Bántalmazott ország

Bántalmazott ország

Szivárvány felhõszakadás után Nagykanizsa felett 2018. június 5-én (MTI Fotó: Varga György)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy párkapcsolat kettőn múlik. A bántalmazó kapcsolat is. Ha az egyik fél nem sérült érzelmileg, hamar segítséget kér; menekülne. Bántalmazót az fog újra és újra magának választani, aki csak ezt ismeri: az elnyomást, agressziót, a megfélemlítést. Bántalmazó pár mellett az tart ki, akinek már szüleit is ütötték. Azt szeretjük, aki fájdalmat okoz, aki a biztonság és erő látszatát kelti, aki megvéd a fejünkben élő kegyetlen világtól a törődés hideg délibábját mutatva ezzel. A valódi szeretettől menekül az, aki nem tudja, mi fán terem.

Magyarország bántalmazott ország. Traumákkal teli, borderline nemzet. Megrontotta a tatár, a török, és nem volt ott senki, aki segített volna. Cserbenhagyták. E fájdalmakból nőtt ki búskomor, gyanakvó, ősbizalomhiányos világa, melyben – így érzi – mindenki ellenség, mindenki bántani akarja.

És bántja is, mert gyanakodva, bizalmatlanul és ellenségesen néz mindenkire. A bántalmazottakat nem szereti senki. Azért, mert nem szerették őket, azért bántják, mert bántották őket. Önbecsülésük hiányát arroganciával leplezik, beilleszkedni nem tudás, érzelmi frusztráció, tanult tehetetlenség jellemzi őket. Az alacsony önbecsülésű nép nem nézi saját érdekeit. Úgy gondolja, nem érdemli meg a többet, a jót. Mindent megtesz potom pénzért, nem tartja magát semmire, szorgalmasan dolgozik éhbéréért, nehogy elvegyék azt a keveset, amit kap, nehogy bántsák. Engedi, hogy végtelenségig kizsigereljék a munkahelyén, nem ismeri a jogait, nem áll ki magáért, nem mer reklamálni a boltban, mert fél, őt szidják le ismét. Félszeg, visszakozik, tűr és hallgat, bármennyire jókat is mondana. Félelem. Ez dolgozik a bántalmazottban. Fél, hogy valamit rosszul csinál, hogy többet akar, mint amennyit szabad neki.

A félelemből születő tehetetlenség frusztrációt szül, az pedig dühöt. Ha a dühnek célt adnak, gyűlöletté válik. A gyűlölet sorokba rendez egy birodalmat. Ott lesz igazán erős a hatalma, ahol félelem és tehetetlenség van. A bántalmazó célt ad elfojtott dühödnek, uszít, megoszt és uralkodik. Nem veszed észre, ki bánt valójában. Szorongásokat, félelmeket ültet el benned, így tart magánál. A bántalmazó bűntudatot kelt, ver, majd esdekel neked, ha eszmélnél. Gyere haza, fiatal! Mi lesz így velünk?

Közöny

A sólyi gyermekgyilkos a környezete szeme láttára vált szörnyeteggé, személyiségét borzalmas gyermekkora, a mélyszegénység, valamint a stabil otthon, a szeretet és a nevelés hiánya tette torzzá.

Az országok, akár a családok, olyan szigetek, melyekben úgy növünk fel, hogy nem látunk ki belőlük. Nekünk az a természetes, ami körülvesz, amiben felnőttünk. Más szigeteknek csak a partjait láthatjuk, és ha néha-néha kilátogatunk külföldre, más családokhoz megyünk át, nem értjük, mit látunk, szokatlan és furcsa lesz ott minden. A kedvesség, a nyíltság, a szolidaritás, az önkéntesség, a demokrácia idegenül hatnak, nem értjük, nem szeretjük. Nem ebben a légkörben szocializálódtunk.

Mi a bizalmatlan idegenséget, a kilátástalanságot, a frusztrációval terhes reménytelenséget, az örök, meddő küzdést, a szadista diktatúrákat, a visszanéző örök mélabút szoktuk meg; hiányát éreznénk, visszakívánnánk, ha nem így lenne. A bántalmazó országok, csakúgy, mint a bántalmazó családok a külvilágnak egy túlzóan egészséges képet igyekeznek mutatni magukról. A családban zajló megaláztatások, terror és pusztítás mindenki elől rejtve zajlik. Nemcsak a külvilágnak szól ez a színjáték, hanem egymásnak is. A családtagok gyakran saját maguknak is azt hazudják, minden a legnagyobb rendben. A bántalmazó családok megtartják az ünnepeket, felköszöntik egymást a születésnapjukon, boldog események fényképeit készítik. Így ünnepel egy ország is a labdarúgó-Eb kijutáskor, így szikrázik a vizes-vb megnyitója. Segít elfelejteni a nyomorgók százezreit, nem akarunk tudni a pecsétekkel megölt rokkantakról.

A bántalmazott nép önállótlan, hisz nem kapott megerősítést vagy dicséretet soha. Csodára vár, hogy mások oldják meg helyette a gondjait, folyton másokhoz csapódik, másol, utánoz, nincs erős, megszilárdított személyisége. Biztonságot és erőt nyújtó zsarnokokat választ magának, akik helyette döntenek, megvédenek és irányítanak. Bántalmazó kapcsolatból bántalmazó kapcsolatba sodródik, kötődni nem tudás és a kapaszkodás között hánykolódva él, nagy nemzetekhez törleszkedik, majd utálni kezd és szidalmazza azt, akihez csapódott, hogy aztán újra bekéredzkedjen hozzájuk

A borderline személy sorsa kegyetlen és nemegyszer drámai. Nem vitás. De ott és akkor, amikor tudna változtatni ezen a szomorú sorson, ő gyakran továbbírja. Nem ő kezdi el írni tragikus történetét, de ő tesz arról, hogy ez a történet tovább folytatódjon, hogy tovább sajnáltathassa magát, hogy elmondhassa, neki csak ilyen szörnyű sors jutott. Abban a pillanatban, amikor találna egy ajtót, amelyen át esélye lenne kilépni a fénybe, ő csak azért sem megy ki, mert neki az a „sorsa”, neki itt kell bent maradnia. „Így rendeltetett.” Pedig nem. Mindeközben pedig valóban végtelen szomorúságot és szenvedést él át, de mintha ebből is táplálkozna, mintha a sorsfordító lehetőségektől a lehető leggyorsabban elzárkózna, félve, elveszíti élete lényegét: a szenvedést.

A magyar ugyanígy nem tud kitörni történelméből. Nem tud elengedni. A gyerekkor régi traumáit okolja a jelen nehézségeiért, mert képtelen elfogadni azokat, és megküzdeni velük. „Trianon” akár a harmincéves férfi sirámai: „te nem ápolsz, anyám”. Örökké a sokat szenvedett áldozat szerepében tetszeleg. „Bújt az üldözött s felé kard nyúl barlangjában, szerte nézett, s nem lelé honját a hazában”. Pedig lenne hazája. Gyönyörű hazája lenne. Semmilyen más ország nem bővelkedik ilyen mértékű természeti kincsben, nincs még egy ilyen kicsiny ország, amely ennyi kitűnő sportolót, művészt, tudóst és gondolkodót adott volna a világnak. És veszített el. Mert gyűlölte sajátjait sikereikért.

A milliószor elátkozott nap

Trianon. Az újkori magyar történelem szitokszava, amit sosem feled a magyarság.

Társfüggők milliói képtelenek felhagyni makacs ismétlési kényszerükkel. A bántalmazó bántalmazott, és a bántalmazott gyakran bántalmazó. Ugyanaz a kegyetlen, félelemmel teli világ munkál bennük. Ugyanúgy nagyzásos téveszmékkel szeretnék enyhíteni kisebbrendűségi érzéseiket. Egymásra találnak. Mély szerelem szövődhet közöttük.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 4. számában jelent meg, 2018. június 8-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!  Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.