Bécsó kezében dalol a lapát

Szathmáry István Pál rajza

Életem legforróbb áprilisa csendesen átfordult a májusba. Szeszélyesnek, bolondosnak nem volt mondható, egy kis tétovázás után stabilan beállt a nyár. A Balaton kellemesen fürödhető, a turisták máris belehúztak, ebből kiindulva a tavalyinál is keményebb szezonnak nézünk elébe. Mivel a környékbeli falvakat nem erre az áradatra tervezték, lesz itt konfliktus bőven. A törésvonalak már most jól láthatók. Helyiek, állandó nyaralók, hétvégi kalandorok, pihenni és/ vagy dolgozni vágyók, szezonális vendégvárók, éjszakai dühöngők, biciklisták és teherautó sofőrök, megannyi ellentétes érdek és kívánság. Valahol jogosak és teljességgel összeegyeztethetetlenek. (Jé, ez milyen hosszú szó, néhány fröccs után kimondani van akkora kihívás, mint azt, hogy Jamaika a jamaikaiaké.) Nem lennék a kistelepülések (köztük van a falu, ahol élek) polgármesterei helyében. Nálunk a minap az előző nyár tapasztalataiból kiindulva – és egyben preventív jelleggel – fórumot is tartott a képviselő-testület, mintegy a nagyobb bajt megelőzendő. Jó és kevésbé jó, ám végrehajthatatlannak tűnő ötletek, egy kis vita, összességében kulturáltan, aztán a pudingnál majd kiderül. Mert hogy elsősorban önmérséklet, önkorlátozás, kompromisszumkészség és tisztelet kéne, ám ezekben mutatkozik némi hiány mostanság. A legimpulzívabb ötlet az volt, hogy a helyi lakosokon és a falutáblán kívül mindenki szálljon ki ügyesen a hófehér, szlovák rendszámmal és mozgássérült-igazolvánnyal egyaránt ellátott terepjárójából, vagy bármi másból, és sétáljon egy jót. Végül is azért jött, nem partiarcnak.

Hirdetés

Velencében például – ahol az a csoda, hogy a helybéliek közül még nincs mindenkinek pszichológusa, nekik meg parapszichológusuk – megint húztak egy erőset. Néhány évvel ezelőtt az emberiség kettes számú rákfenéjét, a gurulós bőröndöt rúgták ki páros lábbal a lagúnák közül, (az egyes számú a benzines kasza) most pedig sorompókkal kísérleteznek. Ugyanakkor a város egy intézkedéscsomag-tervezetet készül benyújtani az olasz kormánynak és az UNESCO-nak azzal a célzattal és vággyal, hogy megteremtődjön valahogy a felelősségtudatos és fenntartható turizmus. Addig is sorompókat állítanak fel a város több pontján, hogy túlzott tömeg esetén valamiféle mederbe tereljék az érdeklődőket, és forgalomkorlátozásokat is bevezetnek, autóknak, hajóknak egyaránt. Hogy a túlzott tömeg mit jelent valójában, az még kérdéses, egyelőre az elöljáróság egy huszárvágással a posztoló rendőrök képzelőerejére bízza a dolgot. Radikálisabb polgárok szerint ennél célravezetőbb lenne egy életerős oszlatás, közvetlenül a sün alakzat felvétele után, de ez alighanem elmarad.

Nem úgy, mint nálunk a Fülemülék éjszakája. Több mint tíz éve megy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében április végétől május végéig, a fülemülék tavaszi vonulásához csatlakozva és alkalmazkodva. Amint azt a kitűnő zöld portál, a greenfo.hu megírta, országszerte ötven helyszínen lehet hallgatni és dédelgetni az Afrikából frissen érkezett virtuóz madarakat egy-egy késő délutáni, kora esti időpontban. A fülemüle (miszerint csalogány, ahogyan azt Pepin sógor mondaná) hímje a világ egyik legszebben daloló madara, éneke kilométernyi távolságra is elhallatszik, és gyakran még éjszaka is rázendít; aki hallotta, nem felejti. A verébalakúak rendjébe és ezen belül a légykapófélék családjába tartozó faj egyedei messze földön híresek, mind földrajzilag, mind művészileg. Maga a fülemüle szó egy ókori görög mitológiai alak, Philoméla nevéből eredetezhető, Mária-képeken és a mennyország-ábrázolásokon is gyakran feltűnik – ebben a variációban a lélek örök boldogság utáni vágyának megtestesítője. Ugyanakkor felbukkan az 1 kunás érmén, valamint különféle irodalmi alkotásokban Aranytól Petőfiig, Tompa Mihályon és Vörösmarty Mihályon át egészen Weöres Sándorig. Személyes kedvencem az a széles körben jól ismert jelenet, amikor Rómeó és Júlia ornitológiai fejtegetésbe bonyolódik egy balzsamos hajnalon, valahogy így:
Júlia: A fülemüle volt, nem a pacsirta […] Éjjel dalol a gránátalmafán.
Rómeó: Pacsirta volt ez, a reggel heroldja,…
(Kosztolányi Dezső fordítása)

Egyébként nagyon nem mindegy, mert a fülemüle a szerelem madara is, meg a vágyé is, és akkor lehet vitatkozni azon, hogy ezt megelőzően történt-e aktus a fiatalok között, és hogy a gránátalma megterem-e Verona környékén.

Így állnak össze a világ szövedékei, a maguk komplexitásában. Meg úgyis, hogy betonozunk szép aljzatot, a Bécsó, a Gáspár meg én. A Bécsó kezében dalol az a lapát. Mit dalol, még táncol is hozzá! A mozdulatok koreográfiája olyan, mint egy huszadik század eleji orosz avantgárd balettben. Gáspár úgy simít, mint egy félisten, magam a talicskával akár egy fordított kentaur. Így tartjuk meg a munkásosztály nemzetközi ünnepét, három első osztályú working class hero. És amikor leáll a betonkeverő, megszólal a csalogány. Május, orgona- és akácillat. Jeles nap még édesanyám születésnapja, virág a temetőbe, valamint kilencedike, amikor vége szakadt a második nagy háborúnak.

Európa romokban, majd kettészakad, később egyesül. Történelmi léptékkel mérve percek alatt. Sok a baj, de európainak lenni még mindig felettébb megbecsülendő státusz. És mindazok ellenére, amiket most nem sorolok, az unió talán a legjobb, ami történhet vele. Így kisebb az esélye annak, hogy a németek és a franciák megint kitalálják, hogy a kontinens lakosságának jelentős részét mustárgázba vagy gázkamrába hajtják. Mert az ember már csak ilyen, hülye, és alkalmanként megvadul. Még inkább rögtön, amint alkalom kínálkozik. Meg hatalom és sok pénz.

Amiknél engem sokkal jobban érdekel az az élethelyzet, amelyben elajándékozzuk a négy kismacskát, a Cirmos ivadékait, akiknek csodálatos pillanatokat köszönhettünk. Hogy mi játszódhat le bennük. Minderről vajmi keveset tudunk, az állatokról pedig túl keveset feltételezünk. Ugyanakkor az ember bizonyos logika mentén (nem lehet száz macskával együtt élni, ráadásul még néhány hét, és úgyis elszakadnának maguktól is) logikus döntéseket hoz más érző lények feje felett. Tehát igaz a hír, a logika romlott.

Állatok, emberek, élet, halál

Az írás nem olyan nagy ügy. Leülsz az írógéphez, és a véredet adod. Mondta Ernest Hemingway. Jó, akkor égve hagyom a folyosón a villanyt. Lássuk a heti evangéliumot! Állatokról először. Megszült a Cirmos. Egyet. Ez azért nem túl gyakori, viszont praktikus, kivéve a tesókkal történő játszva tanulás így elmaradó periódusát.

A gazdaság dettó. Végképp eldőlt például, hogy a német Bayer-birodalom megveheti a sokak által a világ egyik legaljasabbnak tartott cégét, az amerikai Monsantót. A génpiszkálókról – akiknek a keze beletúrt már majdnem minden ételünkbe és az életünkbe – már sokszor írtam, teljesen feleslegesen. Mert tényleg minek. Ezeké minden, mi meg mehetünk a levesbe. Az övékbe. És mit tehetek még? Bojkottáljam a Calcium Sandozt az éppen induló darázsszezonban és/vagy drukkoljak, hogy az Ingolstadt fakó szénné alázza a Bayer Leverkusent egy felkészülési meccsen? Na ettől majd magukba néznek, bejelentik, hogy minden, amit eddig tettek Isten és ember ellen való vétek volt, nyilvánosan bocsánatot kérnek, és áttérnek a biodinamikus termesztésre. Egyébként az Európai Unió is helyeselte az üzletet, csak előbb szépen megkérték a bajorokat, hogy ugyan adják már el az agrárvegyipari ágazatuk egy részét. Vevő is került izibe, egy másik rokonszenves társaság, a BASF képében, amelyről gyerekkorunkban azt hittük, hogy magnószalagokat és kazettákat gyártanak csupán, épülésünket szolgálva a rocktéridőben. Világos, mint a nap. Eladnak egy fecnit, és vesznek helyette egy hússzor akkorát. Éppen 66 milliárd dollárért vásároltak be (tisztára, mint a Jelenések könyvében, mínusz egy hatos, de lehet, hogy arra csak ráfésülték a hajukat), ezt azért ideírom forintosítva és számokba fojtva, így néz ki: 17 000 000 000 000. Munkát, kenyeret! / Nesztek, egyetek! (ETA).

Európai vetőmag-kereskedelem: etetni a populációt

Elfogadta a világ leghíresebb (leghírhedtebb), génmódosított vetőmagokat és növényvédő szereket gyártó vállalata, a Monsanto a Bayer gyógyszergyár 66 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, ez egyike a nagy értékű cégösszeolvadási ügyleteknek az iparág történetében, és a két vállalat tevékenységi köre félelmetessé teszi az üzletet sokak számára. Jön-e a génmódosított aszpirin?

Hirdetés

Erről most meg az jut eszembe, hogy van ez a pompás album, a Pokoli aranykor (New wave koncertplakátok a 80-as évekből – Bp. Szabó György és Szőnyei Tamás gyűjteményeiből), amelynek a címlapján a fentebb említett zenekar egyik plakátja látható, beljebb meg rengeteg kreativitás, ötlet, szellem. Bár tudom, hogy „régen minden jobb volt”, mégsem sírok vissza semmit, ám – most, hogy a szomszéd éppen beröffentett egy mezőgazdaság-ipari kapagépet az agyamtól néhány méternyire, amitől vagy ámokot futok, vagy azt képzelem, hogy egy Art Deco-koncerten vagyok, és akkor jó, szóval – arra döbbentem rá, hogy nálunk most nincs is avantgárd, underground, meg semmi ilyesmi. Sem. A zenekarok televíziós vetélkedőkből kerülnek a kommersz fesztiválok színpadaira, és mindent felzabál a mainstream, mint a Bayerék a Monsantót.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 0. számában jelent meg, 2018. május 8-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül!

Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.