Kultúr

Fotó: Unsplash/Honey Fangs

Este van, este van, séró belőve, fater verdája lemosva, csaj kiöltözve, sokadik cigi elszívva. Zúg az éji bogár, büfé nincsen, sör, vodka, koton és energiaital a szatyorban, kezdődhet a buli a falusi kultúrházban. Amitől talán kétszáz méterre ülök egy kertben, meggyfa alatt, bár ennek nincsen jelentősége, de ha már Arany is itt ücsörög: a szík sarja vagyok, mert tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajtam. Meg szúnyogok, meg legyek, ráadásul nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben.

Hirdetés

A disznószarszag demokratikus műfaj, ide is, oda is jut bőven. De ez a legkevesebb. Maga a buli az, ami lehorgasztóan, reménytelenül, megváltoztathatatlanul kínos. Nem fontos egyetemi szakokat betiltani, nincsen szükség az Akadémia (most nem a felcsútira gondolok) megfojtására, a kultúra már halott, itt tisztán hallani. A Kultúrban – ahogy itt emlegetik a művelődési házat, vagyis a diszkót – ugyanis a jelek szerint több mint húsz éve megállt az idő: makacsul csak mulatós zenére ráz segget a magyar.

Mint a nokedli

Ahogyan a nóta vitatott műfaj volt, az a szerepét mára nagyrészt átvevő lakodalmas vagy mulatós is, mely a legkülönfélébb csatornákon át ömlik ránk – hol jobb, hol zavarba ejtően silány minőségben.

Pedig a hely, az egykori uradalmi istálló jó ideig Európához tartozott. A kastélyt nem számítva itt volt először vezetékes víz, csempe a falon, járólap, vörös márvány itató a lovaknak. A kastély urai a második világégés után elmenekültek, akik maradtak, széthordtak mindent, amit lehetett. Az államosítás után az istállóban szükséglakásokat alakítottak ki, meg ez lett a Kultúr is.

A hajdani zsellérek gyerekei tanultak, aki diplomáig jutott, messzire menekült, a többi meg lett lakatos, árufeltöltő vagy traktoros az új uraknál. „Iszom, iszom, veled iszom, jó a muzsika” – üvöltik a bulibárók felvezetésül, azután jön a „Sárgul már a kukoricaszár”, muszáj átmennem megnézni. Mert a húszévesek mulatnak így, nem a szüleik! A dress code európai, neves márkák mindenkin, még ha esetleg hamisítványként is, cipőtől a szempillaspirálig, a fatertól kölcsönvett kocsin eBayről vett tuningalkatrészek. Beszélgetés közben egyik kéz a Messengeren: minden adott ahhoz, hogy bármiféle ZENE szóljon, de nem.

Jó-jó, műfajokról vitatkozni nem érdemes, de a mulatós, leánykori nevén lakodalmas rock tényleg az agyhalál azon szintje, amelyről legföljebb annyi mondható el, hogy százezernyi légy nem tévedhet.

„Szóljon az ének és zengjen a dal! Jöjjön a csók, ha az est betakar! Vár az a kis lak a domb tetején, Gyere oda édes, ott légy enyém!”

A beszüremkedő nyugati zenéket mindenki imádta az ötvenes évek óta, előbb titokban, később legálisan, pártunk és kormányunk vigyázó tekintete mellett. Mára eljutottunk odáig, hogy nemcsak az angol, de úgy en bloc a nyugati zenék sem érdeklik a falusi fiatalokat.

Ha ott van a világ az okostelefonokban, a laptopokon, a rádióadókban, a tévékben, de minderről nem vesznek tudomást, miközben GPS-szel navigálnak el a diszkóig, hanem csak az van, hogy „kombiné, kombiné, csipkés kombiné”, akkor menthetetlenül nagy a baj. Lehetne azt mondani, az ő hibájuk. Ám ez a felmenőik és a mindenkori „elmúltnyolcév” mulasztása a rendszerváltás óta, vagyis a tiéd, az övé, az enyém.

„Kicsiny falum, ott születtem én, Nincs ott lámpa, nincs ott gyertyafény. Házunk előtt vén eperfa áll, Engem anyám, mindig hazavár.”

Anyád kebelén, az eperfa árnyékában soha nem fogod érteni, hogy a mulatós „Nekem ez így jó” című dal eredetileg „I need a hero” volt.

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 16. számában jelent meg, 2018. augusztus 31-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 16. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.