Mostanság a holdudvarban jó néhányan görccsel a gyomorban lapoznak bele reggel a kormánypárti lapokba. Innen lehet értesülni a leghamarabb arról, hogy aznap éppen ki kapta meg a selyemzsinórt, avagy az utolsó figyelmeztetést a kegyvesztés közelgő veszélyére. Prőhle Gergely (aki magas pozíciót töltött be a jobboldali kormányzatban) például azzal vívta ki a rosszallást, hogy nem akarta politikai alapon megkülönböztetni a magyar irodalomban jeleskedő alkotókat, nem volt hajlandó kirekeszteni a baloldali, liberális értékeket valló írókat az általa vezetett Petőfi Irodalmi Múzeumból. Prőhlét ezért megtámadták, védekezésre kényszerítették.
Nekiestek Ókovács Szilveszternek is, pedig ő korábban (talán nem kis részben a jobboldali sajtóban végzett egykori munkájáért) szinte védőburokban igazgathatta az operaházat. Most egy ismeretlen kritikus esett neki egy hátrányos helyzetű kisfiúról szóló musical miatt. A gyermek nagy nehézségek árán eléri, hogy balett-táncosnak tanulhasson, megvalósíthassa álmát. A kisfiú darabbéli barátjának nemi identitása „más”, a cikk szerzője szerint az ezt bemutató részeket ki kellett volna húzni a darabból, nehogy rossz hatással legyen a fiatalkorú nézőkre. Ókovács először visszavágott, majd egy másik jobboldali orgánumban már magyarázkodott. Talán megúszhatja a nagyobb bajt, ha Milo Yiannopolous barátai „az udvarnál” úgy gondolják, védőszárnyuk alá veszik az Opera igazgatóját.
Pálinkás József egykori miniszter, korábbi MTA-elnök sorsa már megpecsételődött. Felállították a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöki székéből, ahol 100 milliárd forintos éves keret felett rendelkezhetett. A választás után a jobboldali revolversajtó az „Orbán-ellenes tudományos elit” szószólójának titulálta az akadémikust. Pálinkás bűne, hogy a tavalyi CEU-botrány idején „nyíltan szembefordult a kormánnyal”, amikor megvédte a Soros György által alapított egyetemet. A Pesti Srácok azt a nyilatkozatát rótta fel neki, amelyben arról beszélt, hogy a kormány intézkedései „az egyetemi és akadémiai közösség egy részében nem találtak olyan fogadtatásra, amelyet pozitívnak” lehetne nevezni.
Szőcs a múlton mereng, L. Simon több Guettát akar
Nem könnyű ma Magyarországon fideszes kulturális államtitkárnak lenni. Az egyik oldalról az írótársadalom nyomaszt, a másikról Lázár János cinikuskodik, miközben még az újságírók is szétszednek az olyan ötletekért, mint a mindennapos éneklés. Ez derült ki a jelenlegi és egykori kulturális államtitkárok csütörtöki beszélgetéséből, aminek a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál is megkezdődtek a tisztogatások: azok a tisztviselők szedhetik a sátorfájukat, akik a választás előtt még jutalomban részesültek munkájuk elismeréseként. Őket nem méltatták selyemzsinórra sem, nekik hibázniuk sem kellett, ők könnyedén kipöccinthetők a nemzeti együttműködés rendszeréből. Majd jönnek a helyükre újak, az új miniszter számára megbízhatóbbak.
Mindig is szerettem volna megtudni, vajon honnan tudják a Pesti Srácok vagy a megbízható udvari szerzők, kire adták ki a kilövési engedélyt az udvarnál, kit lehet támadni, s kit nem ajánlatos. Az is érdekelne, vajon a védett férfiak fenekébe nem szorul-e a zabszem, amikor egy-egy tényleg kebelbarátként számon tartott NER-társ ellen kell lejárató cikket gyártani?
Mindazonáltal rossz érzés lehet kegyvesztettnek lenni, van, aki jól fizetett pozícióból kerül hátrább, van, aki a megélhetés lehetőségét is elveszíti, ha rákerül a lapátra… És akkor még örülhet, ha nem kezdik lejáratni.
A sajtóban dolgozók helyzete sem könnyű. Láttuk, hogyan bánnak az újságírókkal a hatalom birtokosai, kegyencei. „Fake news, fake news” – mondta a miniszterelnök a kötcsei piknikre igyekezvén a legolvasottabb hírportál, az Index újságírójának, akitől egy könnyen megválaszolható kérdést kapott. Egy, a rendszereken átívelően káderi pozícióját soha el nem veszítő színházi ember azzal hárította el az újságírói kérdéseket, hogy azok „intellektuálisan” nem elég jók a számára, nem olyanok, amilyenekre ő szívesen válaszolna. Visszacseng a fülembe, a kormányfő Kúriára tett megjegyzése: intellektuálisan nem volt képes felnőni a feladatához.
A demokrácia hullócsillaga
Állítólag ma már egybehangzó a bírósági körökben az a vélekedés, hogy az igazságszolgáltatás, mint az utolsó, eddig teljesen be nem darált hatalmi ág sorsa megpecsételődött.
Tehát manapság az újságírók és a bírók azok, akik intellektuálisan nem képesek felnőni a feladatukhoz. Örök igazság: ha a politikai hatalomnak rejtegetni valója van a polgárok előtt, ha szeretnek a zavarosban halászni, sűrű erdőben más szarvasára vadászni, ha úgy gondolják, hogy a törvény rájuk nem éppen úgy vonatkozik, mint másra, akkor a sajtó és az igazságszolgáltatás képviselői előbb-utóbb ellenséggé válnak, akiket meg kell gyengíteni, akiket ki kell iktatni a rendszerből. Most épp az egyik legszínvonalasabb lap, a Heti Válasz nyomtatott kiadása esett el.
A hazai bírói kar még jó erőkkel védi függetlenségét, megvan hozzá az ereje és a tartása is, a szakmai alapon működő nemzetközi bírósági szervezetek is háttértámaszt jelentenek. Ebben a sajtó nyilvánossága is segíti őket, mint ahogy az újságírók is rászorulnak időnként a bíróság munkájára, amikor például közérdekű adatokat kell kipréselni a minisztériumokból.
Borókai Gábor: Nem a G-nap jelentette a korszakhatárt
Az a legvalószínűbb, hogy érkezik egy új tulajdonos, és az is előfordulhat, hogy kormányközeli tulajdonba kerül az újság - mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Borókai Gábor, a héten már csak digitális formában megjelent, 2001-ben életre hívott polgári lap, a Heti Válasz főszerkesztője. Teljes interjú a Magyar Hang 5. számában.
A hazai sajtó munkatársainak viszont ideje lenne megállapodásra jutniuk abban, meddig tűrik el ezt a fajta sértő, becsmérlő bánásmódot, amit csupán azért kell elszenvedniük, mert a munkájukat végzik. A választópolgárok nevében feltett kérdései miatt egyetlen újságírót sem érhet inzultus normális demokráciában.
Talán érdemes lenne megfontolni azt, amit Vásárhelyi Mária ajánl az újságíróknak az utóbbi időkben a kritikus sajtó munkatársai elleni sértegetésekre válaszul. A szociológus szerint a sajtónak válasz gyanánt bojkottálnia kellene azokat a sajtótájékoztatókat, amikor ők szeretnének valamit közölni a polgárokkal.
Ne feledjük azt sem, hogy közpénzből megvalósuló, közérdeklődésre számot tartó eseményekről is gyakran kirekesztik a nem kormánypárti, vagyis „ellenségesnek” tartott média képviselőit, nem beszélve arról, hogy közérdekű információkhoz egyre több esetben csak díjfizetés ellenében lehet hozzájutni, mert állítólag ezeknek az adatoknak az összegyűjtése sok időt, energiát emészt fel. Ennek némiképpen ellentmond, hogy volt olyan közérdekű adatsor, amelyért potom 4 ezer forintos számlát kellett kifizetnie az egyik újságnak. Vagyis csupán elhárítási célból született a sajtó munkáját megnehezítő jogszabály. A parlamentben is elég rendesen megrendszabályozták, hol, milyen körülmények között lehet a képviselőket kérdésekkel „zaklatni”. A parlamenti tudósítások zöme mostanában a kérdések elől a mosdóba, vagy a liftbe menekülő képviselőkről szól, talán nem véletlenül… Lassan ott tartunk, hogy míg korábban egy sajtóper avatott valakit újságíróvá, manapság az tekintheti magát valamire való parlamenti tudósítónak, akit legalább egyszer már kitiltott Kövér László házelnök a T. Házból.
Ahol most ismét a sziklaszilárdnak szánt alaptörvényt módosításán dolgoznak, immár hetedszer (a cikk megjelenése óta meg is szavazták – a szerk.). Most azt akarják kőbe vésni, hogy az uniós jog vagy más döntés nem korlátozhatja az alaptörvényben meghatározott alapvető szabadságjogokat, az ország területi egységét, népességének az összetételét, államformáját. Csakhogy enélkül a módosítás nélkül is megtehette az Alkotmánybíróság, hogy egy alaptörvényünkkel összeütköző uniós jogszabályt megsemmisítsen.
Vagyis ez a módosítás tulajdonképpen politikai üzenet Brüsszelnek, amelynek lényege, hogy Magyarországra nem lehet betelepíteni menekülteket. A parlamentnek benyújtott „salátatörvény” a migránsoknak támogatást nyújtó magánszemélyek mellett a civilszervezetek büntethetőségét is lehetővé teszi, szakjogászok által erősen kritizált új szabályokkal. Például a határsávban nem tartózkodhatnak majd civilek, ez például megnehezíti azt, hogy ellenőrizhető legyen, a rendőrök betartják-e az emberi bánásmódra vonatkozó szabályokat. Szigorítanák a gyülekezési jog szabályait is. Ha elfogadják, nem lehet majd például akárhol tüntetni, mert új törvényi szabályozás szerint „a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével”.
Eddig az „aránytalan” sérelem szerepelt a jogszabályban, vagyis a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog érvényesülése miatt a polgároknak el kellett viselniük némi kellemetlenséget otthonuk környezetében. A véleménynyilvánítás szabadsága pedig közszereplők tekintetében erőteljesebben érvényesülhetett, mint magánszemélyek esetében, vagyis például a politikusoknak sokkal többet kellett eltűrniük, mint másoknak. Most a „mások” kifejezés őket is ugyanúgy védené a kritikus megnyilvánulásokkal szemben, mint a közszereplőnek nem minősülő polgárokat. Egyébiránt ha ez a törvénymódosítás zöld utat kap, lehet, hogy a kormánybuktatónak tervezett megmozdulásokat Bugacra vagy a Hortobágyra lehet majd jogkövető módon megszervezni a megzabolázott civileknek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 4. számában jelent meg, 2018. június 8-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
