A helikopterekkel és váratlan berepülésekkel már a hét közben gondosan előkészített légitámadás vasárnap kora reggel vette kezdetét. A gépek a nap folyamán több hullámban támadták a budapestiek idegrendszerét, és kitartottak egészen a délután közepéig, hogy végképp megtörjék az ebéd utáni szendergés menedékétől megfosztott lakosság morális ellenálló képességét. A polgári áldozatok száma szerény becslés szerint is százezrekre tehető. Bár az elkövetők egy Red Bull nevű, közepesen egészségkárosító üdítőitalt dicsőítő jelképeket és feliratokat hagytak maguk után a helyszínen, a felelősséget az akcióért a főváros vezetése vállalta magára. Aljas anyagi érdek a részükről kizárt: bagóért bocsátották a Red Bull Air Race rendelkezésére a gondjaikra bízott város légterét és lakóinak nyugalmát. De hát akkor miért?
A hivatalos magyarázat szerint azért zárták le napokon át a rakpartokat és terelték el a tömegközlekedést azokról a belvárosi útvonalakról is, ahonnan eddig – felújítás címén – nem sikerült, hogy szórakozásunkról gondoskodjanak. Állítólag rajongunk az efféle zajos rendezvényekért. (Magam is tanúsíthatom, hogy az öntudatos dolgozók ugyanúgy elözönlötték a Duna-partot, mint egy április negyediki légiparádén vagy május elsejei felvonuláson.) Még hozzátették, hogy a város felett és a Lánchíd alatt cikázó, felfújt műanyag izéket kerülgető repülőgépek roppant vonzerőt gyakorolnak a turistákra. Ami hihetően hangzana, mondjuk Perth vagy Indianapolis vezetőinek a szájából – tetszik tudni, hol fekszik ez a két város? –, akik szintén befogadták ezt a légi vándorcirkuszt dübörgő artistáival, de Európa egyik legvonzóbb fővárosát ilyen gagyi látványossággal dobni fel: ez viccnek rossz, üzletnek még rosszabb. Mintha az Opera vonzerejét azzal növelnék, hogy előadás előtt kártyatrükkökkel szórakoztatják a nagyérdeműt.
Magyarázataikat, persze, az illetékesek sem gondolták komolyan. Csak hát valamit mondaniuk kellett. Az akció sikerét kockáztatta volna, ha bevallják, hogy a polgárság tűrőképességét tesztelik. Az igazság pedig az, hogy nagyszabású társadalomlélektani kísérlet zajlik Budapesten. Annyi balszerencse közt s oly sok viszály után most végre kiderül, igaz-e, hogy birka nép lakik a Duna partján, és nem is érdemel különb sorsot, mint amilyenben része van
Ebben a légiparádéban ugyanis minden benne volt, ami az alattvalóval tudatni szokta: senki és semmi vagy. Erő, ami ellen hiába próbálsz védekezni, mert a fülsiketítő zaj mindenütt utolér. Ellenállhatatlan technikai fölény: érezd parányi voltodat! Nyilvános megaláztatás: népünnepély keretében gázolunk jogaidba, hogy el ne felejtsd, addig van magánéleted, ameddig nekünk tetszik. Otthonod nyugalma egyedül rajtunk múlik, s mi úgy fokozzuk a zajszintet és úgy szennyezzük városod levegőjét, ahogy akarjuk. Nemzeti léted jelképét, Széchenyi hídját cirkuszi mutatványainkhoz kulisszaként használjuk. (Ja, hogy nálunk most nincsenek megszállók? Folyton elfelejtem.)
Minden valamirevaló – illiberális – demokrata tudja: a plebsz kedveli a látványos köztéri erőfitogtatást, kedveli a hatalmas hangerőt és a felfordulást. A polgárságnak pedig nem árt, ha időnként emlékeztetik: szabadságának kicsiny körei egyik pillanatról a másikra megsemmisíthetők a szó fizikai értelmében is. A sors fintora talán, hogy épp utána hoztak törvényt a gyülekezési jog korlátozásáról, a magánélet háborítatlanságának védelmében. Egy légiparádé persze nem tüntetés. És csak örülhetek, hogy az én magánéletem nem érdekli a honatyákat.
A nyár heves...
Közeledik az uborkaszezon, a frissen alakult, nagy erejű politikai hatalom és törvénygyár háza táján felgyorsultak az események. Túl sokat nem ígértek a magyar választóknak Orbán Viktorék, de azt a keveset teljesítették is.
A légitámadásnak közben vége lett, óvatosan ablakot nyitok. Csend van, vagyis a szokásos utcazaj dübörög. Mi viszont csendben vagyunk. Amúgy sem halljuk egymást: fülünkön fülhallgató, az okostelefont babráljuk, vagy egy képernyőt bámulunk, hogy ne üres tekintettel magunk elé.
A Red Bull-os provokációnak pedig éppen ez volt a tétje, semmi köze az idegenforgalomhoz vagy egyéb bohóságokhoz: a közvéleményt kutatják. Hogy van-e még. Vagy csak magánvélemények maradtak, nyámnyila értelmiségi nyafogás, egyre kisebb példányszámban az is.
Megnyugodhatnak tehát, nincs mitől tartani. Ez egy olyan nép – nép?, inkább lakosságnak mondanám –, amelyiknek fát lehet vágni a hátán. Vágnak is mindenütt, szó se róla, ahol a várospolitika rangjára emelt ingatlanspekuláció, a forgalom vagy a kormányzati megalománia útjában állnak: a Városligetben, az Orczy-kertben, a József nádor téren, az Etele úton, a Margitszigeten, az angyalföldi Duna-parton, a Semmelweiss utcában stb. Ha főpolgármesterünkön múlik, a Római-partnak is ez lesz a sorsa.
A mostani kísérletnek azonban van egy akaratlan melléktanulsága is, amire remélem, legalább a városvédők felfigyeltek. Ugyanis bebizonyosodott, hogy a két alsó rakpart kikapcsolása a forgalomból nem okoz kezelhetetlen zűrzavart a fővárosi közlekedésben, még akkor sem, ha a nagykörúton egyidejűleg síncsere zajlik, és a hármas metróvonalat éppen felújítják.
Akkor pedig mi akadálya lehet annak, hogy a budapestiek régi vágya teljesüljön, akik régóta szeretnék birtokba venni a Duna partját?
(Különösen légiparádé-mentes napokon szeretnék.) Legalább a pesti rakpartot visszakaphatnák az itt élők az áthaladóktól, a gyalogosok az autósoktól, a vegetáció a flasztertől. Fellélegeznénk. Elüldögélnénk, gyönyörködnénk a világörökséggé lett budai panorámában – álomnak is túl szép, igaz? Épp nyolcvan esztendeje annak, hogy a Magyar Építőművészet először közölt ezzel kapcsolatos terveket. A várost azóta lebombázták, „felszabadították”, szétlőtték és szétprivatizálták, ez ügyben mégse történt soha semmi. Pedig, annyi más városjobbító elképzeléshez hasonlóan, ezt is csak akarni kellene. És a közakaratnak – úgy, mint más európai városokban – valahogyan érvényt szerezni.
Lányi András Kezek a város felett című sorozatának további cikkeit itt olvashatja. Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
