Egy gyarmat gyarmatosít

Colin Rand Kaepernick a Nike reklámjában Colin Rand Kaepernick a Nike reklámjában

Az Egyesült Államok polgárai olyanok, akár a gyerekek: egy szinte múlt nélküli ország, amely plázákba, fogyasztásba és az önmaga iránti szemérmetlen fétisbe zárkózik, aligha meglepő, hogy nem nő fel. Egy nemzet, amely másfél évszázada nem viselt háborút a saját földjén: múltjából hiányoznak az igazán nagy traumák, az érett személyiség alapkövei – tapasztalatok, amelyek birtokában egyén és közösség bölcsen és körültekintően működhet.

Hirdetés

Ez a gyermektársadalom a Facebook, az Instagram és a Twitter vélemény- és ízlésbuborékjaiban látványosan megistenül, a mainstream politika és kultúra pedig kritikátlanul kiszolgálja a törzsi élményre, világmegváltásra, ellenségre, végső igazságra és önfelmentésre vágyó tömeget.

Az egymondatos világmegfejtések a virtuális térben új szocializáció alapjait képezik: az egykor összetett és szövevényes kultúra és politika a posztmodern közegében a pillanatba záródik, amilyen jól átélhetővé, a valóság megértésére éppoly alkalmatlanná válik.

Európa ennek a folyamatnak nemhogy az ellensúlyává nem képes válni – épp a gyermektársadalom szocializálja magához az öreg kontinens lakóit: már nem Európából érkezik Amerikába a Beatles és a Rolling Stones, az Abba és a Bee Gees, a U2 és a Depeche Mode, hanem szinte egyoldalúan érkezik onnan Európába Beyoncé, Shakira, Rihanna, Christina Aguilera, Lady Gaga, Selena Gomez, Taylor Swift, Miley Cyrus, Justin Timberlake, Pharrell Williams és Bruno Mars. S Európa társadalmai épp ugyanilyen kritikátlanul zabálják a tengerentúlról érkező, kétes minőségű politikai termékeket: a kultúrharcot, az identitáspolitikát, a techmultik megváltástanát, a bizniszegyházakat és a szabályozatlan piac fétisét.

Illiberalizmus: ’68 ellenforradalma – Magyar Hang

Az illiberalizmussal az a baj, hogy mindennek hadat üzen, ami 1968-ban tiszta volt, igaz volt – s ami még ma is tiszta és igaz.

Az ellenzéki sajtó Magyarországon szinte egy emberként rajongja körbe Colin Rand Kaepernicket, az amerikai kultúrharc multinacionális hősét, és a Nike-t, amely az antirasszizmus új ikonját reklámarcává tette. Az Index publicistája vezércikket ír, a 444 munkatársa elcsöppen a gyönyörűségtől, a neomarxista Mérce és Pogátsa Zoltán egyaránt hallatlanul elégedett a „progresszív és menő” kampánnyal. A hazai jobboldal orgánumai ki sem látszanak a felháborodásból – Kaepernicket ugyanis az tette híressé, hogy az amerikai himnusz dallamát hallva nem volt hajlandó felállni, így tanúsítva szolidaritást a meggyilkolt feketék iránti, valamint így tiltakozva a rendőrség rasszizmusa ellen.

Két narratíva feszül egymásnak: a jobboldal Kaepernick tiszteletlensége felett háborog, és tagadja a rendőrség rasszizmusát, míg a baloldal önfeledten ünnepli hősét, és kárhoztatja a rasszista Amerikát. Csakhogy tudtommal az amerikai zászló nem a rendőrségi rasszizmus jelképe, sokkal inkább azoké a hősöké, akik a polgárháborúban a rabszolgaság eltörléséért adták az életüket – szimbóluma annak az ültetvények helyén épült országnak, ahol Colin Rand Kaepernick dollármilliomos, és Barack Obama elnök lehet. Jól látjuk, hogy nem makulátlan ország, de nem is a létező világok legigazságtalanabbika.

Nike – Dream Crazy

Don’t ask if your dreams are crazy. Ask if they’re crazy enough. #justdoit

Szintén téves diagnózis, hogy a rendőrség rasszista: a rendőrség jellemzően agresszív, tahó és erőszakos – és bizony előfordul az is, hogy rasszista. Az eljárás során gyakran nem szakszerű – ezt fehér férfiként New York államban magam is többször tapasztaltam. A fegyverhasználatot azonban nem a rasszizmus magyarázza, hanem az a politikailag kevéssé korrekt tény, hogy Amerikában nagyságrendekkel több a fekete, mint az indiai vagy kínai bandatag.

A Nike mindig is abban utazott, hogy a kultúrharc nagy baloldali topikjait profitjának szolgálatába állítsa – csakhogy eddig olyan ügyek mellett állt ki, ahol bizonyos társadalmi csoportok – melegek vagy nők – jogokat, egyenlőséget követeltek. Ezúttal azonban a félidős választások előtt két hónappal a Nike nem egy pozitív üzenetbe állt bele, hanem az amerikai republikánusok elleni nyílt kampányba: nem a feketék jogait védelmezi, hanem azok áldozati kultuszát mitizálja.

Az illiberális módszertan forrása – Filippov Gábor írásának margójára – Magyar Hang

A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.

Persze segíthetnék az amerikai feketéket azzal is, hogy nem szervezik ki Ázsiába a termelést, inkább az amerikai gettók lakóinak adnak munkát és tisztességes fizetést – a hergelés azonban kifizetődőbb. Csakhogy az a forradalom, amelyiket egy multinacionális nagyvállalat marketingcélból tematizál, annyit is ér majd a történelem mérlegén.

Mit adtak a Nike feminista kampányai nők százmillióinak? Jogot a nullaszázalékos testzsírarányhoz? Lehetőséget a testképzavarra és az öngyűlöletre? Tény, hogy trendivé tették a feminizmust – de épp így tény, hogy meghamisították és kiforgatták. Colin Rand Kaepernick ugyanezt teszi az antirasszizmussal, amikor a szociális rendszer problémáiból és az adóelkerülő, Távol-Keleten termelő nagyvállalatok felelőtlenségéből ácsol Amerikának identitáspolitikát. A baloldal zöme tapssal biztatja.

A hús és a sérelem piaca – Magyar Hang

Ha emberi nőstény vagy hím párosodni kíván, szexuális javaival kétféle tőzsdén kereskedhet. Egyik a hús-, másik a metoo-piac.

Egy multinacionális nagyvállalat nyíltan beavatkozik egy választásba. Eddig „csak” kampányfinanszírozással és politikusok korrumpálásával vásárolták ki az állampolgárokat a szuverenitásukból – ma még nyíltabb eszközökkel feszegetik a demokratikus intézményrendszer kereteit.

Hirdetés

Mit szólna a magyar baloldal, ha az Audi a választás előtt két hónappal autóit Kovács Ákos arcával és azzal a szöveggel hirdetné, hogy: „Néha ahhoz kell bátorság, hogy a nemzetet, és az azt védelmező kormányt szolgáld”. Persze Magyarországon erre semmi szükség, hisz az állam az Audi részvétele nélkül is ural minden plakáthelyet és médiafelületet – nem nehéz érzékelni ugyanakkor, hogy a Nike és a Fidesz markentingeseinek agya egy rugóra jár. Ha az egykori gyarmat változatlan ütemben gyarmatosítja egykori gyarmattartóit, az öreg kontinens is hamarosan a kultúrharc martaléka lesz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 18. számában jelent meg, 2018. szeptember 14-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál! És hogy miről olvashat még a Magyar Hang 18. számában? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.