Kezdőlap Publicisztika Szomorú szomb...

Szomorú szombat, még szomorúbb vasárnap

Túl szomorú, szinte temetési hangulatot árasztó dalt játszott hegedűjén egy fiatal utcazenész szombat délután a 2-es metró Keleti pályaudvari megállójánál, az aluljáróban, ami eléggé látványos ellenérzést váltott ki alkalmi közönségének egyik tagjából, egy asszonyból. Szóvá is tette a választását, vita bontakozott ki a zene miatt. Talán régi, rossz emlékeket idézett fel benne a muzsika hangja, szót szó követett, majd még néhányan bekapcsolódtak az aluljáróban zajló alkalmi többszólamú zenekritikába. Akik ismerik az utcazenészt, azt mondják, nem szokott ő mindig ilyen letargikus dallamokat játszani, sőt inkább kellemes filmzenékkel szórakoztatja a járókelőket – és koppannak is az aprók a kalapban.

HIRDETÉS

Most szombaton azonban nagyon maga alatt lehetett, ha a szívbemarkoló, gyászos dallamhoz volt kedve, vélhetően az sem érdekelte, hogy ez nem hoz annyit a konyhára, mint Ennio Morricone muzsikája.

Vajon mit adott elő a csak az aluljáró színpadáig jutó zenész? Talán pont azt a dallamot, amely a Titanic-filmben is szól a hajó elsüllyedésekor: a református énekeskönyv 422. dicséretét? (Adams F. Sára versszövegéhez 1850-ben Mason Lowell írt zenét.)

„Hadd menjek, Istenem,
Mindig feléd.
Fájdalmak Útjain,
Mindig feléd.
Ó, sok keresztje van,
De ez az én utam,
Mert hozzád visz,
Uram, Mindig feléd.”

Lehet, hogy ez, a reformátusoknak temetési ének idézett szomorú emlékeket az utcazenészbe belekötő asszonyban.

De az is lehet, hogy az öngyilkosok dalának tartott Szomorú vasárnapot, Seress Rezső világhírűvé vált slágerét sírta a hegedű. (Na, attól tényleg legszívesebben felvágná az ereit az ember lánya, ha amúgy is rossz passzban van.) De tudjuk, a zene nagy dolgokra képes, indulatokat is képes kiváltani – nem csak akkor, ha fülfájdítóan hamisan szól.

Nem tudni, a választás vagy az előadás módja paprikázta fel a közönséget. A vita hevében egy keménykötésű férfi rendesen odaszólhatott a violinistának, ugyanis miután a metró felé indult, a zenész meg árnyékként követte, közben tovább vitatkoztak. A metróajtó becsukódása előtti utolsó pillanatban pedig az utastérbe fújt az önvédelemre tartott gázspréjéből – állítólag paprikasprét.

A zenész, amúgy jó srác, mondják, igaz, néha indulatba jön. A szerelvény elindult, a kocsiban pánikhangulat tört ki, többen rosszul lettek, a metró több órára leállt a forgalmas szakaszon. Kórházi ellátásra szerencsére senki nem szorult. Az utcazenészt másnap hajnalban garázdaság gyanúja miatt előállították. Szomorú vasárnap…

Orbán Viktor Facebook-oldalára vasárnap délelőtt a Szomorú vasárnap című dalt posztolták Marozsán Erika előadásában. A szerzemény Billie Holiday előadásában Gloomy sunday címen vált világhírűvé – talán ezért gondolta a miniszterelnöki honlap szerkesztője, hogy Orbán üzenete is nemzetközivé lesz. Nem lett. Londonban, Brüsszelben, Berlinben és Párizsban még a Gruevszki-marsot emésztik…

Mindazonáltal itthon érteni vélik a kormánysajtó üzenetét. E szerint a miniszterelnök a vasárnapi rendkívüli EU-csúcs programját kommentálta a Seress-dallal. Aznap írták alá ugyanis az unió állam- és kormányfői a brexit lezárásáról szóló nyilatkozatot. Elvégeztetett. Most már tényleg nincs visszaút.

Orbán maga is nyilatkozott. „Ez egy valódi black sunday”, mondta, majd hozzátette: inkább a briteket kellett volna benntartani, mint a menekülteket beengedni.

Tegyünk hozzá mi is valamit a Szomorú vasárnap keletkezéstörténetéhez.

A dal zenéjét 1933-ban írta Seress Rezső zongoraművész, az eredeti dalszöveg Jávor László költő munkája. Mivel ezt mindenki ismeri, ezért most itt Seress később keletkezett szövegét idézem, amelyet a vészkorszak idején írt a dallamra, amikor Magyarország már erőteljes fasiszta befolyás alatt állt:

Ősz van, és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
Hiába sírok és hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberek…
„Meghalt a szeretet!”
Vége a világnak, vége a reménynek

Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek.
Emberek vérétől piros a tarka rét.
Halottak fekszenek az úton szerteszét.
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
„Uram, az emberek gyarlók és hibáznak…”
Vége a világnak!

Amikor a szerzemény megszületett, kemény idők jártak Magyarországon. Rengeteg volt az öngyilkosság a szegénység, az éhezéssel együtt járó nyomor miatt. Bizonyára voltak kilakoltatások is. Aztán üldöztetés is volt a zsidótörvények miatt – Seresst sem kímélték. És voltak menekültek is.

Aláfestő zenének most is a Szomorú vasárnapot használják. Szomorú…

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 29. számában jelent meg, 2018. november 30-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!


Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Torkos Matild
Torkos Matild
A Magyar Hang főmunkatársa

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,074lájkolóTetszik
762követőKövetés
8,972feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek