Szeressük a G-napot

S ha Simicska Lajos nem rúgja össze a port Orbán Viktorral? Az Index már kormánypárti híroldalként üzemelne, persze finomabban, rafináltabban, mint az Origo, nyomokban eredeti Indexet tartalmazva. Az RTL Klub a TV2 házi konkurenciájaként funkcionálna, valami olyasmit kell elképzelni, mint amikor a hirtelen meggazdagodó sarki zöldséges saját üzletével szemközt nyit egy másik boltot, hogy felszippantsa azokat a vevőket is, akik megorroltak rá a vadiúj E-Merci miatt. Nem lenne Magyar Idők, Karc FM és talán 888.hu sem, az Echo TV esetleg elprüntyögne a lét és nem lét határán a maga pár ezer, de annál elszántabb nézőjével, hiszen a kormányt támogató szerkesztőségek megmaradtak volna a kormányt támogató médiarészben.

És szegényebbek lennénk három év sajtószabadsággal.

Hogy ki miért ment vagy maradt a G-nap után, az nagyjából ezerféle személyes történet. Az viszont egységesen közös élmény, hogy a maradók ebben a három esztendőben megtapasztalhatták a teljes sajtószabadságot, ami bizony mifelénk, a jobboldalon igencsak újszerű élmény volt. Nincs ebben semmi különös vagy érthetetlen: Magyarországon a jobboldali média permanens harci helyzetben jött létre, és volt kénytelen működni hosszú-hosszú évekig. Márpedig ahol élet-halál csata dúl, ott nem szabad a korlátozott újságírás miatt sivalkodni, vagy a párt csúnya ügyeit piszkálgatni (hiszen amúgy is azzal van tele a brutális túlsúlyban lévő ellenoldal), hanem kőkeményen bele kell állni, és lőni megállás nélkül mindig ugyanabba az irányba. Különben véged. Nem volt olyan rég, amikor az Új Magyarország című egyetlen jobboldali napilap csődje miatt néhány hónapig média nélkül maradt a teljes politikai jobb – gondoljunk csak bele, mit is jelentett ez akkor.

Az persze más kérdés, hogy a kormánymédia miért ragadt a mai napig ebben az ősi, megtámadott, védekezésre kényszerített, elnyomott, végtelen hadi állapotában. A válasz pedig rém egyszerű: mert arrafelé mindenkinek így kényelmes. Ráadásul a harci gépezet elképesztően hatékony, ezt láthattuk a választási kampányban. Épp ezért nincs megállás, a Fidesz folytatja a médiatérfoglalást, miközben a sajtószabadabb nyilvánosság Simicska Lajos kiszállásával tovább szűkül. Ha bezárna, netalán újrafideszesedne a Hír TV, a Heti Válasz pedig feladná digitálisra csökkentett tetszélet állapotát, egyszerre ott találnánk magunkat, hogy a NER-en kívüli jobboldalnak sem képe, sem hangja, sem felülete sincs már. És most itt egy csakhogy következik.

Ki finanszírozza a háttérből a Magyar Hangot?

Cirill és Metód hatása a magyar sajtópiacra, avagy így készül lapunk.

A G-nap, pontosabban az említett poszt-G három esztendő ugyanis kitörölhetetlenül ott maradt a sajtószabadságot megélő kollégákban. Aki éveken át írhatta, mondhatta, amit és ahogy csak akart, képtelen újból magára ölteni a vértet, hogy feledve a sajtó legfontosabb feladatát, a mindenkori hatalom ellenőrzését, félig vakon, félig süketen ismét csak egy irányba lövöldözzön. Belemenekül inkább a függetlenségbe. A közönséget pedig faramuci módon épp a médiát egyrészt eszköznek, másrészt ellenségnek tekintő kormánypárt teremti meg.

Ahogy bezárnak, megszűnnek, ellehetetlenülnek a nem NER-kompatibilis polgári nyilvánosság hagyományos csatornái, úgy nő az igény a nem fideszes, és nem jobbikos konzervatív újságírásra.

A Magyar Hang az első. De máris érkeznek a többiek, ott van például a Három a magyar beszélgetős Youtube-csatorna, vagy Tóth Szabolcs Töhötöm Az élet & minden címmel indított podcastkísérlete. Vagy itt vagyok én is, azt tervezvén, hogy egyszemélyes szerkesztőségként mutassam meg a való magyar világot olyannak, amilyennek én látom. És egyre többen leszünk. Ami onnan nézve nevetséges, bukásra ítélt ostoba, öngyilkos küldetés, ráadásul értelmetlen, hiszen nincs benne pénz. Holott nincs ennél tisztább újságírás. Úgyhogy jövünk.