„...és nekünk nem szabad feledNI…”

„...és nekünk nem szabad feledNI…”

A Sztálin-szobor darabolása a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében (Fotó: Fortepan/Hofbauer Róbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagy Imrét az ’56-os forradalomban játszott szerepvállalásáért egy koncepciós kirakatperben ítélték halálra. Talán megúszhatta volna a halálbüntetést, de ő a per során nem árulta el a forradalmat, nem tett terhelő vallomást vádlott társaira, államférfivá vált a halál árnyékában. A pártállami diktatúra idején szülőföldemen még azok a parasztok is tisztelettel ejtették ki a nevét, még ha halkan is, a kukoricahántás közben a férfiak közt zajló halk beszélgetések során, akik pontosan tudták, kinek köszönhették a kuláklistára tett gazdák a padlások lesöprését. A nagyapámnak a hatodik faluig kellett járnia, hogy összegyűjtse az előírt darabszámú tojást, mégsem hallottam egy rossz szót sem tőle Nagy Imrére.

Annál többet hallok mostanában a „polgári oldal” újdonsült közvélemény-formálóitól, megpróbálják újraírni a történelmet is, mert azt hiszik, megtehetik. Kevés dologban értettek egyet annak idején a rendszerváltónak nevezett pártok, Nagy Imre megítélése ezek közé tartozott. Eddig. Most új, keleti szelek fújnak. Hidegen fújnak… Pedig a nagy újratemetés leghatásosabb szónoklata Orbán Viktortól hangzott el, nem olyan messze a mártír miniszterelnök koporsójától. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Változtak az idők, a magyar idők. Változtunk mi is, mindannyian.

Az áruló Nagy Imre - Magyar Hang

Ha Nagy Imrét kritikai vizsgálat alá vonjuk, miért nem tesszük ezt másokkal is, például a tér névadójával?

Olvasmányaim, tapasztalataim alapján például én is másképpen viszonyulok ehhez az ünnephez, mint korábban. A Dózsa László által előadott história korabeli szerepéről, majd a kínos botrányban játszott kormánypárti történelemtudósok hitelvesztése, később az, hogy a kormányfő tavalyi ünnepi beszédében Mindszenty bíborossal azonos erkölcsi magasságba emelte a leleplezett komédiást, majd Nagy Imre lejáratásának kísérlete arra sarkallt, hogy dobjam sutba mindazt, amit korábban tanultam, olvastam, hallottam a korabeli eseményekről, a történelmi szereplők megítéléséről. És józan parasztésszel, ahogy sokat tapasztalt öregek ítélték meg a világ dolgait Beregben, aszerint ítéljem meg jómagam is a régmúlt időket, a körülöttünk zajló eseményeket, és az ezeket alakító embereket.

Az én hőseim a műegyetemisták, akik kart karba öltve meneteltek a tiszta, becsületes célokért, az én hősöm a képzőművészeti középiskolás lány, Magyar Katalin, aki beállt a Vöröskereszthez, sebesülteket, életeket menteni, akit a Zeneakadémia mellett talált el a szovjet tankból leadott lövés. Az én hősöm, Ágh István, akit a Kossuth téri tüntetők között talált el egy puskagolyó, akit a Sziklakórházban még ellátott a később áldozattá vált lány.

Az én hőseim azok a pesti fiatalok, akik felvették a harcot a tankokkal. Nem hős az a kisfiú, akinek fegyvert akasztott valaki a nyakába, talán csak a fotó kedvéért, hanem egy rosszkor rossz helyen lévő gyerek, akire nem vigyáztak a szülei. Nem hősök a harcoló egységekhez csapódó köztörvényes bűnöket is elkövető kalandorok, a lincselők, nem hősök az önbíráskodók. Hős az a joghallgató, aki nem engedett bántani egy egyenruhást, akit aztán ’56-os szerepvállalásáért később a rendszer besúgójává akarták tenni, de ő ellenállt, és túljárt a spiongépezet eszén, hogy aztán a nyolcvanas években ügyvédi segítséget nyújtson az ellenzékieknek. Bizony, Dornbach Alajos is hősként viselkedett.

Nemzeti kormányünnep - Magyar Hang

A hatvankettedik évfordulóhoz a Nagy Imre-szobor eltávolítása és személyének lejáratása biztosít „méltó ünnepi keretet".

A nyolcvanas években hősként vállalta az írástudókra osztott felelősséget a költő, Nagy Gáspár, aki az elsők között beszélt nyíltan a kommunizmus bűneiről, és mint Antigoné a görög drámában arról, hogy a halottakat „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI”.

1956 az elnyomás elleni felkelés kötelezettségére, a szabadságunk, a demokráciánk megőrzésének fontosságára is figyelmeztet bennünket, utódokat.

Nevezzék bárminek a tudós urak a jogfosztásra irányuló történéséket. Bármilyen jelzőt is akasztanak a mindenki által tapasztalható új, a szemünk láttára kibontakozott új rendszerre, az illiberálistól, a hibriden át az autokratáig, ha azt érezzük, hogy fojtogató, akkor a szabadságunk veszélyben van, vagy már el is veszett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Címkék: 1956, Nagy Imre, forradalom, hős