HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Kezek a város...

Kezek a város felett 1. – Birka nép

HIRDETÉS

A helikopterekkel és váratlan berepülésekkel már a hét közben gondosan előkészített légitámadás vasárnap kora reggel vette kezdetét. A gépek a nap folyamán több hullámban támadták a budapestiek idegrendszerét, és kitartottak egészen a délután közepéig, hogy végképp megtörjék az ebéd utáni szendergés menedékétől megfosztott lakosság morális ellenálló képességét. A polgári áldozatok száma szerény becslés szerint is százezrekre tehető. Bár az elkövetők egy Red Bull nevű, közepesen egészségkárosító üdítőitalt dicsőítő jelképeket és feliratokat hagytak maguk után a helyszínen, a felelősséget az akcióért a főváros vezetése vállalta magára. Aljas anyagi érdek a részükről kizárt: bagóért bocsátották a Red Bull Air Race rendelkezésére a gondjaikra bízott város légterét és lakóinak nyugalmát. De hát akkor miért?

HIRDETÉS

A hivatalos magyarázat szerint azért zárták le napokon át a rakpartokat és terelték el a tömegközlekedést azokról a belvárosi útvonalakról is, ahonnan eddig – felújítás címén – nem sikerült, hogy szórakozásunkról gondoskodjanak. Állítólag rajongunk az efféle zajos rendezvényekért. (Magam is tanúsíthatom, hogy az öntudatos dolgozók ugyanúgy elözönlötték a Duna-partot, mint egy április negyediki légiparádén vagy május elsejei felvonuláson.) Még hozzátették, hogy a város felett és a Lánchíd alatt cikázó, felfújt műanyag izéket kerülgető repülőgépek roppant vonzerőt gyakorolnak a turistákra. Ami hihetően hangzana, mondjuk Perth vagy Indianapolis vezetőinek a szájából – tetszik tudni, hol fekszik ez a két város? –, akik szintén befogadták ezt a légi vándorcirkuszt dübörgő artistáival, de Európa egyik legvonzóbb fővárosát ilyen gagyi látványossággal dobni fel: ez viccnek rossz, üzletnek még rosszabb. Mintha az Opera vonzerejét azzal növelnék, hogy előadás előtt kártyatrükkökkel szórakoztatják a nagyérdeműt.

Magyarázataikat, persze, az illetékesek sem gondolták komolyan. Csak hát valamit mondaniuk kellett. Az akció sikerét kockáztatta volna, ha bevallják, hogy a polgárság tűrőképességét tesztelik. Az igazság pedig az, hogy nagyszabású társadalomlélektani kísérlet zajlik Budapesten. Annyi balszerencse közt s oly sok viszály után most végre kiderül, igaz-e, hogy birka nép lakik a Duna partján, és nem is érdemel különb sorsot, mint amilyenben része van

Ebben a légiparádéban ugyanis minden benne volt, ami az alattvalóval tudatni szokta: senki és semmi vagy. Erő, ami ellen hiába próbálsz védekezni, mert a fülsiketítő zaj mindenütt utolér. Ellenállhatatlan technikai fölény: érezd parányi voltodat! Nyilvános megaláztatás: népünnepély keretében gázolunk jogaidba, hogy el ne felejtsd, addig van magánéleted, ameddig nekünk tetszik. Otthonod nyugalma egyedül rajtunk múlik, s mi úgy fokozzuk a zajszintet és úgy szennyezzük városod levegőjét, ahogy akarjuk. Nemzeti léted jelképét, Széchenyi hídját cirkuszi mutatványainkhoz kulisszaként használjuk. (Ja, hogy nálunk most nincsenek megszállók? Folyton elfelejtem.)

Minden valamirevaló – illiberális – demokrata tudja: a plebsz kedveli a látványos köztéri erőfitogtatást, kedveli a hatalmas hangerőt és a felfordulást. A polgárságnak pedig nem árt, ha időnként emlékeztetik: szabadságának kicsiny körei egyik pillanatról a másikra megsemmisíthetők a szó fizikai értelmében is. A sors fintora talán, hogy épp utána hoztak törvényt a gyülekezési jog korlátozásáról, a magánélet háborítatlanságának védelmében. Egy légiparádé persze nem tüntetés. És csak örülhetek, hogy az én magánéletem nem érdekli a honatyákat.

HIRDETÉS

A nyár heves…

Közeledik az uborkaszezon, a frissen alakult, nagy erejű politikai hatalom és törvénygyár háza táján felgyorsultak az események. Túl sokat nem ígértek a magyar választóknak Orbán Viktorék, de azt a keveset teljesítették is.

A légitámadásnak közben vége lett, óvatosan ablakot nyitok. Csend van, vagyis a szokásos utcazaj dübörög. Mi viszont csendben vagyunk. Amúgy sem halljuk egymást: fülünkön fülhallgató, az okostelefont babráljuk, vagy egy képernyőt bámulunk, hogy ne üres tekintettel magunk elé.

A Red Bull-os provokációnak pedig éppen ez volt a tétje, semmi köze az idegenforgalomhoz vagy egyéb bohóságokhoz: a közvéleményt kutatják. Hogy van-e még. Vagy csak magánvélemények maradtak, nyámnyila értelmiségi nyafogás, egyre kisebb példányszámban az is.

Megnyugodhatnak tehát, nincs mitől tartani. Ez egy olyan nép – nép?, inkább lakosságnak mondanám –, amelyiknek fát lehet vágni a hátán. Vágnak is mindenütt, szó se róla, ahol a várospolitika rangjára emelt ingatlanspekuláció, a forgalom vagy a kormányzati megalománia útjában állnak: a Városligetben, az Orczy-kertben, a József nádor téren, az Etele úton, a Margitszigeten, az angyalföldi Duna-parton, a Semmelweiss utcában stb. Ha főpolgármesterünkön múlik, a Római-partnak is ez lesz a sorsa.

A mostani kísérletnek azonban van egy akaratlan melléktanulsága is, amire remélem, legalább a városvédők felfigyeltek. Ugyanis bebizonyosodott, hogy a két alsó rakpart kikapcsolása a forgalomból nem okoz kezelhetetlen zűrzavart a fővárosi közlekedésben, még akkor sem, ha a nagykörúton egyidejűleg síncsere zajlik, és a hármas metróvonalat éppen felújítják.

Akkor pedig mi akadálya lehet annak, hogy a budapestiek régi vágya teljesüljön, akik régóta szeretnék birtokba venni a Duna partját?

(Különösen légiparádé-mentes napokon szeretnék.) Legalább a pesti rakpartot visszakaphatnák az itt élők az áthaladóktól, a gyalogosok az autósoktól, a vegetáció a flasztertől. Fellélegeznénk. Elüldögélnénk, gyönyörködnénk a világörökséggé lett budai panorámában – álomnak is túl szép, igaz? Épp nyolcvan esztendeje annak, hogy a Magyar Építőművészet először közölt ezzel kapcsolatos terveket. A várost azóta lebombázták, „felszabadították”, szétlőtték és szétprivatizálták, ez ügyben mégse történt soha semmi. Pedig, annyi más városjobbító elképzeléshez hasonlóan, ezt is csak akarni kellene. És a közakaratnak – úgy, mint más európai városokban – valahogyan érvényt szerezni.

Lányi András Kezek a város felett című sorozatának további cikkeit itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,477lájkolóTetszik
2,297követőKövetés
16,223feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Van, ahol már nem csak álom az „energiacella”

Először tesztelték élesben az amerikai haderő új drónelhárító fegyverrendszerét. Ezzel „lőtték le” az iráni pilóta nélküli repülőgépet.

Civiliáda