A brazil trollface

Brazíliában is győzött a trollface. A politikai család alapítója a korát évtizedekkel megelőző agyonbotoxolt maffiózó, Silvio Berlusconi volt, akit sorban követtek az utódok: Putyin, Erdogan, Orbán, Trump, Duterte. Ők az új populista-illiberális jobboldal – titkuk nem az, amit gondolnak, hanem az, hogy nem gondolnak semmit. Sem a világról, sem önmagukról. Akik pedig soha semmiről nem gondolnak semmit, azok bármikor bármiről gondolhatnak bármit. Eljövetelük ennél fogva formális – tartalmilag el nem jövetel. Ők a senkik – ők a bárkik.

A kommentfalakról jól ismerjük ezeket az érvekkel leküzdhetetlen, önérzetes, beteg lelkű trollokat, akik néhány jól irányzott köpéssel teljes beszélgetéseket lehetetlenítenek el, és komplett fórumokat rontanak magukhoz. Közlésük során nem törekszenek semmilyen belső kohézióra, nem akarnak képviselni semmi érdemlegeset, hisz azt esetleg valaki számon kérheti rajtuk, és így eluralhatja előlük a pillanatot. Rombolni, gúnyolódni, hörögni, mocskolni, megbélyegezni, köpni, biccenteni, és elégedetten hátradőlni, ahogy az a teremtés koronáihoz illik – ebben áll a trollok tudománya. Bármikor megfogalmazni két-három szóban, hogy „dögölj meg”, hogy „eladta magát”, hogy „fel kéne kötni”, hogy „leülhetsz, egyes” meg hogy „mocskos migráns”. A külvárosi késdobálók közönsége voltak, míg a posztmodern térben uralomra nem vergődtek, és meg nem részegültek az élménytől, hogy bármikor bárkibe és bármibe beletörölhetik a szennyes szájukat.

Az erdogani recept: illiberalizmus és iszlamizáció - Magyar Hang

Erdogan természetesen éppúgy szimbóluma a nepotizmusnak és a korrupciónak, mint Orbán Viktor – ez legalább olyan erős kötelék köztük, mint az illiberalizmusuk.

Ez a kulturális igény és gyakorlat mára mind a médiába, mind a politikába betört, a nyilvánosság és a közélet új referenciái pedig tovább aljasították a lumpenproli masszát, amely hömpölygő hullámokban mámorosodik meg a tudattól, hogy milyen nagy tömeget képez, és hogy milyen könnyedén képes uralni a tömegkommunikáció tereit. Ma már jobbos és balos értelmiségiek és politikusok seregei szolgálják világszerte ezt a működést. Erre mondja a kiváló Stephen Fry, hogy a klasszikus, szabadságban és diskurzusban hívő liberalizmus halott, világunkban egy Grand Canyon nyílt meg, melynek egyik oldalán az új jobboldal a kereszténység és a libertarianizmus bizarr keverékét hirdeti, másik oldalán pedig azok az „illiberális liberálisok” állnak, akiket nem érdekel semmi más, mint az identitáspolitika.

A politológia populizmusként, újszerű marketingként, a szélsőjobb vagy a szélsőbal előretöréseként próbálja racionalizálni ezt a jelenséget, holott az a fenti fogalmaknak legfeljebb a nosztalgiáját, a retróját, a dekonstrukcióját képezi. A pillanat urai a posztmodern politika bűzös vegykonyháiban lepárolták a társadalmi együttélésre legkárosabb hazugságokat és féligazságokat, hogy azokból marketinggépezeteik ellenállhatatlan propagandát gyártsanak. Rájuk már nem azért szavaznak, mert különbek – hanem mert nyilvánvalóan nem azok: hazug, önző és korrupt gazemberek, akik a világ dolgairól egy portásfülke szellemi nívóján gondolkodnak. Csakhogy túl sokan ismernek bennük önmagukra – ha másra nem, az indulataikra.

Az új brazil elnök homofób, nőgyűlölő, fasisztoid kijelentéseivel nehéz bármit is kezdeni. Aki komolyan veszi, nevetségessé teszi magát, hiszen ezek nyilvánvaló túlzások – s máris akad, aki mutat a túloldalon hat hasonlót. Aki nem veszi komolyan, némán asszisztál a neoprimitivizmus világhódításához és a civilizáció elmerüléséhez. A trollface mindig szuperpozícióban van, csak akkor érvényes amit mond, amikor épp hasznot hajt – amint bármi ráégne, már üvölti is, hogy nem ér a neve. Nem nehéz ráismerni benne az orbáni politikára és retorikára.

Szélsőjobbos exkatona az új brazil elnök - Magyar Hang

Példaképe Reagan, hasonlították már Hitlerhez, Trumphoz és a fülöp-szigeteki elnökhöz, Rodrigo Dutertéhez is. Mit várhatunk Jair Bolsonarótól, Brazília új államfőjétől? Villámportré.

Csakhogy az igazán nagy és sürgető problémát jelenleg nem a fentiek jelentik, hanem az a tény, hogy a brazil trollface épp a piac mindenhatóságát hirdető neoliberális szektával lépett szövetségre – azzal a szektával, amelynek csakis az az érték, amivel a tőzsdén kereskedni lehet. A boldogság, az az igazságosság, a belélegezhető levegő és a tiszta víz köztudottan nem ilyen javak, s most eljött a neoliberálisok, a senkik és a bárkik nagy esélye, hogy rátegyék kezüket a bolygó tüdejére. Eljött a pillanat, amikor a trollkurzus már nemcsak az egyéni szabadságjogokat és a békét fenyegeti, hanem az esőerdőket, s ezáltal a Föld ökoszisztémáját.

És ebben a helyzetben, amikor azonnal cselekedni kellene, az Egyesült Államok elnöke egy neoliberális, éghajlatváltozást tagadó kretén, az erőtlen Európai Unió élén egy alkoholista tántorog, a jobboldal a markába röhög, a centrum helyén vákuum tátong, a baloldal pedig a globális kizsákmányolás kritikája helyett egyik áldozati pózból a másikba vágja magát, a szomszédos kontinens helyett a szomszédos íróasztalt, a munkásosztály helyett a középosztályt akarja felszabadítani. Ha van, vagy valaha is volt bármi értelme az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a G8-nak vagy bármilyen más, érdekérvényesítésre létrejött nemzetközi csoportnak, akkor ezek mindegyikének most azonnal cselekedni kell – aki nem hallja, hogy gyermekei és unokái miként fuldokolnak, az nem fülel eléggé.