Kezdőlap Publicisztika Hányféle hata...

Hányféle hatalom van?

Annak, aki a mai kor politikai viszonyairól ír, sokszor eszébe juthat Robert Dahl sok évvel ezelőtti híres mondata: a mai politika elbájolóan XIX. századi módon akar megoldani konfliktusokat. Ezzel a mondat leírója arra céloz, hogy mai jelenségeket általában régi kategóriákkal és régi szemlélettel próbálunk értelmezni, ami szerinte nagyfokú leegyszerűsítésekhez vagy félreértésekhez vezet.

HIRDETÉS

Csak találgathatjuk, mit mondana Dahl a hatalom korlátozásával kapcsolatos mai megközelítésekről. Merthogy röviden a mai politikatudomány továbbra is azt mondja, amit évszázadokkal ezelőtt: a hatalmat korlátozni kell. De hát éppen ez az. A XXI. században élünk. Mit jelent ma a hatalom korlátozása? Ugyanazt jelenti-e a mai hatalom, mint két évszázaddal korábban? És aztán van egy még súlyosabb kérdés: hányféle hatalom létezik, és a különböző hatalomtípusokra egyaránt érvényesíthető-e a korlátozás elve?

Induljunk onnan, hogy a hatalom korlátozásának klasszikus liberális elve (amelyről oly szép könyvet írt Carlos Espada) évszázadok óta ugyanazt jelenti: semmilyen hatalomnak nem szabad megengedni, hogy egyeduralkodóvá váljon. Természetesen ez az elv már jóval korábban (már a középkorban is) létezik, de ma ismert alakját (a hatalommegosztásról) a felvilágosodás korában nyeri el.

Fontos azonban felfigyelnünk az e felfogás alapjául szolgáló reális politikai viszonyokra. Ezek lényege, hogy a politikában azonosíthatóak a szereplők, ezáltal leírhatók a közöttük lévő relációk. Ha tehát most csak a hatalommegosztás klasszikus ágenseire gondolunk, akkor azt mondhatjuk: jól azonosítható a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom. Nevezzük ezeket a hatalmi ágenseket a formális hatalom részeseinek. Ha pedig tudjuk, hogy ezek a formális hatalom ágensei, akkor nincs más feladatunk, mint minden egyes korban megvizsgálni, hogy a közöttük lévő viszony megfelel-e a klasszikus hatalommegosztási elvnek. Ami leginkább azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom nem válik-e korlátlanná vagy korlátozhatatlanná.

Ám mi van akkor, ha menet közben a hatalom tekintetében új szereplők is megjelennek? Röviden szólva mi van akkor, ha a hatalom dimenziója „kibővül”, miközben ennek az új hatalomnak az azonosítása korántsem olyan könnyű, mint a már említett formális hatalmi ágenseké.

Dahl szellemében először is szögezzük le: elbájolónak tartjuk, hogy a XIX. századhoz képest nem nagyon jutottunk előbbre a hatalmi tényezők azonosításában. Azaz továbbra is úgy gondoljuk, hogy a formális hatalom zsarnokságának megakadályozása a fő feladatunk. Egyfelől persze voltaképpen érthető ragaszkodásunk egy szilárd útmutatást nyújtó kódrendszerhez. Formális szereplők mozgását viszonylag könnyű megfigyelni. De érdemes például felfigyelnünk arra, amit manapság nagyon sok elemző mond, anélkül, hogy mondanivalójának konzekvenciáját igazából levonná. Sokan mondják, hogy a választások jelentősége ma csökken. Ivan Krastev egyenesen azt állítja, hogy a választás nem képes többséget előállítani. Mit is mond ezzel? Azt, hogy a politikának megszokott kelléke, amely voltaképp létrehoz egy hatalmi konstrukciót – nem vagy csak korlátozottan működik. De ha a választás nem állít elő életképes többséget, akkor mégis mi következik ebből? Az, hogy a politikában a hatalom más módon, például informálisan is létrejön.

Természetesen az a civil társadalom, amelyet sokan a választási többség korlátjának tekintenek, ugyancsak sokak szemében egyáltalán nem minősül hatalmi tényezőnek. Már csak azért sem – vélik a civil társadalom teoretikusai –, mert a civil társadalom nem törekszik arra, hogy hatalmi tényezővé váljék. Programja csupán annyi, hogy a létező (és a már nem elég erős választói felhatalmazással bíró) kormányokat korlátozza. Azonban akármi is a létező hatalommal szemben szerveződő civil társadalom szándéka, célszerű észrevennünk, hogy éppen informális erőforrásai révén hatalmi tényező maga is.

De persze, ha nem lennénk meggyőződve erről, akkor az informális politikát másfajta terrénumokon is felfedezhetjük. A legszembetűnőbb, ha globális terepen vizsgálódunk. Vajon a nemzetállami keretek között működő kormányok azok, amelyek az elmúlt évtizedekben elérték, hogy ma már világállamról és világkormányzásról beszélhetünk? Arról van tehát szó, hogy a régi hatalmi szereplők szűknek értelmezték a nemzeti kereteket, és tágítani kívánták őket? Vagy arról, hogy új szereplők is megjelentek a színen, akik nagymértékben módosítják a hatalom formális mivoltáról vallott XIX. századi nézeteinket. Nem kétséges: az utóbbiról van szó.

Ha viszont a világon széles körben tevékenykedő (nevezzük így) globális politikaformáló vállalkozókat a régi hatalom új mai kiegészítőinek nevezzük, akkor velük kapcsolatban felmerül egy nagyon is mai igény: éppen, mert informális hatalmi tényezők, valamilyen módon őket is korlátozni kell. Már amennyiben a hatalom fogalmát nem XIX. századi értelemben vesszük! Természetesen roppant nehéz megmondani, miben és hogyan. Hiszen szerepük és egyáltalán: azonosíthatóságuk sokkal nehezebb, mint a hagyományos ágenseké. Ám mégis. Informálisan betöltött szerepük olykor vetekedhet a formális hatalmi szereplőkével.

Ha tehát nem elégszünk meg a XIX. századból ránk hagyományozott hatalomelméletek mai felmondásával, akkor azokat minimum ki kell egészítenünk az informális hatalomkorlátozás gondolatának felvetésével. Nem biztos persze, hogy Robert Dahl ezzel a kiegészítéssel elégedett lenne, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a mai világ rendkívül újszerű jelenségeire ne régi kategóriákkal akarjunk csak válaszolni. Egy olyan világban, amelyről mindannyian tudjuk, hogy a hatalmat nem csak formális szereplők testesítik meg, legyen érzékünk felvetni az informális hatalom korlátozásának tételét is. Az informális hatalom vizsgálata egyre fontosabb, már ha nem gondoljuk, hogy a demokráciák ma is olyanok, mint a XIX. században.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója

A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 27. számában jelent meg, 2018. november 16-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 27. számban? Itt megnézheti!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,206lájkolóTetszik
775követőKövetés
9,011feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Kötöttfogás 19. – Mi jön a rabszolgatörvény elfogadása után?

Az e heti vendégek: Konok Péter, Csintalan Sándor, Puzsér Róbert, Vona Gábor és Pörzse Sándor. A műsorvezető: Dévényi István.

Miért is harcolunk?