A milliószor elátkozott nap

Trianon elleni tüntetés Szegeden, a Városháza előtt 1920-ban (forrás: Fortepan/Fődi Gábor)

A sors, de inkább mondjuk ki nyíltan, a balsors akarta úgy, hogy éppen az a nap lett hazánk, a magyarság számára a nemzeti összetartozás napja, amely tán a legnagyobb érvágást okozta történelmünkben. Ez a nap június 4-e, az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napja. Ez az a nap, amit valamennyi magyar, aki a XX. század óta élt e hazában vagy elszakított részein, legalább egyszer elátkozott. Ez az a nap, ami alapvetően határozta meg népünk sorsát a későbbiekben. Családokat szakított szét, egy országot csonkított meg, és végérvényesen elültette a gyűlölet magvait a Kárpát-medence népei között.

Hirdetés

Trianon. Az újkori magyar történelem szitokszava, amit sosem feled a magyarság. Mindenki úgy érezte akkor – ahogy a dunaszerdahelyi DAC himnuszává vált Nélküled című dalban is halljuk –, a magyarság olyan, mint a leszakított, haldokló virág, és a hazájától elszakított ötmillió magyarnak nem hallja a hangját a nagyvilág, és otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél. Ám országunk kibírta a csapást, felállt, de vélhetően sosem gyógyul be az ekkor kapott seb. Karinthy Frigyes szavai talán mindennél jobban illusztrálják, mi történt hazánkkal, pontosan 98 esztendővel ezelőtt, hogyan élte meg a magyarság a békediktátum sokkoló hatását. „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” (Részlet a Kosztolányi Dezső szerkesztette Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért című könyvből.)

A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919–1920-as párizsi békekonferencián, és a magyar küldöttség vezetője, Apponyi Albert csak 1920. január 16-án fejthette ki népünk álláspontját, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva. Tette ezt teljesen hatástalanul. A békefeltételeket – 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződéstervezetet – 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott. A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, mintegy 3,2 millió honfitársunk, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben a határok mentén. Az 1921. december 14–16-ai népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, és lett a hűség városa, míg északon Somoskő és környéke a somoskőújfalui vár kivételével 1923-ban tért vissza.

A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, és hol nyíltan, hol titokban, máig sokak álma annak revíziója. Holott az ezerszer elátkozott napon aláírt békediktátum az 1947. február 10-én szignózott újabb párizsi békével megszűnt létezni. Ám Magyarország kétharmadának, honfitársaink egyharmadának elvesztése máig élő trauma, feldolgozását még az elmúlt majd egy század sem tudta segíteni. Ugyanis amíg a magyarság létezik, Trianon számunkra az igazságtalanságot, az elkeseredettséget és a tehetetlen szomorúságot jelképezi. Megbüntetettek egy egész nemzetet, tagjait generációkra megbélyegezték. Trianon ugyanakkor a dac és összetartozás szimbólumává is vált. Amiről egyetlenegy magyar sem feledkezhet meg, éljen bárhol is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 3. számában jelent meg, 2018. január 1-jén.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük, segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül!

Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.