Állítsuk meg Robert Mercert!

Hogyan? Nem tudják, ki az a Robert Mercer? Hát így bajosan szegülhetünk ellen az ármánykodásainak. Az persze, gondolom, világos, kicsoda Soros György. Miután teleplakátolták az arcképével az egész országot, annyit mindenki tudhat róla, hogy nem ő nevetett a végén. És hogy volt egy terve, de a magyar nép túljárt az eszén, és az ördögi elképzelés dugába dőlt.

Hogy kicsoda tehát Robert Mercer? Ugyanúgy dollármilliárdos, mint Soros György. A vagyonát ugyanúgy tőkespekulánsként szerezte, mint Soros György. És ugyanúgy van neki egy terve, amely terv – jól látszik – alapjaiban forgatja fel nemcsak az Egyesült Államokat, hanem a világ számos más országát is.

Robert Mercer tehát csupán abban tér el Soros Györgytől, hogy ő konzervatív, jobboldali ügyekre és politikusokra költi a vagyonát. Akadnak persze mások is rajta kívül, érdemes lenne egyszer számba venni, hány dollármilliárdos pumpál a republikánusokhoz pénzt. Érdemes lenne megtenni ezt, mielőtt azt képzelnénk, Soros György az egyetlen, akinek ilyesmi az eszébe jut. Csak a másik tábor Soros Györgyei kimaradnak a magyar kormány kimerítő tájékoztatásából.

Pedig Robert Mercer esetében nemzetközi frontokról beszélhetünk. Az ő tervét úgy hívják ugyanis: Cambridge Analytica. A cégben komoly részesedése van a családjának, és ő adta a forrásokat a vállalat megalapításához is. A kampányvállalkozás születésénél pedig ott bábáskodott Steve Bannon, Mercer egyik bizalmi embere. Köztudomású: Bannon a jobboldali-populista mozgalom média- fenegyereke, az ő irányításával lett például a Breitbart hírportál az amerikai fülkeforradalom első számú sajtóorgánuma. Amely sajtóorgánum működéséhez – talán kitalálták – szintén Robert Mercer adta a pénzt.

No most azoknak, akik hallottak már a Breitbartról, de esetleg nem követték volna az előző hetek eseményeit, érdemes pár szóban leírnom, miért érdekes a Cambridge Analytica tevékenysége. Nagyon leegyszerűsítve a cég azzal foglalatoskodott, hogy előbb rávett egy jó csomó Facebook-felhasználót, hogy ugyan töltsenek már ki egy jó kis személyiségtesztet. Online. A cégét. Hiszen ez nekik is jó lesz, mert nyilván az életüket a Facebookon tengetők is szeretnék tudni, mi lapul a lelkük mélyén. Félelmetes tigris például, hű kutyus vagy egy tunya amőba. Hetvenezren meg is tették, majd a cég szakemberei munkához láttak. A válaszok alapján felállították a tesztet kitöltők személyiségprofilját. Az ilyesféle profilalkotás tulajdonképpen külön tudományág: az utóbbi ötven év viselkedés-lélektani kutatásai bőséges tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogyan kell ilyen adatsorból az algoritmusok számára is értelmezhető csoportokba sorolni a válaszadókat. Ez után következett a lényeg: miután a hetvenezer delikvens mindegyikét besorolták egy-egy profilba, elkezdték feltérképezni, mit lájkolnak a Facebookon az egy-egy ilyen profilba tartozó válaszadók, kikkel barátkoznak, milyen politikai beállítódásról tesznek tanúbizonyságot online megnyilvánulásaik során. Az adatokat felhasználva a cég kutatói összefüggésrendszert állítottak fel, amelynek segítségével immár a teszt kitöltése nélkül, csupán a Facebook-lájkok alapján be tudták sorolni a felhasználókat a profilokba. Anélkül, hogy erről tudtak volna. Az összeset. Mind a kétmilliárdot.

Hogy milyen hatékonysággal, arról a vállalat korábban maga beszélt. Azt hangoztatta, az óriási adathalmazból nyert tudásuk nyomán mindössze 68 lájk alapján viszonylag pontos személyiségprofil alkotható egy felhasználóról, 70 lájk esetén pedig többet tudnak az illető személyiségjegyeiről, mint a barátai, 150 lájk esetén többet, mint a szülei, 300 lájk esetén többet, mint saját maga. Hogy ez így van-e vagy csak dicsekvés volt, nehéz eldönteni.

Mindenesetre e tudás birtokában elkezdték letölteni adatainkat a Facebookról. A botrány kirobbanása után előbb azt mondták, csak néhány milliót, majd kiderült, lehet az ötvenmillió is. De pedzegetik, hogy esetleg mind a kétmilliárd felhasználóét. Miért álltak volna meg félúton? Aztán Donald Trump kampánya során többszáz-féle politikai hirdetést, álhírt és zavarkeltő anyagot juttathattak el a Facebook-felhasználókhoz már úgy, hogy mindenkiről tudták, kicsoda. Így mindenkinek azt tudták mondani, amit el akart hinni. Pontosan azt.

Később kiderült, hogy Cambridge Analytica többtucatnyi ország választási kampányában kapott megbízást. Nyugodtan mondhatjuk, a cégnek rövid időn belül sikerült az, amivel Sorost évtizedek óta vádolják: felforgatni a világot.

Steve Bannon, akit neveztek már sok mindennek – a jobboldali populista mozgalom Leni Riefenstahljának is – mindeközben megérkezett Európába. A hírek arról szóltak, hogy korábban összeveszett Robert Mercerrel és Donald Trumppal (vannak kétségeim, mennyire történt így valójában), ezért volt kénytelen távozni a Breitbarttól. Amely incidens után aztán átszelte az Atlanti-óceánt, és itt van nekünk színes, szélesvásznú, életnagyságú kiadásban. Akárhogy is, az embernek az az érzése, hogy Steve Bannon nem más, mint Robert Mercer és a Cambridge Analytica forradalmi exportterméke. Olyan, mintha egy lezárt konténerben küldték volna át, hogy felforgassa Európát.

Aminek egyébként neki is látott, márciusban körútra indult, ahol több gyűlésen is beszédet mondott. Magyarországgal is példálózott, amikor kinyilatkoztatta: „a történelem a mi oldalunkon van”. Majd közönségét biztosította arról, nagy tervek vannak készülőben, amelyek része, hogy a populista mozgalom egész Európában taroljon.

Lehet, hogy Bayer Zsolt főpublicista és társai médiaműködése eleve kompatibilis Robert Mercer Európába száműzött emberének elképzeléseivel. Lehet azonban az is, hogy ebből nagy küzdelem lesz a színfalak mögött. És ha már a Fidesz leszámolt az ellenségeivel, jöhet a belharc arról, ki vigye tovább a fülkeforradalom zászlóját: a Sajtóklub vagy Bannon?

Igaz, akkor már késő lesz kitenni a Stop, Mercer! plakátokat.