Bárhogy torzítja is a Kárpát-medencei perspektívát a nemzeti együttműködés rendszerének országlása, Európa válságát nem Orbán Viktor vagy Matteo Salvini képezi, hanem Angela Merkel és Emmanuel Macron. Az unióellenes erők előretörése, a Brüsszellel szemben kifejtett ellenállás – ha mindössze a média- és marketingkommunikáció szintjén zajlik is – törvényszerű és elkerülhetetlen: Európa élén egy alkoholista offshore-lovag áll, aki nem tesz semmit, csak iszik és kiszolgálja gazdáit, a multinacionális részvénytársaságok lobbistáit.
A neoliberális elitet cseppet sem érdekli, hogy Európa eközben szétesik: Nagy-Britannia kiszáll a nagy európai projektből, Dél-Európában pedig megroppannak a demokratikus intézmények egyrészt a migrációs nyomás, másrészt a fenntarthatatlan jóléti juttatásokra alapozott politikai legitimitás következtében. A lerabolt és cserbenhagyott Kelet-Európában autoriter rezsimek, a közöny és a cinizmus félreérthetetlen magatartásformái uralkodnak. A fejlesztésre szánt pénzeket az elitek ellopják, az Európai Unió pedig félrenéz, hisz a nyugati cégek is nyakig benne vannak az uniós pénzek lenyúlásában. A fiatalok tömegesen távoznak, így a társadalombiztosítási rendszer befizető nélkül marad. Nyugat-Európa államai hallani sem akarnak határokon átívelő szociális transzferekről, tényleges európai szolidaritásról. „Lopd el, és fukarkodj!” – ez az új késő Róma vezérelve.
Orbán Viktor megdönthetetlen uralma - mítosz és valóság | Magyar Hang
Orbán és vazallusai azt hiszik, megtanulták irányítani a tömeget, csakhogy ez a tudás még az internet előtti világban sem volt adott, nemhogy ma.
Európa kormányánál Angela Merkel áll, aki belebukott a migrációs válságba, elvesztette pártja és választói bizalmát, baloldali szövetségese meggyengült, befolyása az impozáns gazdasági eredmények ellenére egyre fogy. Az egykor rettegett birodalmi sas ma egy béna kacsa: erejéből nagy európai reformokra már nem futja, inkább az oroszokkal épít közösen gázvezetéket, ahogy a magyar kormánnyal is jól elüzletel, nem horgad fel a jogállam lebontását látva: amíg a német autógyárak megkapják a túlórázó bérmunkásokat, Európa nagymamája elégedetten csap Orbán Viktor tenyerébe.
S ha azt hisszük, hogy a vén piás vagy a tehetetlen nagyi a legjobb hír a trollkurzusnak, akkor vigyázó szemünket még nem vetettük Párizsra, ahol lassan már nem az a kérdés, hogy a sárga mellényesek tüntetők-e vagy lázadók, hanem hogy ebből polgárháború lesz-e, vagy forradalom. A marketing-tankkönyvekből előlépő, kifogástalan mosolyú, a Coca-Cola valamennyi erényét felmutató fiatalos, sikeres és menő Emmanuel Macron épp egy a Népfront óta nem látott szélességű koalíciót kovácsol össze maga ellen: a szélsőjobb és a szélsőbal tagjai épp vállt vállnak vetve gyújtogatnak, miközben a legbékésebb társadalmi csoport, a középosztályos kisvárosi polgárság rendületlenül áll mögöttük az utcán.
A brazil trollface | Magyar Hang
Eljött a pillanat, amikor a trollkurzus már nemcsak az egyéni szabadságjogokat és a békét fenyegeti, hanem az esőerdőket, s ezáltal a Föld ökoszisztémáját.
Ezt a lázadást nem szakszervezetek és nem pártok szervezik, hanem annak a neoliberális elitnek a gátlástalan mohósága, amely Macron vezetésével meghackelte és kiforgatta önmagából a politikai centrumot, s ahelyett, hogy társadalmi békére törekedett volna, újabb adókkal, ultrafeminista hisztériával, a nyitott kapuk politikájával, európai ködevéssel és leépített munkavállalói jogokkal korbácsolta fel a válságot. Az sem erősítette a demokráciába és jogállamba vetett hitet, hogy Macron testőre és barátja unalmas óráiban merő szórakozásból békés tüntetőket ütlegelt alkalmilag kölcsönzött rendőr-egyenruhájában.
Magyarországon pontosan érzékeljük, hogy mit jelent az, amikor kiürül a politikai centrum. A társadalom egyik fele úgy érzi, hogy a saját kormánya ellenségként kezeli: tudatosan veri szét a számára fontos intézményeket, tudatosan tapossa meg a szívének kedves jelképeket. Csakhogy a társadalom másik, elméletileg győztes fele sem boldog és nyugodt: szüntelenül retteg, hogy mikor és miként érkezik a revans, ahogy az elit viselkedését is egyre pontosabban írják le Márai Sándor halhatatlan szavai a hitét vesztett kommunistáról, akinek semmi egyebe nem maradt, mint a zsákmány, s aki ezért mindenki másnál veszedelmesebb.
Egy gyarmat gyarmatosít | Magyar Hang
Nem nehéz érzékelni, hogy a Nike és a Fidesz markentingeseinek agya egy rugóra jár.
Nyugaton annyival jobb a helyzet, hogy a centrumnak még vannak szavazói: azzal a programmal, hogy haladjuk meg a huszadik század ideológiai vitáit, partnerként és ne ellenségként tekintsünk a politikai riválisra, még lehet választást nyerni – így győzött az Öt Csillag, Macron és Merkel. A bökkenő csak az, hogy hiába maradtak a centrumban szavazók, ehhez a programhoz már nem tartoznak államférfiak. Nincs már sem de Gaulle, sem Mitterrand, sem Chirac – nincs sem Adenauer, sem Brandt, sem Kohl. Csakis lájkvadászó és diszlájkfóbiás politikai vállalkozók vannak, akik nem kulturális precedensekben, hanem ócska kis üzleti stiklikben utaznak. Azt hiszik, hogy a posztmodern szellem közegében ez a politika – s mert ezt képzelik róla, ezzé is teszik. Céljaik – mint mindig, úgy ezúttal is – szentesítik az eszközeiket. Eszközük a marketinghülyítés, céljuk a zsebek tömködése – vajon melyik az alávalóbb? Ők a legfőbb felelősei annak, hogy a politikai, gazdasági és társadalmi konszenzus előbb Európa-szerte meginog, majd fokozódó ütemben szétzuhan.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 30. számában jelent meg, 2018. december 7-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!
