Kedden Budapesten is fellép az 1990-es évek tömegpopját meghatározó amerikai fiúbanda. Mi Prágában néztük meg őket múlt szombaton. Szpojlermentes kritika.
Sikerült!!! Van két jegyünk a Backstreet Boys-koncertre! – kaptam a lelkes üzenetet a feleségemtől még tavaly november közepén, amikor online elkezdték árulni a jegyet az idei, június 25-ei koncertre. Picit megnyugodtam, hogy akkor szerencsésen megoldódott a vásárlási mizéria, a rendszer ugyanis lefagyott, és tömegével érkeztek a panaszok, hogy az emberek nem tudnak jegyet venni a 90-es évek popját nagyban meghatározó amerikai fiúbanda budapesti fellépésére. Mivel azonban Veronika még véletlenül sem hekker, hamar kiderült, a két jegy Budapest helyett Prágába szól. Biztos, ami biztos. (A rendszer később persze megjavult, simán lehetett volna jegyet venni, ám ilyen a lelkes türelmetlenség, maradt tehát a cseh főváros.)
Nos, cirka 219-et kellett csak aludni, hogy szombaton ott álljunk a prágai O2 aréna bejárat előtti sokaságban, ahol a hazaiak mellett leginkább Németországból utaztak megnézni – a gyakorlatilag az 1993-as kezdetektől fogva Nick Carter, Brian Littrell, Kevin Richardson, A. J. McLean és Howie Dorough felállásban operáló – ötöst. Persze magyar diskurzusba is bőven bele lehetett futni – azt azonban nem kérdeztem, vajon ők is hasonlóképp keveredtek-e Prágába, mint mi.
A beléptetés elsőre ugyan kicsit nehézkesen indult, ám miután egyre többen találták meg, hogy két helyen is be lehet jutni a koncerttérre, szemmel láthatóan felgyorsult az átvilágítás. A hashtag-korszakban is jól csengő BSB nevet is előszeretettel használó csapat csaknem telt ház előtt játszott, a 18 ezres koncertteremben nem maradt sok hely üresen, s akadt olyan, ami inkább biztonsági okokból tűnt annak. Fontos még leszögezni, a közönség legkevesebb háromnegyede nő volt, anyukák a lányukkal, hatvanas hölgyek BSB-pólókban. Csodálkozni, mondjuk, nem ér, immár 26 éve kezdték a fiúk. Ami pedig a számokat illeti, a hat év után idén új nagylemezzel jelentkező banda DNA, azaz DNS címet viselő kilencedik stúdióalbuma a toplista élén landolt az Egyesült Államokban. Ilyenre utoljára pedig 19 éve volt példa, akkor a Black & Blue került az első helyre Amerikában. Hogy azóta mennyit változott a zeneipar: az 1999-es, Millennium című lemezükből akkor világszerte 30 millió példány fogyott, a friss, DNA-ből eddig 227 ezer kézzel fogható darabot adtak el az Egyesült Államokban.
Az igazsághoz tartozik, hogy finoman szólva sem számítok a Backstreet Boys első számú rajongójának. Az a 90-es évek gitárzenéjén szocializálódott kockás inges tini voltam, aki a lövészárok másik oldalán állt – Nirvana, Alice in Chains, Soundgarden, Mad Season, Oasis, The Verve, Blur vagy Kispál és a Borz, Tankcsapda, Pál Utcai Fiúk, netán egy jó Téglagyári Megálló, AVE ASOR vagy Bugs, hogy csak pár akkor (is) aktív nagy kedvencet említsek. Az alter kaszt – amelyhez elvileg tartoztam – pedig szimplán csak nyálasnak minősítette a popzenét, amely műfajban a megannyi társukkal Backstreet Boys is alkotott és érvényesült, illetve amelyre a korabeli diszkók népe csapatta. Persze ismertem már az olyan „korai zsengéiket” is, mint a Get down, vagy a Quit playin’ games (with my heart), ahogy az ezredfordulós szilveszteri házibulik kimaradhatatlan kellékét, a Show me the meaning of being lonely-t sem lehetett kerülni, ám nagy fanatikus sosem lettem.
Ahogy aztán múltak az évek, a BSB is eltűnt a színről, a lemezek sem jutottak odáig a slágerlistákon, mint korábban. A 2000-es évek második felében aztán szépen visszakúsztak a hátsó ajtón, hogy a 2005-ös Never Gone lemezükkel újra jegyeztessék magukat. Az Incomplete című darabjuk azóta is az első számú kedvencem – ha valaki kérdené, ugyan, ha BSB, akkor melyik számra mondanám, hogy tetszik.
A koncertnek ilyen előjelekkel vágtam neki, illetve, picit szakmai, a zenei újságíró szemével próbáltam meg fogást találni a fellépésben. És, bevallom, nehezen lehetne rossz szót szólni róla. Mondhatni, patikamérlegen adagolva minden a helyén volt, kezdve a színpadi látványtól a hangosításon át a fellépőruhákig, no, és a másodpercre kiszámított játékidőig. Nem volt sok lötyögés, ami akadt, az is jópofa volt. Látszott, nagyon akarnak bizonyítani. Igazolni, hogy nem csak gagyi playbacket tolnak – még ha itt-ott raktak is alájuk filtert, maguk mutatják meg, ha kell, megy az ének is. Közben pedig ügyesen adagolták a számokat, egészséges egyveleget alkotva a régi slágerek és az újabb dalok között.
Backstreet Boys - Incomplete (MTV Version)
Backstreet Boys' official music video for 'Incomplete'. Click to listen to Backstreet Boys on Spotify: http://smarturl.it/BackstreetBSpotify... Backstreet Boys will be going back on tour in 2017 starting on March 1! Buy/Listen TheEssential Backstreet Boys: Amazon - http://smarturl.it/bsb_te_amzn?IQid=y... iTunes - http://smarturl.it/bsb_te_itunes?IQid... Spotify - http://smarturl.it/bsb_te_spotify?IQi...
A legnagyobb kérdés persze az, önmaga paródiájává vált-e a Backstreet Boys. Vajon ugribugri negyvenesek kapuzárási pánikjáról szól-e majd az este, akik tinédzserként a 90-es években ragadtak? Határozottan nem! Igaz, ehhez a teljes körítés szükséges, de a végeredmény: határozottan remek show, amelynek minden percét lehet élvezni kívülállóként is – persze a dalok minimális ismerete nem árt. A koncert legérdekesebb tanulsága az volt, hogy tulajdonképpen hiába minden igyekezet, a közönség mindig a régi, nagy slágereket üvölti torka szakadtából. Tulajdonképpen szinte minden, évtizedek óta a pályán levő zenekarnál, előadónál meg lehet figyelni ezt a tendenciát, a közönség pedig lehet veterán rajongó, vagy fiatal, aki talán még meg sem született, amikor a dalok megjelentek.
Nagy fan továbbra sem lettem, viszont a profizmust és az igyekezetet mindenképp értékelni kell: egyértelműen másképp gondolok tehát egy-egy Backstreet Boys-számra, ha a jövőben felvételről felcsendülnek majd, mondjuk, egy jó Necc Partyn. Ja, és bármikor szívesen elmegyek egy újabb BSB-fellépésre, mert pont olyan két órát kapok, amit ilyen jegyárért az egyszerű zenebolond elvárhat.
Amennyiben érdeklik a magyar underground zene ügyes-bajos hétköznapjai, érdemes követniük az Ígéretes titánok nevű zeneblogot.
