Nem felejtünk, Péter – a Hír Tv bekebelezéséről

Tarr Péter legó Szabadság-szobra a Hír Tv épületében. Lebontják

Ameddig pirosban vagyok, ne aggódjatok – mondta valamikor 2015 februárjában Tarr Péter a Hír Tv állományülésén. Akik az elmúlt bő három évet a tévé berkein belül töltötték, lesték is mindig Petit, vagyis a vezérigazgató-helyettes urat, nyugtázva, hogy bizony mindig pirosban jött. Tizenhat év nagy idő, nekem ennyi adatott meg a Magyar Nemzet és a Hír Tv munkatársaként: voltam gyakornok, félállású egyetemista-újságíró, aztán a munka gyümölcse szép lassan beért, a lap beszántása már főszerkesztő-helyettesként ért. A tévében végrehajtott tisztogatás pedig felelős szerkesztőként.

Hirdetés

Sok új kolléga érkezett 2015 óta, de maradt egy régi mag is, valahogy úgy osztottuk le ezt, hogy a hatalom szemében az újak az ellenségek, a régiek pedig az árulók voltak. Előbbieket a háborúban hadifogolytáborba vetik, utóbbiakat agyonlövik.

A katonás hasonlatok alighanem a miniszterelnök úrtól erednek, de szépen átvette a talpnyaló slepp, a csilliárdos megújulás ellenére szinte senki által nem nézett Echo Tv egyik műsorában konkrétan ki is mondták, hogy az ilyen árulókat, mint én, háborúban le szokás lőni.

Ennyit a múltról. A jelen helyzet az, hogy a Hír Tv elesett. Elbukott. A NER bekebelezte. Az a tény, hogy sok remek kollégával, Lampé Ágnessel, Teszári Nórával, Tarr Péterrel, Nagy Zoltánal, Bodacz Balázzsal, Csintalan Sándorral és bizony Kálmán Olgával meg másokkal együtt kirúgtak, nem lep meg. Sőt, látva a felsorakozott régi-új arcokat, meg is könnyebbültem, amikor végre sorra kerültem. Mert a Mentes Katalin-félék alatt dolgozni úgysem lettem volna már képes. A hírigazgatónak kinevezett hölgy életművében az egyetlen említést érdemlő elem, hogy Szikszai Péter párja, akik valaha dolgoztak vele, azoknak nem kell őt bemutatni. Rémes vagy éppen szánalmas története mindenkinek van vele. (Személyes kedvencem: a külpolos szerkesztő egyszer jelezte neki, hogy több százan meghaltak egy kongói vérengzésben, mire az akkor főszerkesztőként szolgáló Mentes azt felelte: ki nem szarja le Afrikát. Ez a stílus egyébként kiválóan jellemzi őket.) Mentesnek, Szikszainak most újra nagy hatalma lett. De míg mi emelt fővel, könnyes tekintetektől kísérve távoztunk, az ő kísérőjük a félelem mellett a mély megvetés lesz, míg rájuk nem dől az egész kóceráj.

Szeressük a G-napot

Ha Simicska Lajos nem rúgja össze a port Orbán Viktorral, szegényebbek lennénk három év sajtószabadsággal.

A képmutató, arrogáns kompánia most tort ül felettünk, de semmi sem tart örökké. A memóriánk sem rövid, emlékszünk még jól arra is, amikor Szikszai vezérigazgató-helyettes úr tényleg próbált úgy tenni, mint egy profi közéleti tévé valódi szakmai vezetője. Ott ültünk az irodájában a szerkesztőtársakkal 2014-ben, átbeszélni az esti műsort. Rogán Antalt vártuk, azt mondta, szedjük szét, ne kíméljük, a fentről jövő telefonok miatt meg ne aggódjunk. Akkoriban a Nemzet és a Hír Tv vezérkara fente a fogát az Orbán-kormányra (Gajdics Ottó és Élő Gábor kivételével), alig várták, hogy valahol belerúghassunk Semjénbe vagy Lázárba. Aztán amikor kedves vezetőink a G-napon felálltak, hirtelen mi lettünk a köpönyegforgatók, az árulók, meg minden egyéb. Hát kérem, a történet nem így fest. Mi maradtunk, akik voltunk, egyszerűen csak nem – az egyre aggasztóbb jeleket mutató – miniszterelnökhöz, hanem értékrendünkhöz maradtunk hűek. Tarr Péter, Nagy Zoltán szakmai irányítása mellett (a beszántott Nemzetről nem is beszélve) kiváló szakmai műhely állt fel, amit utódaik ehhez képest tudnak, az a nagy sivárság. De most nem is ez számít. Úgyhogy nem is a kirúgás volt a sokkoló, hanem hogy ők jöttek vissza.

Szerető Szabolcs először a G-napról

Mi is történt 2015. február 6-án, illetve a következő években


Tarr Peti ezúttal nem pirosban, hanem fehér ingben, farmerben jött, meg is kapta tőlünk a magáét. Szerdán ő is emelt fővel távozott, szeretettel övezve. Hogy ez mit jelent, a régi-új kiskirályokkal úgysem tudnánk megértetni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.