A képviselői fizetésemelés szánalmas, egyszersmind demagógiára csábító története ismét rámutat a parlamenti ellenzék kiszolgáltatott, nyomorúságos helyzetére. Azon már fel sem kapjuk a fejünket, hogy néhány hónapja a Fidesz még letagadta, hogy illetményemelésre készül a kormányoldal. Ahogyan az is a feledés homályába vész, amikor az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülésekor bérstopot hirdetett az állami vezetőknél. Azóta minden, a lassan papírronggyá módosítgatott és az alkotói által folyvást kijátszott alaptörvényünk szerint a kormánytól független intézmény élén a miniszterelnök kiválasztottja ül, így a bérstop is okafogyottá vált.
Most a legfőbb ügyész, néhány miniszter és az országgyűlési képviselők illetményének emelése van napirenden. Utóbbiak esetében egészen ravasz és cinikus trükköt alkalmazott a Fidesz: olyan módosítással zsarolta meg az ellenzéket, amely lényegében ellehetetlenítette volna a frakcióik működését. Az ellenzék egy része ezt elkerülendő belement a fizetésemelés támogatásába, amivel viszont a népszerűtlen döntés felelősségében is osztozik a kormányerőkkel. – Ha a pénzükről van szó, a mindenen veszekedő politikusok között máris nagy lesz az egyetértés – legyint az egészre a választó; ítélete a teljes politikai osztályt illeti. Az ellenzék meg újra csak bután néz ki a fejéből, de legalább az ő képviselőik is csaknem húsz százalékkal több pénzt vihetnek haza ezentúl havonta. Még azok is, akik egyébként nem szavazták meg a változtatást. Ezt a csapdát sem sikerült elkerülni: miközben az ellenzék az úgynevezett Orbán-rendszer tagadására építené identitását, kívülről nézve időnként ő is a részesének látszik.
NER-fenntartó ellenzéki erők
Vajon kinek volna jó, hogy megint csak két választási lehetőség maradjon: az Orbán-rendszer és a régi baloldal?
Engem egyébként – és most, azt hiszem, igencsak népszerűtlen leszek – önmagában az nem háborítana fel, hogy a képviselők a havi átlagkereset háromszorosát – bruttó 940 ezer forint – kapják meg mostantól alapjuttatásként; a döntéshozóktól nem azt várom el, hogy napi megélhetési gondokkal küszködve lássák el felelősségteljes feladatukat. A közéletünket átható álszentség, sunyiság az, ami itt is megemeli az egyszeri választó vérnyomását. A plebejus, néppárti máz a választás megnyerése után gyorsan lekopott a kormányzati politikusok orcájáról. Eddig tartott például a kilakoltatási moratórium, az újraválasztott kormány hideg távolságtartással szemléli az adós családok utcára kerülését, de nem hatják meg az otthoni ápolást végzők panaszai sem. És most már a mellét döngetve magyarázza a képviselői fizetésemelést: mások bérének rendezése után a honatyák végre magukra is gondolhatnak, nem igaz? Az elszánt kormánypárti szavazó ennél sokkal durvábbakat is elnéz kedvenceinek, a többiek apátiába süllyedése pedig kifejezetten érdeke a Fidesznek.
A magyar politika Pinokkiói
Mi lenne, ha a pedagógus a képviselőkhöz hasonló arányban nem járna be az óráját megtartani?
Ami a lényeg: a kormányzati csúcselit mesés vagyongyarapodása igen csekély mértékben függ a jogszabályok szerint járó juttatások változásától. Valójában a fizetésemelésről folytatott vita is csak egy ahhoz hasonló színjáték, amit a vagyonnyilatkozatokkal rendre eljátszanak a nyilvánossággal. A kormányzó elit közvetlenül a plebs, a választó arcába röhög, amit a közönség kisebb része aktív támogatással, a nagyobbik meg a passzivitásával nyugtáz. S ha választás közeleg, néhány morzsa mindig leesik a legelesettebbeknek is a nagyok tányérjáról. Nincs új a nap alatt.
(Az ellenzéki pártok a cikk megírása után közölték, jótékony célokra ajánlják fel a fizetésemelés összegét, a jobbikosok a teljes bérük 10 százalékát. A kormánypártok egyelőre nem tettek hasonló bejelentést – a szerk.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 10. számában jelent meg, 2018. július 20-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
