Intézményesített földrablás

Fotó: Magyar Hang

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!”
(Jn. 8, 32.)

Hirdetés

Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk – a villámgyors lebonyolítás tényeiből következtethetően bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a „migrációs válság” árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről sok valótlanságot és a közvéleményt félrevezető csúsztatást is tartalmazó propagandakampány kísérte. Arra az egyszerű kérdésre azonban, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni, észérvek, értelmes magyarázatok alig születtek. Ahhoz, hogy a tényleges érdekeket, szándékokat és folyamatokat, a lépés valóságos hatásait megértsük, érdemes a Földet a gazdáknak! program – 2015 novembere és 2016 júliusa között, három hullámban lebonyolított, majd 2016 őszén törvénnyel lezárt – árveréses földértékesítési eljárásának tényadatait is elemezni.

Az első megyei mintaelemzést ezzel a szándékkal, 2016 áprilisában tettem közzé, majd a programzáró törvény megszületését követően elkezdtem a végleges, hivatalosan közzétett megyei árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei zárójelentések összeállítását. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye után jelen zárójelentés Csongrád megye állami földprivatizációs képét mutatja be, amely meghirdetett (14 670 hektár) és elárverezett (12 098 hektár) területeinek nagysága alapján a megyék rangsorában a felső középmezőnybe tartozik. Ezzel a sikeresen elárverezett összes terület (182 ezer hektár) több mint 54 százalékának (99 ezer hektár) adatfeldolgozását elvégeztem. A többi megye adatait is elemezve reményeim szerint kirajzolható lesz az országos kép, ellenőrizhetők, megerősíthetők vagy cáfolhatók lesznek az állami földprivatizációs program kormányzati értékelésének állításai

A rendszer megítéléséhez azonban Csongrád megye önmagában is jó mintául szolgálhat. Az elkelt megyei földterület ugyan 277 nyertes árverezőhöz került, de annak mintegy 70 százalékát (!), több mint 8300 hektárt 73 nyertes árverező tagja nevén mindössze 27 nagy – 100 hektár fölötti területhez jutott – érdekeltség szerezte meg. Az „átlagjavító” – 20 hektár alatti területet szerző – 126 kisnyertes-érdekeltség, a nyertesek közel 60 százaléka eközben csupán a területek kevesebb mint 9 százalékához, alig több mint ezer hektárhoz jutott. Ez a – kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területeket juttató, tudatosnak tűnő – rendszer olyan „családi léptékű” megyei átlag (nyertesenként 44 hektár) kimutatását teszi lehetővé, amely alkalmas a közvélemény tökéletes megtévesztésére.

E megye adatai azt az általános tendenciát is igazolják, hogy a helybeli gazdálkodó családok elől a földek többségét – Csongrád megye esetében mintegy 58 százalékát – külső, tőkeerős árverezők szerezték meg.

Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között is szép számmal találunk olyan cégtulajdonosokat, akik cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak. Ezen túl az árverési nyertesek többsége, nemcsak hogy nem helybeli, hanem több mint 3300 hektárt, a megyében elárverezett területek több mint 27 százalékát a kormányhatározatban rögzített 20 kilométernél is nagyobb távolságban lakó 38 nyertes licitáló szerezte meg.

A bérleti viszonyok elemzése itt is azt mutatja, hogy az elárverezett területek túlnyomó többsége – Csongrád megyében közel 90 százaléka – az árverés idején 1–20 éves hátralevő futamidejű szerződéssel bérbe adott, azaz nem az állam, hanem a bérlők által művelt terület. Irrelevánsok tehát azok a kijelentések, amelyek azzal próbálták indokolni a földvagyon eladását, hogy az állam annak rossz gazdája, az állami cégeket a menedzsment „szétlopja”. Ezen túl a földbérlő-földtulajdonos viszonyok vizsgálata olyan általános tendenciákat is jelez, amelyek itt is a föld- és birtokpolitika tudatos stratégiai, feudális klientúraépítő jellegét mutatják, ugyanaz a feudális vazallusrendszer figyelhető meg, mint más megyék földprivatizációs folyamataiban.

A nagy bérlő „baráti” cégek esetében ugyanis itt is szembetűnő, általános jelenség, hogy meghirdetett területeik jelentős részét, akár egészét vezetőik és/ vagy tulajdonosaik vásárolták fel. Más szavakkal e kormányközeli cégek és magánszemélyek bérelt területeiből jobbára azokat bocsátották árverésre, amelyeket azután a bérlők maguk vásároltak meg. Ráadásul a birtoktestek többsége esetében kikiáltási áron, licit és árverseny nélkül jutottak bérleményeik tulajdonjogához. Ezek a területek nagyrészt el is keltek. Jó megyei példa erre az Art-Farm Kft., melynek – a második Orbán-kormánytól 2013-ban 20 évre előbb bérbe kapott, majd árverésre meghirdetett – 501 hektár területére kizárólag maguk a családi cég társtulajdonos vezetői, a politikaközeli Besenczy Zoltán, Szarvas volt alpolgármestere (Fidesz) és nagyvállalkozó fia tettek a kikiáltási árral megegyező nyertes árajánlatot.

A nagy bérlő „nem baráti” cégek esetében viszont a földeladás alapvető célja a bérelt területek olyan kormányközeli – gyakorta nem mezőgazdasági területen mozgó – nagy, földspekuláns tőkeérdekeltségekhez juttatása lehetett, akik azután jelentősen megemelve a földbérleti díjakat leszorítják e cégeket a földről, majd esetleg fel is vásárolják.

A mintegy 12 100 hektár elárverezett megyei területből több mint 7700 hektár (azaz közel 64 százalék), egyébként is licitálás nélkül, kikiáltási áron, további 2100 hektár (17 százalék) pedig azt alig – kevesebb mint 10 százalékkal – meghaladó áron került az árverési nyertesekhez. Történt mindez a hektáronkénti 10–35 millió forintos európai földárak töredékéért, átlagosan 1 hektárra 1,6 millió forint megfizetésével.

E megye adatai is igazolják tehát, hogy azok a kormányzati állítások is hamisak, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. Valódi licitálás, árverseny a birtoktestek mindössze 7 százalékának árverésén alakult ki. Ez a helyzet vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek több mint felét olyan nagy – 20–270 hektáros (!) – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár több száz millió forintos kikiáltási árával a valóban helyben élő, ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politikaközeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra nem licitáló „nagyurak” érdekeit keresztezve, ezzel még meglévő, saját gazdaságaikat is végveszélybe sodorva próbáljanak földhöz jutni.

A települések érdekérvényesítő képességében e megyében is jelentős eltérések mutatkoznak. Ezt az is jelzi, hogy az érintett 51 település közül 12 településen egyáltalán nem volt helybeli nyertes árverező, sőt a saját területüket is más településeken lakó árverezők szerezték meg. Ezen abszolút „vesztes települések” rangsora élén Baks és Óföldeák áll, amelyek területéből több mint ezer (!) hektár állami terület került külső árverezők tulajdonába. A vesztes települések értékes területeit megszerző külső árverési nyertesek esetében ugyanakkor az ingatlanspekuláció gyanúja és lehetősége is gyakorta felmerül. (Baks esetében például strómangyanús nyertes árverezőt is találunk.)

Vannak viszont erős érdekérvényesítő képességű, „nyertes települések”, amelyek pályázói nemcsak a saját lakóhelyük, de más települések területeihez is hozzájutottak.

A sikeresen elárverezett megyei terület közel 46 százalékát, több mint 5500 hektárt beszédes módon két vezető fideszes politikus, Lázár János és Farkas Sándor szűkebb pátriája, Hódmezővásárhely (közel 3300 hektár) és Szentes (mintegy 2250 hektár) – részben az ő közvetlen rokoni, illetve üzleti/baráti köreikhez tartozó – nyertes árverezői szerezte meg.

A 120 oldalas – Csongrád megye hivatalosan közzétett állami földárverési adatait feldolgozó – privatizációs zárójelentés mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi arcát, és a teendőkre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaz. Így hát a dokumentálás és „szemnyitogatás” szándékával, az igazság és a nyilvánosság erejében, valamint egy igazi nép- és vidékpárti fordulatban töretlenül bízva, szeretettel ajánlom e tényeken alapuló összeállításomat a bennünket körülvevő világ iránt érdeklődő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a tetteinket megítélő utókornak.

A szerző az Orbán-kormány volt államtitkára

Hirdetés

A teljes, 120 oldala jelentést itt érheti el. Készült a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 8. számában jelent meg, 2018. július 6-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.