Fejbe rúgni a földön fekvőt

Négy ember verekszik éjjel egykor a Margit körút és Retek utca sarkán. Rövid mérlegelés után – miközben a verekedők kisodródnak az akkor is forgalmas körútra – úgy döntök, hívom a rendőrséget. A diszpécser második kérdése (a helyszín beazonosítása után), hogy hajléktalanokról van-e szó. Mivel éppen segítséget kérek, mellőzöm a telefonközpontos kioktatását (éles helyzetben akkor is mellőznöm kell, sajnos, amikor a hatóság az első kérdések között érdeklődik az elkövetők etnikai hovatartozása felől).

Közben az egyik férfi a földre kerül, egy másik férfi pedig háromszor fejbe rúgja. Egyszerre igyekszem üvöltözni vele, hogy hagyja abba, amit csinál, és közben tájékoztatni a rendőrséget, hogy mi történik. Ahogy közelebb érek, a két férfi (a továbbiakban: elkövetők) elindul a villamosmegálló felé. A földön fekvő férfit kérem, hogy maradjon ott, hívjunk mentőt. Megpróbál felállni, nem sikerül, az úttestre esik, újra megüti magát.

Aztán sikerül felállnia, ő is elindul a villamosmegálló felé. Igyekszem megakadályozni, hogy újrainduljon a verekedés – ügyetlenül, sikertelenül. A korábban a földön bántalmazott férfi és az őt védő nő újra a földre esik. Kérem őket, hogy menjenek arrébb, várjuk meg a rendőrséget – nem várják meg, hanem elindulnak a Széll Kálmán tér felé. Közben újra felhívom a rendőrséget, hogy tájékoztassam őket: ha nem érnek ide időben, az elkövetők a következő villamossal el fogják hagyni a helyszínt. A diszpécserrel egyeztetve felszállok a villamosra (hogy tudjam jelezni nekik, hol szálltak le az elkövetők).

Recseg-ropog a hajléktalantörvény - Magyar Hang

Úgy tűnik, onnan éri támadás a kormány által áterőltetett hajléktalantörvényt, ahonnan talán a legkevésbé számított rá: a bíróságok részéről.

A rendőrség a Margit híd budai hídfőjénél ér a helyszínre, a villamost megállítják. Beazonosítom nekik az elkövetőket, akiket igazoltatnak. Az elkövetők elbeszélését (és szóhasználatát) átvéve megkérdik tőlem, hogy a bántalmazottak valóban „csövesek” voltak-e. Hosszas telefonálgatás. Közben a földön fekvő férfi fejét rugdosó férfi arról magyaráz, hogy neki több pénze van – nem egyértelmű, hogy a bántalmazott férfihoz vagy hozzám képest (de ha jól olvasom az osztály-hovatartozását, mindkét esetben igaza lehet). Aztán egy befolyásos rokonát emlegeti nekem és az egyik rendőrnek. A rendőrök ismét telefonálgatnak (közben az egyik elkövető a rendőrtől fél méterre dohányzik a villamosmegállóban). Aztán megérkezik az utasítás: arra hivatkozva, hogy a sértetteket nem találják, az elkövetők szabadon távozhatnak.

Vitába szállok a rendőrökkel: idézem a garázdaság büntető törvénykönyvi tényállását – külön is hangsúlyozva, hogy annak sértettje a köznyugalom, én pedig tanúsíthatom, hogy egy földön fekvő ember fejének rugdosása alkalmas arra, hogy például bennem „megbotránkozást” és „riadalmat” keltsen. Kérem, hogy ellenőrizzék a kamerák felvételeit – maguk a rendőrök mondták, hogy „jól bekamerázott helyszínről van szó”, azt pedig korábbi tapasztalatokból tudom, hogy erre akár a helyszínről, telefonon keresztül is lehetőségük van. Hiába.

Sok mindent lát majd a hatalom, ennek pedig vannak veszélyei - Magyar Hang

Biztonsági szempontból érthető a köztéri kamerák képének egy tárhelyre való becsatornázása, ám vannak kockázatok. Szakértőket kérdeztünk Pintér Sándor javaslatáról.

Közben kétszer is elmondom az egyik rendőrnek: végtelenül szomorú, hogy ebben az ügyben ennyire telt attól a rendőrségtől, amely közben nagy rendőri erőket fordít olyan emberek zaklatására, előállítására és őrizetbe vételére, akiknek az egyetlen „bűnük”, hogy fedél nélkül élnek – ami talán mégiscsak kevésbé „kihívóan közösségellenes” magatartás, mint egy földön fekvő ember fejébe rúgni. A rendőr mindkét esetben végighallgat, nem vitatkozik. (Mintha szégyellné is magát amiatt, amit mondok – de lehet, hogy csak én szerettem volna így látni őt.)

Elköszönünk, búcsúzóul a rendőr közli, hogy ha szeretnék, tehetek feljelentést, de szerinte egyébként felesleges. (A feljelentést még aznap éjjel megtettem.)

Válasz Schiffer Andrásnak: a „hajléktalansághoz való jog" és egyéb félreértések - Magyar Hang

Azoknak, akik Magyarországon felléptek, felléptünk a hajléktalanság kriminalizációja ellen, nem sok közünk van a neoliberalizmushoz.

Felmerül persze, hogy a bántalmazott férfi és nő miért nem várta meg a rendőrséget: talán azért, mert ők is vétkesek voltak a helyzetben. Az is eszünkbe juthat azonban, hogy ha valóban hajléktalanok voltak, akkor mennyi bizalommal fordulhatnak segítségért ahhoz a rendőrséghez, amelynek törvény adta feladata, hogy azon nyomban előállítsa és elzárja őket, ha nem hajlandók felhagyni a „közterület életvitelszerű használatával”.

Az pedig a konkrét esettől függetlenül is biztos: a politikai közösség legszegényebb tagjainak törvényen kívül helyezése után (hiszen az október 15-én hatályba lépett jogszabályok erről szólnak) még messzebbre kerültünk attól az ideáltól, hogy – Bibó István szavaival – a rendőrség a „jól öltözött emberek biztonságát őrző apparátusból a mindenki biztonságát őrző apparátussá” alakuljon át.