Lécci-lécci, csak a Fidesz!

„Csak az indexet meg az rtl klubot vegyük még meg valahogy komolyan mondom” (Internetes hozzászólás a hírhez, miszerint Simicska Lajos megvált a Hír TV-től is.)

Hirdetés

Csak a Fidesz! De ezt tömegek szó szerint gondolják valamiféle Kádár-rendszer 2.0-ról álmodozva, ahol van a Párt, és nincs semmi más, ettől rém egyszerűek a szabályok, hiszen csak az egy Párthoz kell igazodni, és kész. Mennyivel fogyaszthatóbb élet már ez, mint az ismét haldokló Nyugatról beszivárgott úgynevezett demokrácia, ahol például olyasmivel is meg kell birkózni minden áldott nap, hogy másoknak más a véleménye, sőt, és ez most nagyon meredek lesz, akadnak, akik nem örülnek, hogy a Miniszterelnök Úr a miniszterelnök úr. Úgyhogy igenis Mészáros Lőrinc vegye meg az RTL Klubot és az Indexet is, és akkor végre nyugalom lesz.

Mennyire tanulságos végignézni, amint egy egész társadalom tökön szúrja magát. Ugyanis ez a csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.

NER a gyakorlatban: leszólta Lőrincet, Andy sporttévéje kirúgta

Kedden még novemberig terveztek Kele Jánossal, vasárnap már nem kértek belőle. Indoklás nincs, de a 2Rule állhat a háttérben.

Nem véletlenül sivalkodtuk végig az elmúlt négy évet, hogy nagyon nem jó, ha a kormány és pártja levegőnek nézi a média jelentős részét. Nem az elmaradt kormányzati interjúk fájtak a legjobban, hanem, hogy tudtuk: a minta szélsebesen érkezik majd meg az ország legtávolabbi szegleteibe is. Bár úgy tűnik, mintha az idők homályába veszne, ám valójában nem volt olyan régen, amikor hetekig arról szólt a közélet, hogy egy szocialista miniszter szándékosan vagy véletlenül lökte meg a Hír TV operatőrét. Ha ugyanez ma történne egy fideszes tárcavezetővel, a fent említett közönség örömujjongással fogadná a politikus bátor nempíszi, illiberális tettét.

Hogy mit jelent mindez a szorgos, szürke hétköznapokban?

Mondjuk, a kistelepülés sokadik ciklusban megválasztott fideszes polgármestere kieszel valami projektet, hogy az uniós támogatással két legyet üssön egy csapásra, egyrészt elszedje a pénzt az elnyomó Brüsszeltől (lásd még: belülről bomlasztás), másrészt virágba borítsa az áldozatos munkája ellenére is valahol a XX. század végébe ragadt régiót. Csakhogy ez az ipari fellendülés sok helyi polgár érdekét sérti, mert például büdös, szennyező, vagy utat kell építeni hozzá néhány telken keresztül, esetleg drasztikusan növeli a település átmenő forgalmát. A polgármester azonban nem foglalkozik a nép nyavalygásával, mert ő nagyobb dimenziókban gondolkodva a fényes jövőbe tekint, és mindent a népért tesz. Egyszer majd megértik, és hálásak lesznek.

Nem felejtünk, Péter – a Hír Tv bekebelezéséről

Mi maradtunk, akik voltunk, egyszerűen csak nem a miniszterelnökhöz, hanem értékrendünkhöz maradtunk hűek.

A nép azonban szervezkedni kezd. Petíciót ír, szórólapokat szór, demonstrál. De senki sem tud róla, mert a helyi média nyilván nem, a megyei lapok pláne nem, az országos tévék megvéve, a közmédia az a közmédia, talán akad még hírportál, amely foglalkozna az üggyel, de mivel nincs elég hirdetése, így nincs elég bevétele, így nincsenek vidéki tudósítói sem. Ha netalán mégis odatéved valaki, és még kérdezési helyzetbe is tudja verekedni magát, akkor a polgármester egyszerűen kidobja a hivatalból, mindenféle sorosista, liberális, migránssimogató hulladéknak lehordva. Amiért később a kormánypárti médiában megdicsérik.

Másik sztori. A kis falut rendre elmossa egy-két nyári villámáradat. Kiírják a pályázatot, de csak nem készül a csatornahálózat. Vagy elkészül, de használhatatlan, mert itt-ott-amott túl sok pénz szökött a rendszerből. A folytatást ismerjük: botrány van, csak tévé, rádió, újság, hírszájt nincs hozzá, amely megmutassa.

De ne bonyolítsuk túl: kirúgtak az önkormányzati cégtől, mert ellenzéki posztot lájkoltál a Facebookon? Kikerültél a közmunkából, mert valaki berágott rád a helyhatóságnál? Szívat a NAV, mert nem tettél lakatot a szádra? Hát hol van ilyenkor a média? Jó kérdés, hol van? Pontosabban: hol lesz? Egy kézben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.