Volt egy film, a Kávé és cigaretta, Jim Jarmusch csinálta, aki hatalmas nagy kedvencem, és nem is csak régi nagy, hiszen a Halhatatlan szeretőket, amely alig néhány éves, pontosan ugyanúgy szeretem, mint a Florida, a paradicsomot, amely 1984-es évjáratú… elképesztő, hogy szalad az idő. Megesik, hogy egyik-másik kombináció felett el is jár. Azt nem hiszem, hogy a Kávé és cigaretta mint mű különösebben megkopott volna – klassz kis dumák voltak benne, ahogy mondani szokás –, a kávé és a cigaretta elválaszthatatlansága ellenben szerintem úgyszólván megszűnt.
Anakronisztikumnak érzem egy platformon emlegetni őket. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a füstös múlt ködébe vesző óemberek mindazok, akik szívesen rágyújtanak ma is a reggeli – vagy teszem azt, az ebéd utáni – kávéjuk mellé, csak valahogy elmúlt a romantikája az ilyesminek. Mást ne mondjak, mutasson a kedves olvasó egy éttermet, kocsmát, kávézót, cukrászdát, ahol ezt meg lehetne még tenni. Jószerével a saját otthonában is csak az elszántabbja cselekszik effélét, maradnak a teraszok nyáron, meg az erkély, ha van, és ha toleránsak az eggyel-kettővel feljebb lakó szomszédok. Már megint a kertes házasok jártak jól.
Hajrá, lilák! - Magyar Hang
A magyar emberek jókora hibája, hogy nem – vagy nem nagyon – esznek céklát. Pedig…
Amin meghökkentem utánanézés közben: a szóban forgó Jarmusch-film nem is a korai kilencvenes években, hanem csak később, 2003-ban bukkant fel a mozivásznakon.
Azaz másfél évtized sem kellett hozzá, hogy a kávénak totálisan új partnere legyen tőrőlmetszetten. Jó, együtt voltak ők azelőtt is bizonyos berkekben, és az sem kizárt, hogy némileg a saját egyedfejlődésemet vetítem ki a komplett univerzumra – nem titkolom: a kétezres évek elején szoktam le a dohányzásról –, de az a helyzet, hogy nem tudok elképzelni kézenfekvőbb és harmonikusabb párosítást. Két külön-külön is tökéletes valami, amelyek együtt menetelve még tökéletesebbek. Leginkább reggelire. Esetleg uzsonnára. Kávé és croissant.
Itt nyilván indokolt megjegyeznem, hogy korántsem hibátlan minden kávé – ajjaj, annyira nem, hogy kiáradna a Duna, ha egyszerre öntenénk bele a sok pocsékságot, amelyet csészéinkbe főznek ebben az országban –, és a croissant-ok közt is akadnak torzszülöttek. Nincs más, aminek többet ártana a vajnak hazudott margarin. Plusz a legvajasabbak legjava is hajlamos a hanyatlásra. A kenyér is akkor kenyér a maga teljességében-valóságosságában, ha friss – bár az igazi kenyér másnap is kenyér –, ám a croissant esetében ez hatványozottan érvényes.
A siller költészete - Magyar Hang
1996 februárjában egy barátom hozott Villányból különböző borokat, köztük sillert, és rádöbbenéssel állapítottam meg, hogy hűha: ez pompás.
Amikor azonban minden stimmel, friss a croissant, finom a kávé, akkor beköszönt a boldogság. Egyéb sem kell. Esetleg egy kis vaj. Lekvár csak a telhetetleneknek. Egy-egy csipetnyit a croissant-ra kenünk, harapunk, kortyolunk. Békésen, komótosan. Van úgy, hogy nem kell sietni sehova. Ott vagyunk a világ közepén, benne a harmóniában. Mindenestül. Az ilyen reggeleknek és reggeliknek – netán délutánoknak és uzsonnáknak – nem lenne szabad véget érniük sosem.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 21. számában jelent meg, 2018. október 5-én. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 21. számban? Itt megnézheti.
