Közeledik az uborkaszezon, a frissen alakult, nagy erejű politikai hatalom és törvénygyár háza táján felgyorsultak az események. Túl sokat nem ígértek a magyar választóknak Orbán Viktorék, de azt a keveset teljesítették is. Megszavaztatták parlamenti képviselőikkel a gránitszilárdságú alaptörvény hetedik módosítását és az úgynevezett „Stop, Soros!” törvénycsomagot. Mostantól börtönnel büntethetik azokat a civileket, akik segítenek a menekülteken, és az adótörvény módosításával megadóztatják azokat a civil szervezeteket, amelyek támogatják a „bevándorlókat”.
Most már az alaptörvény mondja ki, hogy „Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be”. Korlátozták a gyülekezési jogot is, mert „az állam jogi védelemben részesíti az otthont, annak nyugalma megóvása érdekében”. Létrejönnek a közigazgatási bíróságok is. A módosítás célja – legalábbis bírálói szerint – az, hogy a politikai szempontból kényes közigazgatási ügyeket kiszervezzék a még függetlennek tekinthető bírósági rendszerből, és az új bíróságokat – egy furmányos pontozási rendszer révén – a közigazgatásból, kormányzati szférából érkező jogászokkal töltsék fel. Az ember csak kapkodja a fejét a naponta érkező hírekre, amelyek alkotmányos, vagy csupán „szerzett” szociális jogainkat farigcsálják, sőt nyirbálják.
Általános a rosszkedv, a fásultság, a beletörődés… Még a hatalmat megszerzők táborában sem felhőtlen az öröm, folyamatos a gyűlölködés a legyőzöttek irányába. Ráadásul egymás közt is megy a civakodás, hogy ki kerüljön közelebb a húsos fazékhoz. Vannak, akik attól rettegnek, hogy kikerülnek a megélhetést garantáló klientúrából a semmi közepébe, az „érinthetetlenek” közé. Szinte központi utasítás nélkül is igyekeznek ezért védettnek hitt pozícióért megszolgálni: szorgalmasan lőnek az „ellenségnek”, „árulónak” titulált korábbi elvbarátokra, jó pontot remélve zengik a hatalmi központnak tetszetősnek gondolt rigmusokat.
Puha selyemzsinór, bársonyos zabola...
Van, aki jól fizetett pozícióból kerül hátrább, van, aki a megélhetés lehetőségét is elveszíti, ha rákerül a lapátra.
A fortélyos félelem nagy úr. Olyan cselekedetekre ragadtatja az embert, amit utóbb szégyell, ám mégsem a hibák beismerése lesz a gyógyír, hanem a még nagyobb frusztráció szülte gyűlölködés…
Egy hatalmat gyakorló politikai párt, a keresztény és a demokrata szót nevében viselő KDNP ifjúsági szervezetének aktivistái „önként és dalolva” civil szervezetek irodáinak bejárati ajtaját címkézték fel „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricával. A közszolgálati televízió kamerái előtt ragasztották fel például egy belvárosi ház kapujára az Amnesty International feliratú papírlapra. Majd felkeresték a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület irodáját is, hogy elvégezhessék a megbélyegzést. Ez az egyesület egyébiránt olyan menekülteknek segít munkát találni és beilleszkedni a magyar társadalomba, akiknek menedékjogot adott a magyar állam, mégpedig a Fidesz–KDNP kormányzása alatt. Sőt tevékenységét korábban több száz millió forintos támogatással a kormányzat is segítette.
Az Amnesty International emberi jogokat védő tevékenysége több évtizede közismert. 2006 őszén ők léptek fel a legkorábban, a leghangosabban és a leghatékonyabban állami erőszakszervezet civil tüntetőkkel szembeni brutális attakja miatt. Idézek a 2006 decemberi, alapos és tényekkel alátámasztott felszólalásuk összefoglalójából: „Az Amnesty International (AI) aggodalmát fejezi ki a szeptember 20–21-én, illetve október 23-án Budapesten erőszakossá vált tüntetések során alkalmazott túlzott rendőri erő miatt, amelyről számos beszámoló jelent meg, köztük állítólagos áldozatoké és tanúké. A beszámolókat televíziós riportok és fotók is megerősíteni látszanak. Ezenkívül állítások szerint október 23-án egyes rendőrök maszkot viseltek, azonosító jelet pedig nem. Az Amnesty Internationalt azok a jelentések is aggasztják, amelyek szerint a rendőrök őrizetbe vett személyeket bántalmaztak, 18 éven aluliakat együtt őriztek felnőttekkel, és egyes őrizetesektől megtagadták az azonnali ügyvédi jelenlétet, esetenként kihallgatásuk során is. Azok az állítások is aggasztanak bennünket, miszerint bizonyos esetekben koholt vádakat hoztak fel az őrizetbe vettekkel szemben.”
A jogvédőket most megjelölték mint közellenséget. Ilyen a magyarok hálája. Soros György is sokat tudna mesélni egykori ösztöndíjasainak hálájáról…
A szociológusok támadása csak ürügy
A listázott szociológusokat kérdeztük a kutatói szabadság fontosságáról és a Magyar Tudományos Akadémia jövőjéről.
Nem jártak jobban megbélyegzett civil szervezeteknél a Magyar Tudományos Akadémia tudósai sem. Őket egy kormányközeli, kis példányszámú, ám kormányzati pénzekkel kitömött kiadvány, a Figyelő listázza, „cikizve” kutatási témáikat. Korábban a Soros Alapítvány által támogatott értelmiségieket – köztük már elhunytakat is – listáztak fekete lapon fehér betűkkel. Más, szintén állami százmilliókból fenntartott kormányszócsövek a kulturális intézményrendszer jobboldali holdudvarhoz tartozó jeles képviselőit sem kímélik, „elhajlónak” minősítik egy-egy döntését például egy színdarab bemutatása miatt, avagy az Aczél György-i értelemben „támogatott” körhöz nem tartozó, egyelőre még „tűrt” irodalmi szerzők szerepeltetése miatt. Leírhatnánk ezt a jelenséget József Attila segítségével úgy, hogy a fortélyos félelem igazgat… De sokkal inkább igaz az, hogy Magyarországot mostanság a fortélyos elmebaj igazgatja…
Kinyírják a kultúrát?
A magyar kulturális (és részben a tudományos) élet nem kormánypárti fősodrára rátámadók vállalkozásának sikere hosszabb távon szinte bizonyosan kudarcra ítéltetett.
Ilyen időkben lenne igen nagy szükség az „írástudók” tömegeinek vakmerő bátorságára, akik nem félnek se attól, hogy lejárathatja, hiteltelenné teheti őket a médiagépezet, se attól, hogy idegileg, anyagilag tönkremennek.
Nagyon nagy szerencséje a magyar népnek, hogy minden vészkorszakot idéző időkben akadnak, akik nem hallgatnak, akik felemelik szavukat. Katolikus püspökök, református és egyházi vezetők is megteszik időről időre, hogy jelezzék egy-egy nem kívánatos társadalmi jelenség, vagy a politikai hatalom egy-egy megnyilvánulása kapcsán, ha az nincs összhangban a keresztényi értékeken alapuló erkölcsi normáinkkal. Például most, amikor a bedőlt devizahitelek miatt anyagilag végletesen tönkrement családok tízezreit lakoltatják ki, emberi tragédiák veszélyét előidézve, a büntetőjog eszközeivel, rendőri segédlettel akarják elüldözni a közterületekről, de még az erdőkből is a hajléktalanokat.
Pedig annyira magától értetődő, ha a hajléktalanság társadalmi problémáját az alaptörvényben akarja megoldani az Országgyűlés, akkor a megoldás csak a lakhatás jogának alkotmányos garantálása lehetne, nem pedig a rossz sorsra jutott embertársaink üldözése a büntetőjogi eszközök segítségével. Legalábbis ez lenne az alkotmánymódosítás célja, iránya, ha valóban a kereszténydemokrácia értékrendje lenne a meghatározó társadalmi berendezkedésünk továbbfejlesztésében az úgynevezett Nemzeti Együttműködés Rendszerében.
Székely János, szombathelyi megyéspüspök fogalmazta meg szépen, és egyértelműen, hogy „ha a hajléktalan életformát betiltják, legyen hangsúlyosabb az alaptörvényben az emberhez méltó lakhatás joga is”. Nagyon szomorú, de annyi derék kereszténydemokrata honatya helyett a püspök úrnak kell elmondania, hogy a hajléktalanoknak sem jó, hogy az utcán, köztereken kell élniük, és hogy ez nem csak az arra járóknak jelent problémát.
A katolikus püspöknek kellett felhívnia a figyelmet rá, ha szigorítják a hajléktalan létforma tilalmát, akkor szigorítani kellene az alaptörvénynek a lakhatásra vonatkozó cikkelyét is, ami az állam és az önkormányzatok kötelességét fogalmazza meg. Eszerint ugyanis „Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.”
Cserét ajánlanak a politikusoknak a hajléktalanok
A szakember szerint nem lehet egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket.
Vajon nem az lenne az emberséges megoldás, ha a hajléktalanok számára még több befogadó hely létesülne, vagy ha az éppen most kilakoltatott családoknak valamilyen mentőövet dobna a kormány azért, hogy ne váljanak még többen földönfutóvá? A papok és írástudók felelőssége, politikai hovatartozástól, ideológiai értékválasztástól függetlenül mégiscsak az volna, hogy politikai és egyéb magánérdekektől elvonatkoztatva a társadalom évszázadok alatt kialakult erkölcsi értékrendszerét javítsa, de legalábbis ne engedje lerontani. Például az emberi élet védelme – a menekülteké és a hajléktalanoké is –, a zsidó-keresztény hagyományokon alapuló erkölcsi értékrend megőrzése, az okos, másokat nem sértő hazaszeretet, a politikai véleményük miatt hátrányt szenvedők védelme ilyen megóvandó erkölcsi alapértékek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 6. számában jelent meg, 2018. június 22-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
