Az alaptörvény revíziója könnyen csapdába csalhatja az ellenzéket

Egy ország jogrendjét, közjogi berendezkedését, politikai életének kereteit meghatározó alkotmány (esetünkben: alaptörvény) minőségét, az alkotmányozó munkájának eredményességét nehéz objektív mércével mérni. Egyetlen többé-kevésbé biztos szempontot ismerünk: mennyire bizonyult időtállónak a mű? A miniszterelnök szokásos rádióinterjújában jelentette be, hogy szeptembertől egy másfél évre tervezett alkotmányrevíziós munka veszi kezdetét, amely a 2012-ben hatályba lépett alaptörvényünk rendelkezéseit vizsgálná meg a szerint, hogy mennyiben váltak be az eltelt időben. Hat év egy alkotmányos rendszer „életében” nem több egy röpke pillanatnál. Orbán Viktor így akaratlanul azt is sugallta megjegyzésével, hogy a 2010-ben először kétharmados többséget szerzett Fidesz–KDNP gyors alkotmányozása mégsem gránitszilárdságú jogi remekművet szült, hanem legalábbis felemás eredményt hozott. Talán ennek tudható be, hogy a kormányfő legrégebbi és leghűségesebb harcostársa, Kövér László házelnök az Atv.hu kérdésére a parlamenti folyosón jelezte: a maga részéről nem lát okot a jelentősebb változtatásra.

Orbán Viktor a bejelentéssel valójában nem akarta utólag minősíteni a néhány évvel ezelőtti alkotmányozásban kulcsszerepet játszó párttársai – Szájer József, Gulyás Gergely és mások – munkáját. A szándéka, motivációja valami egészen más lehetett. A legfontosabb célja egy ilyen revíziós folyamatnak a politikai napirend uralása. A Fidesznek persze ezzel jó ideje nincs gondja, a három évvel ezelőtti migrációs válság meglovagolása, Soros György démonizálása az utóbbi években felépített, nyilvánosságtorzító médiagépezet segítségével régóta hozza a várt eredményt. (Tegyük hozzá, az ellenzék témái nyilván nem csak a számára hátrányosan változó médiaviszonyok miatt nem képesek általában elérni a széles társadalom ingerküszöbét.) Régi igazság, hogy aki a napirendet uralja, diktálja, nehezen ledolgozható előnyre tesz szert a politikai versenyben. Egy új alkotmányozás, alaptörvény-revízió ideális eszköz a közbeszéd irányának terelésére. Márpedig Kövér Lászlóval ellentétben Orbán Viktor már rég a kommunikációs kormányzás feltétlen híve: ha választania kell a pillanatnyi politikai haszonszerzés és az alkotmányos jogrend stabilitása között, alighanem az első mellett dönt. Népszerű témák felvetésével, akár újabb konzultációk meghirdetésével a kormányfő és pártja folyamatosan mozgásban tudja tartani a saját táborát, formálhatja a közélet dinamikáját, miközben az ellenzék legfeljebb rághatja majd az elé vetett gumicsontokat. Bármilyen téma elővehető és eldobható, és így tesztelhető a közélet érzékenysége is. Láttunk már ilyesmit évekkel ezelőtt: felvetették például a gyermekek után járó plusz szavazat lehetőségét, hogy aztán az össznépi meghökkenés hatására visszakozzanak. Nem érdemes találgatni, ötleteket adni, hogy most mi kerülhet elő. Kicsit úgy érzem, hogy a beharangozott alkotmányos revízió unaloműző tevékenységnek is megteszi, hiszen a jelek szerint a Fidesz ebben a ciklusban sem készül hagyományos értelemben vett kormányzásra. Az alaptörvénnyel való foglalatoskodással ellenben ki lehet tölteni a kormányzati periódus első felét, benne az európai parlamenti és önkormányzati választásokkal.

Néven nevezzük, de kő kövön nem marad

Maffiamódszerekkel alkotja az erkölcstelen jogszabályokat a politikai felvilág.

A másik fő ok, ami miatt Orbán Viktor hozzányúlna alkotmányos rendszerünkhöz, az egyszemélyi hatalma útjában álló maradék akadályok kiiktatása. Alighanem már egy ideje elvégezte magában a revízió javát: a Fidesz–KDNP által hét éve megszavazott alaptörvény még mindig túlságosan korlátozza az ő, illetve kormánya mozgásterét. Az előző három évben, amikor nem volt meg az alkotmányozó többség, érezhető volt a szándék a közjogi korlátok megkerülésére (lásd: plakáttörvény). Azzal pedig, hogy a kormányoldal áprilisban visszaszerezte a kétharmados többséget az Országgyűlésben, megnyílt az út az alaptörvény átírása előtt. A hetedik (!) alaptörvény-módosítás a betelepítés tilalmáról szimbolikus jelentőségű kampánytermékként kezdte, aztán a kormány számára kedves közigazgatási bíróság létrehozásával, illetve a gyülekezési jognak a magánélet és otthon védelmére hivatkozó szűkítésével hatalomtechnikai eszközzé is vált. Egy átfogó revízió ugyanakkor rendszerszinten erősíthetné tovább a kormányzati túlhatalmat. Szélső esetben pedig az egész alkotmányos berendezkedésünk is megváltozhat, mondjuk az elnöki rendszer felé való elmozdulással.

Megszavazták a hetedik alkotmánymódosítást és a „Stop Sorost"

A Jobbik is igent nyomott, szerintük azonban a módosítás csak kommunikációs fogás.

Akárhogy is, ha valóban lesz alkotmányos revízió, az mindenképpen csapdát jelent az ellenzéknek. A közjogi ellenzékiség (lásd: nem engedünk a ’48-ból!) a magyar politika talán legterméketlenebb öröksége. A Fidesz a 2010-es kampányban nem beszélt alkotmányozásról, majd gyorsan mégis létrehozott egy alaptörvényt, amelyet az ellenzék nem szavazott meg. Mégis tévedés illegitim alkotmányos rendszerről beszélni, zsákutca közjogi csatározásokat folytatni a kormánnyal. Az 1989-es átfogó módosítás valóban egy ideiglenesnek szánt és nevezett alkotmányt hozott létre, annak felváltása egy „állandóra” nem volt ördögtől való gondolat. A Nemzeti hitvallás elnevezésű bevezetés vállalható szöveg, a hatályos alaptörvény nagyrészt a korábbi alkotmányszövegre épül; a közjogi berendezkedés alapjait nem érintette, a változtatások egy része szimbolikus volt (lásd: az ország elnevezése). Tudom, ellenzéki körökben másként látják, de nem az alaptörvénnyel van baj, „csupán” a Fidesz hatalomfelfogásával, a lehetőségekkel maximálisan visszaélő kormányzati gyakorlatával. Ha úgy adódik, a „saját” alkotmányán is átlép a kormányzó erő, mintha a legkevésbé sem tisztelné azt. De hogyan védhetné az ellenzék azt az alkotmányos rendet, amelyet illegitimnek tart?

Csak akkor lesz esélye, ha kiszáll a közjogi viták mókuskerekéből, és a Fidesszel szemben végre vonzó politikai alternatívát kínál a választóknak.