Nem lehet itt élni, minden ez ellen szól

Jón Kalman Stefánsson Jón Kalman Stefánsson

Mintha csak a török Orhan Pamuk északi kiadását olvasnánk, miközben Jón Kalman Stefánsson regényét forgatjuk. Az izlandi szerző kötete, A halaknak nincs lábuk a Könyvfesztiválra jelent meg magyarul, elsőként a kilencvenes évek közepe óta megjelenő műveiből. Hazájában és angolul népszerű volt Menny és pokol című műve is, de az igazi sikert a nálunk most kijött, eredetileg 2013-as könyv jelentette, amit tavaly jelöltek a Nemzetközi Man Booker Díjra is.

Hirdetés

Több idősíkon játszódó családregénnyel állunk szemben, akárcsak Pamuk olyan művei esetében, mint a Furcsaság a fejemben. Az egymást követő generációk sorsát követő, száz éven átívelő történet kapcsán eszünkbe juthat Márquez klasszikusa is, de ahogy Pamuknál, ezúttal is félrevezető lenne mágikus realizmust emlegetni. Izland legsötétebb vidékére, Keflavík környékére legalábbis, ahol a regény játszódik, nem épp varázsos mindennapok jellemzőek.

A hetvenes években még az amerikai hadsereg volt a fő munkaadó, az őslakosoknál jobb életkörülményeket elvárva, miközben az izlandiak is kihasználták bőven a jelenlétüket. Aztán utóbbiak halászati kvótájukat is elveszítették, s maradtak a nehéz életkörülmények, a tomboló időjárás ott, ahol a világon a legnagyobb távolságot mérték ég és föld között. Mégis romantikusan tekint hát Stefánsson a zord vidékre, ahol maga is nevelkedett? Költőiséggel itatódik át még az egzotikus fagypúpok látványa, sőt, a tetőig behavazott ház, ahonnan minél sürgősebben kell kiásni az benn ragadt idős párt.

Isten csodálatos verseket költ – jegyzi meg hőseink egyike, miután a tomboló hóvihar után beköszönt a nyugalom, sógorával pedig a hirtelen érkező szélcsendben végignéznek a tájon. Elcsöndesül rokona is, emészti magában a hallottakat, meglátja ő is a szépséget ott, ahol kevesen tennék. Nem lehet itt élni, minden ez ellen szól – olvassuk a megállapítást a mű elején, hogy aztán mégis bebizonyosodjon: csak azért is lehet.

S a giccsbe hajló mondatokból sejthetjük már azt is, hogy az érzelmek itt könnyen túlcsordulnak az elviselhetőség határán is túlra. De csak épp pillanatokra, hogy aztán érzékletes leírását kapjuk az évtizedekkel ezelőtti és napjaink magánéleti vesződségeinek, amelyek fent északon is egész hasonlóak, mint Európa melegebb vidékein. A hosszú évek után felbomló házasság emléke pontosan olyan fájdalmas, a rég látott családtagokkal való szembesülés hasonlóképp fontos tapasztalatokat hoz magával.

Mégis olyan egyedi ízzel tudja mindezt prezentálni Stefánsson, olyan sajátos izlandi hangulattal egybefűzve, mint kevesen mások. Mindezt itthon a Typotex kiadónál, Patat Bence értő fordításában. Érdemes lesz tovább ismerkednünk Stefánsson prózájával.

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk. Typotex kiadó, 2018. Fordította: Patat Bence

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 14. számában jelent meg, 2018. augusztus 17-én.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.