Antall József legrosszabb tanítványa

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának VI. ülésén a kirgizisztáni Csolpon-Atában 2018. szeptember 3-án Orbán Viktor miniszterelnök felszólal a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának VI. ülésén a kirgizisztáni Csolpon-Atában 2018. szeptember 3-án (MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Az idő könyörtelen őrlésében egyre kevesebben vagyunk, akik 1989-90-ben bekerülve a magyar politikai élet sűrűjébe vissza-visszagondolunk a harminc évvel ezelőtti eseményekre. Saját, megélt élményeinket és persze a közvetlen tapasztalatainkat összevetjük a mostani közállapotokkal.

Hirdetés

Akik ma akár úgynevezett köziróként, politológusként, vagy bármilyen titulussal ellátva „formálják”, netán deformálják a közgondolkodást, a kormányzati hatalom totális, egész pályás letámadása folytán akár a hatalom kiszolgálójaként, akár annak keménynek mutatkozó kritikusaként harminc évvel ezelőtt többnyire még „hátulgombolós” nadrágban járhattak. Ez önmagában nem baj, hiszen senki nem tehet arról, hogy mikor és mibe születik bele, mely korszakban szocializálódik.

Jómagam a Kádár-rendszerben voltam gyermek, váltam felnőtté, végeztem tanulmányaimat. Ez a tény, mint az is, hogy a harminc évvel ezelőtti politikai események sodrába a magam által felismert szükségszerűségből kerültem. Önálló egzisztenciával, senkitől és semmitől nem félve vagy tartva tettem a dolgom. Akkor és ott, politikai zöldfülűként figyeltem az ország vezetésének, a kormányfőnek, minisztereinek munkáját, megadatott, hogy ezt viszonylag közelről láthattam.

Az azóta eltelt közel három évtized mindent a feje tetejére állított. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 2018-ra ez lesz, az ország így néz ki, közállapotai pedig megfogalmazhatatlan módon ide süllyednek. Nemcsak az állami szervek iránti közbizalom hiánya, de az egyes emberek egymás iránti bizalma is ennyire megrendüljön.

Azt sem mertem volna – még csak felvetni sem – gondolatban, hogy mára mindent megelőz a pénzzel való mérés, a hatalom és a pénz imádata, hogy szinte mindent ezzel mérjenek. Beigazolódott, hogy a legfontosabb értékmérő a vagyon, és hogy a politikai hatalom bevásárolta magát a pénzvilágba. Minden gonoszság forrása a Mammon imádata, ahogy a Biblia tanítja, micsoda alapigazság. Mára számomra az is beigazolódott, hogy a mindenkori kormányok – így beleértve a magyart is – alapvető feladata kettős. Egyrészt a nemzetközi pénzszivattyú kiszolgálása, másrészt a bennszülöttek féken tartása.

Amit Antall József anno megfogalmazott, az ma idealizmus. Kormányát kamikazekormánynak nevezve, saját magát pedig akként jellemezte, hogy aki abban a helyzetben miniszterelnökséget vállal, az fanatikus, őrült vagy misszionárius. Ezt sokszor hallottam tőle. Akkoriban ennek valóságtartalmát fel sem fogtuk. Pedig ő tudta, mit beszél.

Néven nevezzük, de kő kövön nem marad

Maffiamódszerekkel alkotja az erkölcstelen jogszabályokat a politikai felvilág.

A demokratikus átalakulás megvalósulásához, vallotta, három pillérre van szükség: az egyik a többpárti parlamentarizmus, a másik a szociális piacgazdaság, a harmadik pedig a jogállamiság.

Ha most valami Isteni csoda folytán köztünk teremne, megdöbbenve tapasztalná, hogy mivé lettünk e honban. Hivatásomból eredően csak a harmadik pillérrel, a jogállamisággal foglalkozom, annak is néhány aspektusát kiemelve, hiszen e téma szinte kimeríthetetlen.

A Kádár-rendszerben az államhatalmi-államigazgazgatási szervezetben természetesen az elvtársozás alapkövetelmény volt, de a bírósági eljárásban ezt a titulust nem használtuk, noha a „szocialista törvényesség” mindenhol kitapintható volt, mint formális alapkövetelmény a jogalkalmazásban.

Hogy aztán a tárgyalótermekben ilyen megfogalmazást nem lehetett hallani, az unikális jelenség volt. Ott az urazás megjelölés volt a bevett gyakorlat: bíró úr, ügyész úr, ügyvéd úr. Mondhatnánk erre, hogy mindez csak formaság, szerintem nem így van. Akkoriban mindhárom hivatásrendnek még volt tartása.

A Párt megkérdőjelezhetetlen hatalma persze kiválóan érvényesült, bizonyos időközönként például a helyi városi pártbizottság első titkára a járásbíróság elnökének, a vezető ügyésznek és a rendőrkapitánynak eligazítást tartott. Intenciókat, elvárásokat fogalmazott meg, ami aztán a gyakorlatban a törvény előtti egyenlőtlenségekben kiválóan érvényesült.

Ma a jogállam romjain élünk, az eszközök brutálisak. Amit az utóbbi nyolc évben a jogalkotási cunami által mi, jogalkalmazók átéltünk, az felér egy istencsapással. Néhány hónap alatt a parlamenten átvert, egy-két héten belül hatályba léptetett, teljesen új eljárási kódexek, majd azok végrehajtási rendelkezései elképesztő állapotokat teremtettek. Az a cél, hogy egyszerűbb, hatékonyabb eljárási törvények szolgálják a jogalkalmazókat és a jogkereső állampolgárokat, teljesen figyelmen kívül lett hagyva.

Ma már egy ügyvéd nagyon is meggondolja, hogy egy peres ügyet – főként felperesi pozícióban – elvállal-e, mert olyan kazuisztikus feltételeknek kell megfelelni, ami eddig elképzelhetetlen volt. Nem is beszélve a kialakulatlan és kiszámíthatatlan bírói gyakorlatról.

Nemzetközi szervezet előtt a magyar igazságszolgáltatás helyzete

Levélben fordult az Európai Bírói Egyesület elnökéhez Ujkéry Csaba nyugalmazott törvényszéki elnök.

Akkor még nem szóltunk a bíróságok úgynevezett függetlenségéről, az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács közti belső villongásokról, a belső harcokról, amelyek mind a pozícióról és a hatalomról szólnak. Ezekről csak a karból kilépett vagy onnan eltávozásra kényszerített bírák néhány megjelent nyilatkozatából értesülünk, ami valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

Az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy egy jogban járatlan ügyfél jogi szakember közreműködése nélkül indítson pert, bármilyenről legyen szó.

A július 1-jén hatálya lépett új büntetőeljárási törvény pedig – a gyorsítás, az egyszerűség érve alatt – olyan lehetőségeket adott a nyomozóhatóságok, ügyészségek kezébe, amelyek egy jogállamban eddig ugyancsak elképzelhetetlenek voltak. Az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése, a megnehezített jogérvényesítés, az, hogy alapos gyanú nélkül is végezhetnek megfigyeléseket köszönőviszonyban sincs a jogállami alapelvekkel, a jogbiztonsággal.

Díszletdemokrácia

Az orbáni hatalomtechnika fontos eleme, hogy nincs választási vagy kormányprogram, amit számon lehetne kérni.

Mindez a politikai hatalom műve, melyet állítólag értünk, de nélkülünk tett saját apparátusa és parlamenti szavazógépezete révén.

Magyarországon jogállam van, a törvényeket mindenkinek be kell tartani – hallottuk többször is a miniszterelnöktől. Ez egy politikai, elméleti szöveg, mondhatni: politikai marketingfogás, amelynek a gyakorlatban való érvényesüléséről a miniszterelnöknek fogalma sincs. Tán nem is érdekli.

Hirdetés

Nagyon messze kerültünk az Antall József által elképzelt jogállami alapoktól, utódjai közül Orbán Viktor az, aki e téren a legrosszabb tanítványa. Nem hiszek az emberi természet megváltozásában, sem az eskükben és fogadkozásokban. Nincs erkölcs, érvelés, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Az embernek Márai szerint csak egyféle rangja van: a jelleme.

A szerző ügyvéd

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 15. számában jelent meg, 2018. augusztus 24-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 15. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.