek a csapatok mára már szinte csak a turnéhaknikból élnek, azért elég elszomorító.

Sajnos a stílus teljesen beszűkült, pedig mondanivaló lenne bőven. A munkásságában a technológia fejlődésre, a leginkább a disztópikus képekkel ábrázolt humán és gép kapcsolatáról értekező, komor világvége hangulatot teremtő Frontline Assembly például a mai napig aktív, bár lemezei teljesen egy kaptafára készülnek. Már a FLA projektet tekintve, hiszen a Bill Leeb és Rhys Fulber által 1986-ban alapított formáció, a Delerium munkacímű projektjükkel egy komoly világslágert is a magáénak tudhat a Silence személyében.

Nagy munkabírású csapatról van szó. Stílusuk egyedi, sokan próbálták is őket utánozni, Európában is. Több-kevesebb sikerrel. Az estét ők nyitották, a hosszú intro után elkezdődött a The Machinist United Tour. A dugig telt hajón a rajongók nagyon jó hangulatot teremtettek, a főleg 40-es és 50-esekből álló közönség kitett magáért. Az elektronikus zörejek, a szétszemplingelt dallamok, torzított gitártémák, a vokoderes ének iszonyú erővel szakadt ki a hangszórókból.

Fotó: Zimon András

Nyilván a dupla koncert miatt a setlist csak a sikeresebb dalokból állhatott, az egyéni koncertek különleges, vagy rég elfeledett dalokból való csemegézését sajnos ezen az esten el kellett felejteni. A Frontline egy masszív egy órás buliban mutatta meg, hogy miért akkora ászok a tengerentúlon és itt Európában is. Az Antrophod, a Neologic Spasm, a Killing Ground, a Gun, a Plasticity és a Mindphaser dalcímek is a zenekar ember-robot/mesterséges intelligencia kérdésköre, a génkísérletek, környezetpusztulás, világvége témáinak a hangulataira erősítenek rá. A kivetítőkön a posztapokaliptikus képek mellet filmbetéteket is fel lehetett fedezni. A stílusra jellemző, hogy a dalokat filmidézetekkel díszítik. A Frontlie például a Robotzsaru és az Összeomlás című filmekből is szemplingelt a repertoárjába.

Mindkét csapatra jellemző, hogy a nyolcvanasok tiszta elektronikus hangzása után a metál, a hardcore és egyéb akusztikus hangszerekkel előadott stílusok felé kacsingattak, ami megosztotta a rajongókat is.

Az este során a már felsorolt klasszikusok mellett a csapat mindkét korszakából válogatott. A mára már legendásnak számító Tactical Neural implant című nagylemez mellett felcsendültek a hardcore-os Millenium korong keményen gitárorientált témái is. A langaléta, de roppant szuggesztív énekes, Leeb, nem hagyta a közönségét pihenni, hol az elektromos dobokat püfölte, hol a közönséggel lépett interakcióba. Fulber kezelte a szintetizátorokat, két session zenész, egy dobos és egy billentyűs volt még a színpadon, de a szerepük elenyésző volt.

FRONT LINE ASSEMBLY ‘Mindphaser 12″ mix’ official music video [HQ Audio]

The Canadian Music Video Awards ‘Best Alternative Video’ of 1992 (Directed by Robert Lee & Produced by Gary Blair Smith) The audio was remastered by me with the ‘Mindphaser’ Third Mind Records CD Single. From my personal VHS archive of rare Goth & Industrial music videos and live performances.

Sajnos a stílusra jellemző, hogy az együttesek roppant steril dalait élőben bonyolult és nehéz is előadni, sok részlet megy felvételről, de mivel ez a koncertek természetes velejárója, a közönség nem rója fel a csapatoknak a playback-szerű előadásokat. Az „ének” természetesen élő volt. Remek, nagyon masszív egy órát hozott a kanadai zenekar Budapestre, öröm volt nézni a boldog arcokat a buli alatt.

Rövid átszerelés után aztán érkezett a düsseldorfi Die Krupps. Az 1980-ban alapított csapat majd 40 éves múltja majdnem az indusztriál indulásáig nyúlik vissza. Jürgen Engler dalszerő/énekes és bandája az egyik legmeghatározóbb és a mai napig aktív csapata az ipari stílusnak. Nevük önmagáért beszél. S bár a zenéjük nem annyira szofisztikált, mint kanadai sorstársaiké, azért a keménységért nekik se kell a szomszédba menniük.

Dalaik sokkal inkább a társadalmi problémákra fókuszálnak, mintsem az ember-gép kapcsolatra. A banda komolyan elítéli a rasszizmust, több daluk foglalkozik a neonácikkal, akikkel finoman szólva sem ápolnak barátságot. A kezdeti teljesen elektronikus hangzás után a ’90-es évek elején váltott a csapat a metálra, amit ők egyszerűen csak metal-machine-musicnak tituláltak. Engler Metallica mániája jól meg is változtatta a zenekar hangzását, s bár az ő esetükben ez a váltás igen jövedelmező lett, mert például To The Hilt című dalukat az MTV anno magas rotációban pörgette.

Fotó: Zimon András

A Frontline-nal egyetemben jó párszor voltak már Budapesten. Így az ő bulijuk sem rejtegetett sok meglepetést. Egy bő egyórás zúzdát kaptunk az arcunkba, ami közben szerencsére a ’80-asokban írt dalok is előkerültek szép számmal. A csapat a pofátlanul fiatalos Englerrel egyetemben hozta a szokásosat, a dob ahogy láttam teljesen playback volt, ellenben a gitár és az ének élőben szólt. Ralf Dörper billentyűs pedig ügyesen egészítette ki a csapatot az elektronikus hangszereivel.

Hirdetés

A setlist a Final option és a Machinist of Joy lemezek dalaira épült. A húzós Dawning of Doom után sorra következtek a csapat legemblematikusabb dalai: a Schmutzfabrik, a Germaniac, a To The Hilt, a Metal Machine Music, a Robo Sapien, a Fatherland, majd a Nitzer Ebb-vel közösen előadott Machineries of Joy és a Bloodsuckers is a repertoárba került.

DIE KRUPPS To the hilt

null

A zenekar láthatóan jó erőben van, s bár a Frontline-nal ellentétben inkább a múltjába révedő csapatról van szó, maradt bennük erő bőven, és mind a mai napig remekül szólnak. A buli alatt a komoly vastagságú vascsöveket is előszeretettel püfölő Engler maradt az elkoptathatatlan zenei forrása a csapatnak, aki szemmel láthatóan komolyan veszi, amit csinál.

Emlékezetes este marad, az biztos, közel a hatvanhoz ilyen tempót diktálni, hát nem semmi! Sajnos a kreativitás, talán épp a beszűkült zenei sémáknak köszönhetően mára eltűnt ezekből a zenekarokból, tényleg egyfajta mementóként, panoptikumként járják a világot közös vagy éppen szóló turnékkal, ami önmagában nem is lenne baj, hiszen ki nem szeret nosztalgiázni? Én is lennék újra 20! Szóval én speciel örülök annak, hogy az indusztriál nagy csapatai időnként ellátogatnak hazánkba, nagy űrt töltenek be itthon mind a mai napig.

Nitzer EBB and Die Krupps -The Machineries of Joy

N.Ebb And Die Krupps Video

Természetesen kiemelném az olyan remek hazai csapatokat is, mint a Gazdag István nevével fémjelzett First Aid for Souls, vagy az Andrew Maker által fémjelzett Gunmaker is, hogy csak egy párat említsek azokból, akik tartják a lelket a magyar rajongókban. Arról nem is beszélve, hogy nagy a mozgolódás az angol Nitzer Ebb háza táján is mostanság, szóval érdemes figyelni az Industriálra… okoz még ez a műfaj meglepetéseket, abban biztos vagyok.