Nemzeti kormányünnep

A Nagy Imre és társai elleni per vádlottjai 1958-ban. Filmkockák a tárgyaláson készült felvételből (Fotó: Fortepan/Magyar Nemzeti Levéltár) A Nagy Imre és társai elleni per vádlottjai 1958-ban. Filmkockák a tárgyaláson készült felvételből (Fotó: Fortepan/Magyar Nemzeti Levéltár)

A Nemzeti Együttműködés Rendszere – közkeletű nevén: NER – megszállott szívóssággal írja át a társadalomtudományok alapfogalmait, értékeli át a történelmi eseményeket. A hatalom hívei szerint ma mást jelent a demokrácia, a jogállam, a liberalizmus, a szabadság, a közérdek stb., mint harminc, vagy akár csak tíz évvel ezelőtt, s egészen más történt 1918–19-ben, 1944-ben, 1956-ban, s sorolhatnánk hosszan a történelmi jelentőségű dátumokat, mint amit tudtunk (tudni véltünk) korábban.

Hirdetés

Még némi elismeréssel is adózhatnánk eme grandiózus szellemi erőfeszítés láttán, de sajnálatos módon a hatalom ideológusai roppant primitív és slampos munkát végeznek, így az általuk kiagyalt demokráciát lopakodó diktatúrának, jogállamiságot az önkény tobzódásának tartják a társadalomtudományok hagyományos felfogásának követői. A múlt átfazonírozásában sem végeznek színvonalasabb munkát. Kétségtelen, minden kurzus igyekszik a maga képére szabni a történelmet, de ennek a hatalomnak a fizimiskája olyannyira visszataszító, hogy a sikeres átalakítás is kiábrándító eredménnyel jár.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc arculatát is sikerült siralmassá formálni. A nagy csinnadrattával beharangozott és sok-sok milliárddal megtámogatott hatvanadik évfordulóból jószerivel csak a kabaréba illő személycsere az emlékplakátokon (Dózsa László neve szerepelt Pruck Pál fotóján – a szerk.) és a „halszagú” himnusz hagyott maradandó nyomot a lakosság emlékezetében. A NER mentségére szóljon, ’56-ot már hatvankét éve alakítgatják az éppen esedékes hatalmak a minimális közmegegyezés leghalványabb esélye nélkül.

„Kegyelmet nem kérek…” – Hatvan éve végezték ki Nagy Imrééket – Magyar Hang

A per – mai értelmezésben – hemzsegett a törvénytelenségektől.

Igaz, a rendszerváltás hajnalán felderengett az egyetértés reménye, de csak abban sikerült a társadalom többségének megállapodni, hogy a forradalom és szabadságharc dicsőséges esemény volt, ellentétben az addig kötelezően előírt felfogással, miszerint az a tizenkét nap sötét és szégyenletes foltot hagyott történelmünkön. Ennél a pontnál megbomlott az összhang, mert pártok, ideológiai mozgalmak, civil társulatok, ’56-os szervezetek ragadtak, hangsúlyoztak és sajátítottak ki egyes részleteket a forradalom és szabadságharc történetéből, így lassan, minden társadalmi csoportnak saját ’56-os olvasata és vállalt öröksége lett, amelyek, ha nem is vívtak olyan kíméletlen küzdelmet, mint hajdan a felkelők és a szovjet hadsereg, de legalább ugyanúgy utálták egymást. A rendszerváltás egyik eredményeként külön ’56-ja lett a jobb- meg a baloldalnak, a forradalmároknak és a szabadságharcosoknak, az értelmiségieknek és a melósoknak, a tüntetőknek és a fegyvereseknek, a valóságos és az önjelölt résztvevőknek.

Amikor az NDK-ban néma csenddel adóztak a magyar forradalmárok emléke előtt – Magyar Hang

Négy izgalmas filmet néztünk a német, osztrák és svájci alkotásokat egybegyűjtő Szemrevaló Fesztiválon.

Természetesen a NER-nek is született saját ’56-ja, amelynek lényege, hogy a forradalom és szabadságharc haladó hagyományát a fegyveres felkelők, közülük is elsősorban a pesti srácok teremtették meg. A többiek – a kormány, a különböző forradalmi bizottságok, munkástanácsok, felvonulók, szimpatizánsok stb. különböző mértékben, de csak másodlagos szerepet játszottak. Sőt, olyanok is akadtak, akiknek tevékenységét összességében negatívnak minősítik a NER véleményvezérei.

Ők szeretnék a teljes baloldali hagyományt kiírni a magyar történelemből, vallván azt a Kerényi Imre által papírra vetett, de egy Orbán szónoklatból elhíresült tételt, hogy a baloldal nem hoz létre semmi szépet, jót, hasznosat, viszont „olykor rátör saját nemzetére”. Szerintük minden olyan jelenség, amely 1956 eseménysorából a baloldalhoz köthető, csak lassította, akadályozta, gátolta a forradalom és szabadságharc kibontakozását, megerősödését, végső győzelmét. Azt hangoztatják, hogy Nagy Imre nem az ’56-os tetteivel érdemelte ki a nemzet megbecsülését, hanem csak 1958-ban, a bíróság előtti kiállásával szolgált rá az utókor tiszteletére. Bár egyesek, ezen tisztelet jogosságát is kétségbe vonják, mondván: négy évtizeden keresztül nem volt más, mint egy moszkovita hazaáruló és nemzetvesztő bolsi, s ez a tény nagyobb súllyal esik latba, mint az a röpke bátorság, amit bizonyosra vehető halálos ítélete előtt mutatott.

Az áruló Nagy Imre – Magyar Hang

Ha Nagy Imrét kritikai vizsgálat alá vonjuk, miért nem tesszük ezt másokkal is, például a Kossuth tér névadójával?

A hatvankettedik évfordulóhoz a Nagy Imre-szobor eltávolítása és személyének lejáratása biztosít „méltó ünnepi keretet”. Hozzátéve, legyen bármily igaza is az ellenzéknek, a nemzeti ünnep nem tüntetésre, széthúzásra, a nemzeti szembenállás demonstrálására való. Bár ’57 márciusában elmaradt, hatvankét év után, igazán fontos lenne újra kezdeni.

Hirdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 23. számában jelent meg, 2018. október 19-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 23. számban? Itt megnézheti!

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.