Egy pofon, és ami mögötte van

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Helmut Kohl német kancellár halálának elsõ évfordulóján tartott Budapesti Európa-beszéd címû konferencián, amelyet a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodája rendezett az Andrássy Gyula Német Nyelvû Egyetemen 2018. június 16-án (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Alaposan leszedte a keresztvizet régi, kipróbált vitapartneréről, Jean-Claude Junckerről a miniszterelnök. Orbán Viktor az Andrássy Gyula Egyetemen, a néhai német kancellár, Helmut Kohl emléke előtt tisztelgő rendezvényen megtartott előadásában az Európai Bizottság luxemburgi elnökét egyaránt felelőssé tette a brexitért, a migrációs válság rossz kezeléséért és a Nyugat–Kelet ellentét kiéleződéséért. Nincs ebben semmi megrázóan új, ellenben a teljes beszéd ennél jóval mélyebben tárta fel a kormányfő uniós politikájának mozgatórugóit, céljait, hátterét. Az alábbiakban ezt a szöveget veszem górcső alá, mégpedig a Miniszterelnök.hu oldalon közzétett dokumentum alapján.

Súlyunk Európában

Hirdetés

Sokan gondoltuk azt az elmúlt években, hogy Orbán Viktornak immár szűk a magyar belpolitika által kínált játéktér, valódi ambíciója az európai politika formálása. A jövő évi európai parlamenti választás az ellenzék jelenlegi állapotának ismeretében itthon nem kecsegteti sok izgalommal a miniszterelnököt, így annak ürügyén bátran beszélhet majd az uniós politika megújításáról. Az Andrássy Gyula Egyetemen azonban igyekezett hűteni a várakozásokat: „Magyarország tisztában van saját erejével, súlyával és feladatával. Ezt hívják önismeretnek. (…) Magyarország, mint európai uniós tagállam nem vágyik európai politikai szerepre. Nekünk Magyarország az első, sem az országban, sem bennem nincs és nem is lesz ilyen ambíció.” Csakhogy a miniszterelnök a beszéd túlnyomó részében mégiscsak arról értekezett, hogy milyennek kellene lennie a brüsszeli politikának, s miként lehetne átalakítani a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppártot. A kemény kiszólások, pofonosztás közepette talán azt az üzenetet szerette volna eljuttatni a megfelelő helyekre, hogy az úgymond a szuverenitásához ragaszkodó Magyarország nem tudja és nem is akarja felforgatni az uniót, nem jelent veszélyt az EU nagyvadjaira. Fontos egybeesés ugyanakkor, hogy éppen a beszéd napján egyeztetett telefonon az amerikai elnökkel. Azzal a Donald Trumppal, aki élesen bírálja a fősodratú európai politikát, s láthatóan az EU belső ellentéteinek élezésére törekszik.

Díszletdemokrácia

Az orbáni hatalomtechnika fontos eleme, hogy nincs választási vagy kormányprogram, amit számon lehetne kérni.

Orbán Viktor hamar kényes témához ért: „Nem kéregetni jöttünk az Európai Unióba, nem akarunk német pénzen élni. (…) A németek és a többi tagállam szépen keres rajtunk, nem érdemes panaszkodniuk sem nekik, sem nekünk.” A felzárkózásra adott kohéziós forrásokra hiba könyöradományként tekinteni, s az is igaz, hogy e pénzekből sok visszacsorog az uniós magországokba. Ám utóbbiról én a miniszterelnök helyében mélyen hallgatnék, hiszen ez annak a beismerése, hogy mégsem a hazai kis- és közepes vállalkozások a fő haszonélvezői az uniós pénzesőnek. Ezért viszont a nemzeti kormány legalább annyira felelős, mint a gonosz Brüsszel. Van itt egy másik probléma is: ha folyamatosan arról érkeznek hírek, hogy miféle gyanú lengi körül az EU-s pénzek magyarországi elosztását; hogy miként csapolják meg kormányközeli, a miniszterelnök környezetéhez vagy egyenesen a családjához köthető üzleti csoportok; hogy egyre több visszásság szúr szemet az uniós ellenőrzéseknél – nos, akkor nemcsak a német, az európai politikus, hanem az adófizető, a választó is el akarja zárni azt a pénzcsapot.

A korrupciógyanús botrányok sorjázása rendkívüli mértékben gyengíti a magyar alkupozíciót a 2021- től kezdődő költségvetési ciklusról folyó alkudozásokon.

Mese a napi 12 ezer migránsról

„Mi kizárólag saját erőből védjük a déli határt is, és ezzel Németországot a napi mintegy tizenkétezer migráns érkezésétől.” Ez a szöveg leginkább zavarba ejtő része. A „végvári kapitányi” szerep ecsetelésekor a miniszterelnök egy nyilvánvaló tévedéssel próbálta igazolni az egyébként könnyen védhető álláspontját. Amióta az EU és Törökország megkötötte migrációs alkuját, a balkáni útvonalon megszűnt a tömeges bevándorlás. A déli határhoz évek óta nagyságrendekkel kevesebb menedékkérő érkezik az Orbán Viktor által említettnél. Mintha még mindig 2015 nyári, őszi hónapjaiban élne. Érthetetlen, miért volt szükség erre a lódításra, amikor ma már nem nagyon vitatja senki, amit most is elmondott: „A külső határt meg kell védeni, ez a belső szabad mozgás előfeltétele.”

A szónok rögzítette, hogy a migránsvitában nem lehetséges kompromisszum, Magyarország nem válik bevándorlóországgá. Ez praktikusan a kötelező kvóta elutasítását jelenti. Ezután következett a beszéd egyik sokat idézett része, amikor a miniszterelnök felvetette, majd azzal a lendülettel el is vetette azt az ötletet, hogy a Fidesz elhagyja az Európai Néppártot. „Most könnyű lenne – tekintettel a 2019-es európai parlamenti választásokra – létrehozni, mondjuk egy új formációt a közép-európai országok hasonszőrű pártjaiból, vagy éppen egy bevándorlásellenes összeurópai formációt. Nem kétséges, nagyot hasítanánk…” Dezertálás helyett Orbán Viktor az Európai Néppárt megújítását, a kereszténydemokrata gyökereihez való visszatalálást javasolta. Ambiciózus elképzelés! Miközben az Európai Néppártban egyre többen követelik a Fidesz kiebrudalását, a miniszterelnök a fenyegetésre fenyegetéssel válaszolt: a néppárti frakciót érzékenyen érintené magyar képviselőinek távozása. Szerinte az Európai Néppárt antipopulista népfronttal reagált a kihívásokra, az orbáni recept ezzel szemben: kereszténydemokrata reneszánsz, az új pártok által felvetett kérdésekre adott felelős válaszok, a baloldallal való összeborulás elutasítása.

Klerikáldemokrácia II

Komoly intellektuális izgalomba hozta a közvélemény nem Fidesz-párti részét népünk kereszténydemokráciára való áttérésének a híre. A kormánypárti tábor legfeljebb csodálkozással vegyes áhítattal fogadja a Vezér kinyilatkoztatásait, elgondolkodni nem szokott rajta. Az ellenzékiek viszont a meglepődésen túl erősen kételkednek abban, hogy komolyan vehető-e ez a váratlan változás.

Elsőre nem is hangzik rosszul, hiszen az Angela Merkel nevével fémjelzett kereszténydemokrácia feloldódni látszik az értéksemleges pragmatizmusban, s amikor Juncker a kommunista diktátort, Fidel Castrót vagy Marxot dicséri, messzire sodródik az európai közösség alapító atyáinak vagy éppen a német egyesítés kancellárjának az örökségétől. Ám amikor a magyar politika és diplomácia évek óta Európa fenegyerekének a szerepében tetszeleg – igaz, elsősorban belpolitikai megfontolásból –, s gesztusaival azt üzeni, hogy nem sokra tartja az uniós normákat, értékeket, akkor nem sok szövetségesre lelhet törekvéseihez a néppárton belül. Már a Merkelt éppen szorongató bajor keresztényszocialisták soraiban sem. És Orbán Viktornak kétségkívül igazsága van, amikor a politikai korrektséget vagy a világháborúk tapasztalatára hivatkozva a nacionalista és vallási indulatokat kordában tartani igyekvő politika vadhajtásait nyesné le, mondván, ezekkel Európa egyfajta szellemi kényszerzubbonyt húzott magára. De vajon a magyar politika tudatos lezüllesztése, az indulatokat elszabadító közbeszédünk miféle követendő példát nyújtana bármely európai nemzetnek?

Végezetül: Soros György

Orbán Viktor visszatért az uniós büdzsé témájára. „A költségvetési tervezet lényege, vagy ha úgy tetszik: újdonsága, hogy elveszi a pénzt az európai emberektől, és odaadja a migránsoknak és az NGO-knak. Olyan, minthogyha Soros György írta volna. Lehet is. Az olaszok végre kimondták, amit mindannyian tudnunk, hogy az NGO-k valójában fehérgalléros embercsempészek.” Ebben is van igazság. Csakhogy a költségvetési tervezetnek nem az a lényege, amit a kormányfő jócska túlzással említett. Hanem az, hogy az elosztható pénz minden bizonnyal kevesebb lesz, s mi különösen rosszul járhatunk. Ez ellen kellene szövetségeseket keresnünk, elnyerve minél több „nagyvad” jóindulatát. A kőkemény nemzeti érdekérvényesítésben utazó tagállami vezetők, bárhogy szimpatizál is velük a kormányfő, aligha segítenek nekünk.

Pávatánc és atombomba

Akárhogy alakul az EU jövője, erős szövetségesek nélkül sem Orbán Viktor, sem Magyarország nem számíthat sok jóra.

A miniszterelnök helyesen utasítja el a föderatív Európai Unió utópisztikus tervét, ám amikor az Európai Bizottságot bírálva az úgynevezett jogállamiság-mechanizmust emlegette, nem bontotta ki az igazság minden szeletét. A nemzeti szuverenitásra hivatkozó érvelése mögül kilóg a lóláb: leginkább a saját itthoni túlhatalmát félti a brüsszeli eljárásoktól. Ezért nem akarja a nyakába az Európai Ügyészséget sem. „Ha pedig nem tudjuk most elfogadni, de legalább tolerálni egymás álláspontját a migráció és a költségvetés kérdésében, akkor várjunk. Várjuk meg, hogy az európai emberek kinyilvánítsák az akaratukat a 2019-es választáson. S aztán jöjjön, aminek jönnie kell.” Így zárta beszédét a kormányfő. Világos üzenet.

Ha a Fidesz fölényes győzelmet arat az európai parlamenti választásokon, az Európai Néppárt pozíciói viszont gyengülnek, a populista, bevándorlásellenes pártok pedig előretörnek, Orbán Viktor mozgástere jelentősen bővülhet az uniós színtéren.

A miniszterelnök szövege minden ravaszsága, ferdítése, megbicsaklása ellenére koherens világképet, egyenes politikai vonalvezetést tükröz. Tisztában van vele, hogy mit akar, mik az érdekei. Van elképzelése az Európai Unió jövőjéről – itt is felvetette például, hogy az EU-nak saját védelmi képességekkel kell rendelkeznie. Sok helyen felfeslik, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a kormányfő gondolatmenetét. Nagyobb baj, hogy más aktív magyar politikus esetében egyelőre nincs mit górcső alá vennünk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 6. számában jelent meg, 2018. június 22-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.