Úgy tűnik, a közvélemény számára megúszhatatlan az a ciklikusan ismétlődő szakítási komédia, amit a parlamenti pártok egyik vagy másik képviselőjük távozása nyomán előadnak. Kötelező dramaturgiai elemei a szemrehányás, a nyilvános kiátkozás és a mandátum visszakövetelése – olyan rituálé, amelyre egy átlagos hétköznap délután a családjogi bíróságon senki fel sem kapná a fejét. Mintha ez bármikor is működött volna, mintha bármi is múlna rajta, mintha a pártok vezetői más esetben nem foglalnák be ugyanígy az önkormányzati vagy az országgyűlési pozíciókat.
Dúró Dóra és Hadházy Ákos nyugodtan tartsa meg a mandátumát! Hosszú éveken át kitartóan hazudoztak, alakoskodtak, nyaltak, összeesküdtek, gáncsoskodtak és uszítottak érte – kiérdemelték. Bár Dúró soha életében nem képviselt többet a férjénél, Novák Elődnél, épp ahogy az önkéntes ügyészt játszó Hadházy a hisztérikus Orbán-fóbiánál, az „Ezek lopnak!” meg az „Összefogást!” politikai program gyanánt enyhén szólva is szánalmas frázisainál, ugyanakkor nem hiszem, hogy bármivel is alkalmatlanabbak vagy kevésbé legitimek volnának, mint a mandátumaikat visszakövetelő egykori elvtársaik. Felrakták erre a kétes alapra az arcukat meg az identitásukat, és most kérik a nekik járó részesedést. Melyik politikus tenne mást a helyükben?
Amit szabad Jupiternek...
Ha nem lehet megbízni abban, hogy az üzleti vagy egyéb kapcsolatokban a felek megtartják a szavukat, az rendkívül káros bizalmatlansági légkört teremthet.
A függetlenség akár felszabadító is lehetne: Dúró és Hadházy őszintén elmondhatnák, hogy nagyon is jól jön nekik az a havi egymillió meg az új iPhone X – hülyék lennének visszaadni. Dúró Dóra őszintén elmondhatná, milyen nevetséges már az a bohóckodás a Szent Korona előtt, ami nem más, mint a parlamenti eskü újratétele – hisz egy jobbikos politikus annyira egyenes gerincű magyar, hogy neki egy eskü nem is elég. Hadházy Ákos őszintén elmondhatná, hogy természetesen hülyére vette a választókat azzal a dumával, hogy be sem ül a parlamentbe, ha a Fidesznek többsége lesz – ne is csodálkozzon senki most, hogy a Fidesznek kétharmada lett, és ő pont ugyanolyan lazán átveszi a mandátumát, ahogy őt egykor a Fidesztől az LMP. Végre nyilvánosan is levonhatnák a következtetést, hogy nincs olyan politikuspóz, amely többet érne, mint egy dagályos gesztusokkal előadott eskü a Szent Korona előtt. Végre maguk mögött hagyhatnák az állampolgárok felelős képviseletének romantikus hazugságát, ezt a Szulejmán-rajongó nagymamáknak legyártott, pofátlan néphülyítést.
Hadházy Ákos: Az LMP hagyott el
A volt LMP-s politikus továbbra is bízik az ellenzéki együttműködésben, bár ezt egykori pártjában sem sikerült megvalósítani. Interjú.
És nem: Dúró Dóra inkább egy komplett teleregényt hazudik össze a mélységes belső vívódásáról, hogy vajon szabad-e életében először elmennie dolgozni, s ha nem, akkor mit szól majd a Szent Korona, hogy ő mégiscsak megtartja azt a havi rongyos egymilliót. Bevallom, én egyetlen percig sem izgultam – el is mentem egy fogadóirodába, hogy feltegyek egymilliót az egymillióra, de a bukméker lehangolt: azt mondta, akkora eséllyel nyerek, hogy egymilliós tét mellett a cég egy forintot sem fizet. Hadházy Ákos tovább megy, és egyenesen Winston Churchill örökébe lép: „Állítólag Churchill mondta, hogy ha egy politikus nem tudja a véleményét megváltoztatni, akkor mást sem tud. Azt vallom, hogy a politikus ragaszkodjon az elveihez, azokat tartsa meg, de másban tudjon változtatni, ha úgy látja helyesnek.”
Őfelsége ellenzéke
Magyarországon nincs szükség putyini és erdogani eszközökre: itt az ellenzéki politikusok maguk végzik el a piszkos munkát.
Nem is értem, Hadházy mit kifogásol Orbán Viktor politikai működésével kapcsolatban. Megragadnám továbbá az alkalmat, és jelezném Hadházy Ákosnak, hogy az elvekhez nem ragaszkodni szokás: elvek vannak vagy nincsenek. Ha már ragaszkodni kell hozzájuk, akár el is lehet vetni őket – csakhogy ez esetben nem elvekről, hanem pózokról van szó. Amikor Hadházy azt hazudta, hogy majd nem veszi át a mandátumát, akkor ő nem egy véleményt közölt, amely azóta új információk vagy szempontok fényében megváltozott – az egy vállalás volt, és már akkor is úgy bűzlött, mint az a marketinghazugság, hogy Lehet Más a Politika. A kulturált minimum nem volna több, mint hogy Hadházy elismeri ezt, és megtartja a havi egymilliót. Csakhogy Hadházy Ákos vérbeli politikus, aki úgy hazudik egy ország pofájába, hogy közben kioktatja az erkölcs mibenlétéről.
Nincs földi hatalom, amely elveheti Dúró Dórától és Hadházy Ákostól azt a két képviselői státuszt meg azt a havi kétszer egymillió forintot. Miből állna életükben egyszer igazat mondani? Csak a próba kedvéért. Frakciójuk, főnökük nincs: nem bukhatnak bele. Milyen imponáló volna egyetlen cseppnyi rock and roll ebben a hazug és képmutató politikai közegben – egyetlen gesztusnyi Johnny Rotten erkölcsi példa gyanánt a sok jól fizetett Roy Orbison számára! Milyen nagyszerű volna, ha akár csak egyetlen követésre méltó kulturális precedenst látna az a romlott garnitúra, amely már amúgy is kivetette őket magából! Dúró Dórát és Hadházy Ákost még csak nem is a személyes érdek mozgatja – mindössze fogva tartja őket a velejéig korrupt politikai osztály három évtizedes hazugságának összefüggő gravitációs tere. Csak a rossz lelkiismeretüket veszíthetik – de úgy tűnik, az számukra mindennél értékesebb.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 10. számában jelent meg, 2018. július 20-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
