Több tiszteletet a magyaroknak…

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozik a magyar közmédiának a Grand Hotel Sofiában 2018. július 6-án (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

„Én mégis belekiáltok
Ebbe a zűrzavaros világba
Semmi kissorsú emberek
Tengertől örökölt hangján”
Iluh István

Hirdetés

Megszavazták a magyar törvényhozás házában: a büntetőjog eszközeinek segítségével is üldözik majd a hajléktalanokat, akik a közterületeinkre merészkednek azzal a céllal, hogy kihajtogatott kartondobozaikat kiterítve ott háljanak – úgymond életvitelszerűen. Mert életvitelszerűen – immár alkotmányban is rögzítetten – nem tartózkodhatnak ott, ahol más polgártárs közlekedik, vagy amiben a nem bevándorlási céllal érkezett idegen, a pénzes turista gyönyörködik.

Mi, büszke magyarok, nem szeretjük, ha a városképünket elcsúfítja a rongyos, ápolatlan külsejű hajléktalan. El akarjuk tüntetni őket szem elől… Mi, büszke magyarok, jó képet akarunk mutatni magunkról a világnak, benne Európának. Szeretnénk, ha tisztelnének bennünket. Ha úgy tűnik, mégse nagyon akarnak tisztelni minket, akkor megköveteljük. Több tiszteletet a magyaroknak!

Négy évvel ezelőtt, amikor a republikánus John McCain az amerikai szenátusban Orbán Viktort neofasiszta diktátornak nevezte, Szijjártó Péter még tartózkodó stílusú közleményben kért több tiszteletet Orbán Viktornak és a magyaroknak, hivatkozva a „kifogástalan” amerikai gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatokra. A külügyminiszter úgy vélte: ha valaki a „sajtóhíresztelések” alapján mond véleményt a magyarországi folyamatokról, akkor könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy kijelentései nélkülözik a ténybeli alapokat. A sajtó volt a hibás. Rosszul tükrözte a hazai folyamatokat.

Több tisztelet kért a magyaroknak Orbán Viktor is tavaly októberben azon a munkavacsorán, amire Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – kormányfőit. Aztán több tiszteletet követeltünk még az Amerikai Egyesült Államoktól, úgy általában Brüsszeltől, de különösen Martin Schulztól, az Európai Parlament volt elnökétől és most Szijjártó jóvoltából a BBC műsorvezetőjétől is, sőt Orbán Viktor még a Zsidó Világkongreszszustól is több tiszteletet kért, bár tőlük „fogyatkozó reménységgel” kérte. A Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder egy német lapnak adott nyilatkozatában azt nehezményezte, hogy Soros György Magyarországon működő egyik alapítványának Berlinbe kellett áttennie a székhelyét.

Vigyázó szemetek Brüsszelre vessétek…

Az már biztos, hogy Brüsszelben megint hosszú hónapokig napirenden lesz a magyar kérdés.

Szijjártó Péter külügyminiszter nemrégiben a BBC stúdiójában a műsorvezetőtől kért több tiszteletet a magyaroknak. Az interjúban, amikor a riporter feltette a kérdést, hogy ha valóban a bevándorlás biztonsági aspektusairól beszél a kormány, akkor Orbán Viktor miért nevezi járványnak a bevándorlást, muszlim megszállóknak a menekülteket és potenciális terroristáknak az érkezőket? „Ez valójában nem a bevándorlásról szól, ugye? Hanem az idegengyűlöletről” – állapította meg az újságíró, mire Szijjártó ezt sértésnek nevezte, az egész ország nevében nevezte sértésnek, és tiszteletet kért a magyaroknak.

Alig telt el néhány nap az alaptörvényre keresztelt alkotmányunk hetedik módosítása óta, amely lehetővé teszi, hogy a menekülteket segítőket törvényileg bűnözőkké nyilvánítsák, hogy tevékenységüket a büntetőjog eszközeivel szankcionálják. Aki pedig olyan tevékenységet űz, amely a bevándorlást „népszerűsíti”, az is büntethető lesz itt, igen hamar – a szent véleményszabadság nagy „dicsőségére”. Több tiszteletet a sajtó munkatársainak, mert ők is magyarok – mondhatnánk… Több tiszteletet a véleményszabadság eddig alkotmányos védelmet élvező alapjogának – üvölthetnénk bele ebbe a zűrzavaros magyaros világba, a „semmi kissorsú emberek” Adytól vagy Petőfitől örökölt hangján… De minek kiabálnánk? Ha meg is hallanák, úgyse történne semmi…

Az emberek fásultak, örülnek a közmunka adta biztonságnak, örülnek, hogy ma még nem őket lakoltatják ki, hogy még van állásuk, még ha éhbérért is nyomják el magukban azt a szabadságvágyat, azt a lázadó szellemet, amit őseiktől örököltek, ami ott van valahol belevésve a génjeikbe.

A menekülteket támogatók büntetőjogi fenyegetését leszámítva ott még amúgy sem tartunk, hogy újságírókat, bírókat börtönözzenek be – mint Törökországban. A magyarországi illiberális szociáldemokráciában még csak a „lejáratás”, a karaktergyilkosság fokozatánál tartanak. Bár az, hogy a magyar miniszterelnök szinte elsőként gratulált a választásokat – ugyancsak sajátos körülmények között – megnyerő barátjának, Erdogannak, előrejelzi, hogy az itteni illiberális nemzeti együttműködés rendszer irányítói mit gondolnak a török demokrácia elfogadhatóságáról. Nem nagyon zavarja a mi derék büszke hazánk vezetőit, hogy több száz bírót, újságírót börtönöztek be politikai nézeteik miatt török honban.

Szégyenteljes az a kapcsolat, amit Magyarország vezetője a török államfővel ápol, de néhány száz, vagy talán ezer jobb ízlésű magyart leszámítva, kinek fáj ez? Vajon mikor lehettünk, mi magyarok igazán büszkék magunkra? Mikor érdemeltük ki a világ tiszteletét utoljára?

A Hír TV-ben levetítettek egy dokumentumfilmet a rendszerváltás hajnalán történt egyik ilyen eseményről, amire büszkék lehettünk, amikor a határzárat lebontottuk, és aztán az itt összesereglett keletnémeteket kiengedtük az országból. Egy lebontott kerítéssel értük el a jelző nélküli demokráciákban élő emberek megbecsülését. Én mégsem csupán erre voltam büszke, amikor a film felidézte bennem azokat az időket. Hanem arra, amit Németh Miklós akkori miniszterelnök mondott. Hogy a határ megnyitása után – Kohl kancellárral való találkozásakor – azért nem vetette fel, hogy bajban vagyunk a lejárt hiteleink miatt, azért nem kért segítséget Németország vezetőjétől, nehogy azt higgye Kohl, hogy mi ezért a nemes cselekedetünkért ellentételezés gyanánt bármit is kérnénk a gazdag Németországtól.

Vajon értik-e még Magyarország jelenlegi vezetői, hogy az elmúlt években, évtizedekben ezt az erkölcsi tőkét éltük fel, amit a pártállami diktatúra utolsó kormányfője szerzett meg a hazának. Azt, hogy véráldozat nélkül tudtunk átevezni a diktatúrából a demokráciába, a pártállami rezsim közreműködésével. Talán egy évtizede még ez az ország a tibeti néppel vállalt szolidaritást, a magyar nép a dalai láma iránt érzett megbecsülést, nem pedig azokkal, és azok szellemi örököseivel, akik tankokkal hajtottak a tüntető diákok közé a Tiananmen téren.

Hirdetés

Azt szokták mondani az ilyen erkölcsi felvetésekre, hogy pragmatikusnak kell lenni, és hogy az ország gazdasági érdekeit kell szem előtt tartani. Szerintem egy országnak nemcsak gazdasági érdekei vannak, hanem az évszázadok óta felhalmozott morális értékek megőrzéséhez fűződő érdekei is. Több tiszteletet a magyaroknak! – mert valóban több tiszteletet érdemelnek: a saját kormányuktól…

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.