Szembenevetni az abszurditást – Faludy György és Orbán János Dénes

Faludy György 1990-ben Faludy György 1990-ben (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Először meglepetéssel, majd elborzadva, végül egyfajta kedélyességgel telve olvastam Orbán János Dénes A baloldal végtelen gőgje: Jegyzetek a kulturkampf margójára 3. című, Faludy nagyapám munkásságát méltató cikkét a Magyar Idők július 21-ei számában.

Hirdetés

Erasmusról és Rabelais-ről (Faludy György kedvenc szerzőiről) írt elismert kritikai tanulmányában Michael A. Screech, a nagy reneszánszszakértő így vélekedett: „néha még a kereszt tövénél is nevetni kell”. Van úgy, hogy a szörnyű és ocsmány abszurditást nem lehet más válaszra méltatni. Most is így van.

Faludy természetesen maga is alkalmazta ezt az ötletet a Pokolbéli víg napjaimban – címválasztásában és tartalmában is. Ez az a mű, amelyben a kommunista rendszer úgy válik a nevetség tárgyává, hogy abszurditását az író csak nyersen és tényszerűen feljegyzi.

Orbán úr a cikkében a valóságot pontatlansággal, vad ötletekkel és faji gyalázkodással keveri. Még akkor is, amikor közel jár a tényekhez, az azokra épített érvelése tendenciózus. Ez kifejezetten igaz arra az esetre, amikor cikkében azt a vadul valószínűtlen állítását tárgyalja, miszerint Faludy kiérdemelt helye a „nemzeti” írók kánonjában volna.

Kezdjük azért illedelmesen, tehát azokkal a dolgokkal, amelyeket Orbán úr cikkében, bár jócskán korlátolt mértékben, mégis helyesen állít. Van valamennyi igazság ugyanis abban az állításában, hogy Faludyt a magyar irodalmi, akadémiai berendezkedés nem vette fel a kánonba 1989 után. Emigránsként, ahogyan Orbán úr is írja, osztozott ebben a sorsban a határon túli erdélyi magyar íróval, Kányádi Sándorral, relatív „külföldiségük” okán. Mindezt azzal a beccsel állítja szembe, amelyben azokat az írókat tartották, akik Kádár Magyarországának Trianon utáni határain belül laktak (mint például Esterházy Péter).

„A tehetséges Kányádi Sándor” – Magyar Hang

Nyolcvankilenc éves az erdélyi magyar sors krónikása, aki a népitől a modernig jutott.

Ebben van valamennyi igazság (valamennyi, de nem sok). Enyhe irritációval idézem fel azt a pökhendi e-mailt a Magyar Tudományos Akadémia egyik tisztviselőjétől, amelyet úgy tíz évvel ezelőtt kaptam, amikor segítséget kértem nagyapám 2010-es centenáriumának szervezésével kapcsolatban. Elmagyarázta nekem, hogy mivel Faludy nem volt az Akadémia tagja, nem érdekli őket a munkássága.

Viszont ahogyan akkor is, úgy most is érdemes megfontolni Nagypapa hozzáállását. Ahelyett, hogy sértette volna az elutasítás, kitüntetésként viselte. Igazság szerint mindig szórakoztatta a közép-európai kultúrbürokraták fontoskodása: élvezettel pellengérezte ki őket. És az is biztos, hogy soha nem állt volna be közéjük (ahogyan Orbán úr tette). Orbán János Dénes javaslata, amelyet ezen a nyáron a Tusványoson tett, miszerint különböző mértékű, könyvekre kivetett áfával kellene jutalmazni, illetve büntetni az írókat, attól függően, hogy mennyire elfogadhatók a hivatalos véleményhez mérten, biztosan megnevettette volna.

Nagyapámnak a hivatalos elfogadottság javarészt közömbös volt. Az 1990-es évek közepén egy beszélgetésünk során azon az ötleten szorongott, hogy az Oktatásügyi Minisztérium lehet, hogy néhány művét beteszi a tantervbe. „Amikor be voltam tiltva, az összes fiatal olvasott engem; most, ha kötelezővé tesznek, egyik sem fog!”

Kultúrkampf a Fidesz pitvarában – Magyar Hang

A politika már uralkodik a népen, de hatalma megőrzése végett uralkodni kíván a költészetben is.

De nézzünk egy másik témát! Orbán azon állítása, mely szerint Faludy nem „szegődött el szekértáborokhoz”, 1989 után bizonyíthatóan téves. Elszánt támogatója volt az SZDSZ-nek, amíg végül el nem veszítették az irányt és a szavahihetőségüket.

Sőt, Faludy indult az 1990-es választáson is, az SZDSZ pártlistás jelöltjeként. A régi, az 1947 előtti MSZDP legitim utódjának tekintette őket, és szerette volna erőteljesen kifejezni támogatását. Nagyapám sok éven át kapcsolatban maradt a párt vezetésével. Időnként Szent István körúti lakását használták bizalmas találkozókra. Azzal, hogy ideológiai okból átszerkeszti Nagypapa életének e későbbi időszakát, Orbán úr, úgy tűnik, szándékosan ugyanazzal a fajta ideológiai anakronizmussal akarja átírni a történelmet, amit Faludy a Sztálinista himnuszban szatirizált: „meghirdeted, mit hoz a múlt”.

Nem az volt a kiemelkedő nagyapámmal kapcsolatban, hogy 1989 után nélkülözte volna a politikai lojalitásokat. Sokkal inkább az, hogy a magyar politikai spektrum minden részéről akadtak Faludy költészetének csodálói, közismert politikai elkötelezettsége ellenére.

Ez azért volt igaz, mert a munkássága pártpolitikánál magasabb értékeket képviselt. Zsigeri őszinteséggel írta le Magyarország XX. századi történetét. De ennél is fontosabban az emberség lényegét érintette: mi az, ha van az embernek lelkiismerete, vagy mit jelent szenvedni vagy nevetni.

Középen Darvas Iván színművész, mögötte Haraszti Miklós, Faludy György és ifj. Rajk László, előtte Kunce Gábor és Iványi Gábor 1990-ben a Parlamentben.
Középen Darvas Iván színművész, mögötte Haraszti Miklós, Faludy György és ifj. Rajk László, előtte Kunce Gábor és Iványi Gábor 1990-ben a Parlamentben (Fotó: Fortepan/Erdei Katalin)

Ezekért az okokért kapta meg az Antall József- és Boross Péter-féle konzervatív, MDF-vezetésű kormányoktól először a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét (1991), majd a Kossuth-díjat (1994) – liberális nézeteinek teljes ismeretében.

Végezetül pedig lássuk Orbán János Dénes észveszejtő állítását nagyapám „nemzeti érzelmével” kapcsolatban. (Idézzük: „De mindketten [ti. Kányádi és Faludy – a szerk.] nemzeti érzelműek voltak; ez Kányádi esetében nyilvánvaló, Faludy esetében meghökkentően hallszik, pedig a himnikus Óda a magyar nyelvhez és számos költemény, próza és jegyzet bizonyítja, mennyire fontos volt Faludynak – származása, ateizmusa és politikai meggyőződése ellenére – a magyarság.”) Mint Orbán János Dénes írja, nemzeti érzelme elvileg nagyapám „származása ellenére” is tündökölt munkásságában, legyen ez első olvasatra bármilyen „meghökkentő”. Számomra ez az állítás meghökkentő, mindegy, hányszor olvasom.

Szépíró vagyok, ez nem plágium! O. J. D. az Androméda-ködben – Magyar Hang

Noha az internet korában nehéz megállapítani, ki mit honnan vett át, egy biztos jel ennek ellenére is van, mégpedig ha más tévedése szerepel az ember szövegében.

Nagyapám magyar nyelv iránti szeretete kétségkívül mély volt, és szívből jövő. Elég erős volt ahhoz, hogy 1946-ban elhagyja Amerika biztonságát Magyarország „népi demokráciájáért”. Azért tett így, mert félt, hogy elveszíti az anyanyelvét. Megfontolta barátja, Kéri Pál figyelmeztetését: „Gyuri, ha visszamész, [az ávósok] megölhetik a költőt, ha itt maradsz, te ölöd meg a költőt magadban.”

Viszont nagyapám, bármennyire is szerette Magyarországot, nem volt „nemzeti”. Az anyanyelve specifikusságai és az európai kultúra univerzalitásai közti gyümölcsöző feszültségben élt. Folyamatos párbeszédben tartotta a kettőt.

Faludy először a Fasori Evangélikus Gimnázium latin- és görögórái alatt találkozott a klasszikus világgal. Élete hátralévő részére ez a világ valóságosabb volt számára, mint a közvetlen környezete. A művei tele vannak közvetett és közvetlen utalásokkal az ősi athéni és római közéletre. Számára Homérosz, Plutarkhosz és mindenekfölött Platón kortársak voltak.

A művészet nem kulturkampf – Magyar Hang

Úgy nem lehet egy ország érdekeit képviselni, ha a saját ideológiáink ketrecébe vagyunk bezárva.

A Fidesz új kultúrpolitikája Kis-Ázsia sztyeppéi felé tekint – a két háború közötti turanizmust újjáélesztve. Ezzel ellentétben Faludy tekintete az iránytű másik pólusa felé szegeződött. Ebben egy volt az előző generáció nyugatos íróival, akiknek munkásságát annyira csodálta (főleg Adyt, Kosztolányit és Karinthyt).

Az ő fiatal elméjét Ernest Renan és Anatole France olvasása formálta. Dante vezette át Rákosi és Recsk pokolbéli körein. Shakespeare segítette, hogy nevessen a munkatábori élet abszurditásain.

Gyökerei az európai kultúrában mélyebbek voltak, mint Árpád lovasainak patanyomai; a szimpátiáit nem tudta lehatárolni a Kárpát-medence. Ahogy a népszerűségét sem. Az angol nyelvű kanadaiak, akik között száműzetését töltötte, sajátjuknak tekintik. Torontóban teret neveztek el róla egy évvel a halála után.

Azt, hogy a munkássága angolul is annyira jól élvezhető, nem kis részben Szász Katalin és Robin Skelton fordító tehetségének köszönhetjük. Még többet köszönhetünk annak, hogy Faludy magyar nyelvű gondolata univerzalitásokról szólt: Platón formáiról és Kant kategorikus imperatívuszáról.

Orbán úr azt írja, Faludy nagy magyar költő volt „származása ellenére”. Ez értelemszerűen ocsmány, antiszemita gyűlölködés. Összehasonlításképpen Orbán viszont nem sejtet olyasmit, hogy Petőfi Sándornak (aki Petrovics néven született!) a magyar irodalom óriásává válni nagy teljesítmény lett volna annak ellenére, hogy szerb szülők gyermeke.

„Szárnyat igéz…” – Avagy gondolatok a kulturkampf mai állásáról – Magyar Hang

Azért mert valami laza vagy magyar vagy liberális vagy nemzeti vagy a „miénk”, legyen bárki is az a mi, még sem helytálló nem lesz, sem igazi.

Hirdetés

A mai Magyarországon a rejtély nem az, hogy egy zsidó származású ember hogyan lehet nagy magyar író. Hanem inkább az, hogyan állíthatja valaki magáról egyszerre azt, hogy szavahihető közéleti gondolkozó és hogy a Fidesz-rezsim funkcionáriusa.

Ígérik, hogy a Magyar Idők elkövetkező számaiban Orbán úr további kulturális elméleteit olvashatjuk. Alig várom, hogy nevethessek még.

A szerző Faludy György egyetlen fiúunokája, anglikán pap. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat

A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 17. számában jelent meg, 2018. szeptember 7-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 17. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.