Alig telt el két év, amikor először hallottuk, ennek ellenére már nem túl sokan emlékeznek rá, hogy mi is volt az eredete annak a szólásnak, hogy „elvesztette közpénz jellegét”.
Annak idején, amikor a közös vagyon lenyúlásának történeteit fiatalos lelkesedéssel és már-már kóros elszántsággal kutattam, jó néhány sört fizettem volna ezért a nyelvi leleményért, hogy ne mindig csak a lopásra, a közpénzlenyúlásra, a nemzeti vagyon zabrálására, vagy apasztására szorítkozhassak, amikor választékosan akartam kifejezni ezt a fajta tevékenységet.
Elveszíti közvagyon jellegét. Ugye milyen szemérmesen hangzik? Törvényhozóink voltak képesek ápolni az édes anyanyelvünket oly módon, hogy még beleírták a törvény indokolásába is, hogy „Alapítvány létesítése esetén tehát a vagyon olyan mértékű elkülönülésére kerül sor, amely alapján az is megállapítható, hogy az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét”.
Ez lett a sorsa annak a 250 milliárd forintnak, amit a Magyar Nemzeti Bank tolt bele az alapítványokba, s amiről azután úgy gondolták, hogy már szabadon gazdálkodhatnak vele. Hiszen immár elveszítette közpénz jellegét. Nagyon nem szerettek volna beszámolni a köznek arról, hogy miféle célokra is „különítették el” a jegybank vagyonából ezt a raklapnyi közpénzt.
A lenyúlásnak tehát az legbiztonságosabb módja, ha törvényt alkotnak a lenyúlásra. Ugyanis ha valaki úgy gondolná, hogy ez így nagyon nincs rendben, és valamiféle ügyészségi vizsgálatot kezdeményezne, lepattanna, mint a teniszlabda. Hiszen az ügyészség és a bíróságok is csak azt vizsgálhatják, hogy egy-egy ilyen intézkedés kiállja-e a törvényesség próbáját. Tehát, amit törvénybe foglaltan nyúlnak le a nemzeti közösből, az törvényes.
Antall József legrosszabb tanítványa - Magyar Hang
Ma a jogállam romjain élünk, az eszközök brutálisak. Amit az utóbbi nyolc évben a jogalkotási cunami által mi, jogalkalmazók átéltünk, az felér egy istencsapással.
Ilyen volt annak idején a Fidesz és az MDF-székházzal való kistafírozása is. Törvénybe lett foglalva. Utána persze eladták, felélték a pártvagyont, jutott belőle fura dolgokra is, még kőbányára is, mondják. De törvényes volt.
Az állam emlőin sokféleképpen lehet élősködni. A megfelelő kapcsolatrendszerrel, avagy ismerve a korrupció megfelelően megbízható csatornáit, olcsón lehet vásárolni földet, ingatlant, céget, kedvező hitelt az állami banktól. De lehet úgy is, hogy drágán adunk el jó időben, jó helyen (például útépítés nyomvonalán) felvásárolt ingatlanokat, drágán adunk el stratégiai fontosságú informatikai céget, vagy egy kockázatos hitelekkel terhelt bankot, vagy bármit, amit hajlandó egy kellőképpen megkent, kezesbáránnyá tett döntéshozó megvásárolni tőlünk.
Hol vagyunk már a rendszerváltoztatás éveiben tapasztalt csetlő-botló, komoly büntetőjogi szankciók veszélyét is felvállaló eredeti tőkefelhalmozó időktől?
Amikor még úgy fogalmaztunk, hogy a pártállami diktatúrában kialakult kapcsolatrendszerét konvertálta valaki privatizációs vagyonná. Annak idején még hozzáfűztük azt is, szellemesnek gondolva, hogy „spontán módon”, utalva az „elvtársakat” meggazdagító spontán privatizáció elterjedt szakkifejezésére.
Igazmondó politikusokra épít a vagyonnyilatkozati rendszer - Magyar Hang
Mindaddig értelmetlen a politikusok vagyoni helyzetét nyilatkozataik alapján megítélni, amíg feledékenységre hivatkozva kimenthetik magukat bármilyen helyzetből.
Akkoriban még úgy gondoltam, hogy a rendszerváltás idejét (1990 plusz-mínusz két-három évet) a jövendő korok történészei nemcsak a magyar demokrácia megteremtésének kísérleteként, hanem a gyanús körülmények között gyűjtött hatalmas magánvagyonok, gigantikus síbolások és monumentális panamák koraként is tartják majd számon.
Ki emlékszik ma már a bankár Princz Gábor üzelmeire, a korabeli értéken négymilliárdos állami vagyonnal megajándékozott Co-Nexusra, a szinte ingyen idegen kézre átjátszott növényolajipari vállalatokra, a Lupis-ügyre, az önkormányzati részvényvagyont elkezelő Globexre, Leisztinger Tamás cégének ügyes kárpótlásijegy-üzleteire, amivel aztán olcsón juthatott állami vagyonhoz? Vagy a korabeli közbeszerzési mutatványokra, ahol a cél a minél olcsóbb beszerzés lett volna előírt színvonalon, de nekünk valahogy a közbeszerzési eljárásokkal is mindig a drágább, rosszabb minőségű ellenszolgáltatást sikerült megvásárolni.
Közbeszerzéseknél, kezdetekben 10 százalék volt a kenőpénz a megfelelő ember számára, majd szépen nőtt felfelé, hallottunk már 90 százalékról is. Ez a százalékos arány még engem is megdöbbentett. Előbb egy borítékba is elfért a korrupciós tarifa, vagy ahogy később nevezték, az „alkotmányos költség”, majd nokiás dobozról szóltak a hírek. De az általános terminológia szerint mégis csak táskás embernek hívták az efféle pénzek postásait.
Néven nevezzük, de kő kövön nem marad - Magyar Hang
Maffiamódszerekkel alkotja az erkölcstelen jogszabályokat a politikai felvilág.
Egy volt országgyűlési képviselőtől hallottam, hogy volt olyan bátor ember, aki a táska kenőpénzt bevitte a parlamentbe. Nem tudom, hogy az országgyűlési képviselők táskáit átvilágítják-e a beléptető kapuk, ezt elmulasztottam megfigyelni, amíg jártam a Tisztelt Házba. Pedig ha ez a történet eszembe jut, mindig a parlament kapujában őrt álló, felesküdött katonák elképedt arca jelenik meg lelki szemeim előtt, amint mereven bámul a monitorra, nem akarja elhinni, amit lát, és tanácstalanság lesz úrrá rajta, hogy mitévő legyen. Aztán nem tesz semmit, csak ettől kezdve ennek a honatyának nem emeli tisztelgésre a kezét.
Mondják sokan, hogy fásultak lettek az emberek, közönyössé váltak a mutyik, a milliárdos, tízmilliárdos, százmilliárdos korrupciógyanús ügyekről szóló híradásokkal szemben. Mert szinte naponta kapnak ilyen híreket. Már nem képesek felfogni, feldolgozni, már nem is tudnak felháborodni ezeken, hiszen az élet mégse arról szól, hogy mindenen felhúzzuk magunkat, főleg, ha úgysem történik igazán semmi. Úgysem lesz elvárható következménye semminek. Kormányok jönnek, kormányok mennek, de a korrupció marad, az alkotmányos költség a hétköznapok részévé vált, mint ahogy az is, hogy a közvagyon egyre gyakrabban elveszíti közpénz jellegét.
Magyar korrupció miatt nyomoznak a Microsoft ellen Amerikában - Magyar Hang
Orbán Viktor és a Microsoft igazgatójának találkozója után milliárdos, manipulált állami szoftverbeszerzések indultak.
Ami változott, az talán a nagyságrend. És hogy az ügyészség lelkesedése a lopás növekedésével fordított arányban csökken. Pedig ma már milliárdos nagyságrendű „eredeti tőkefelhalmozásokat” eredményez az alkotmányos költségek gyűjtögetése.
Ki emlékszik már a Tocsik-ügyre, amibe 1998-ban belebukott az MSZP–SZDSZ-koalíció. Ott még igyekeztek adni a látszatra, és összekínlódtak egy legitimnek tűnő konstrukciót a két párthoz közeli alvállalkozókkal, akik a tanácsadó sikerdíjának a kétharmadát nyúlták le munkavégzés nélkül.
Az alkalmazott módszer azóta egyszerűsödött, az alkotmányos költség pedig nőtt – ezt állítják az én megbízható forrásaim. Én meg csak ülök az ablak előtt, egykedvűen nézem, hogy gyülekeznek a viharfelhők Rákoshegy felett…
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 16. számában jelent meg, 2018. augusztus 31-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 16. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
