HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Maga lesz kap...

Maga lesz kapoccsá

HIRDETÉS

Apró Jézuska-fej kukoricacsuhéból, hozzá vékony, szinte csenevész test a jászolban. Az egyik budapesti templomunk mellékoltáránál felállított betlehemet akár „tiszteletlennek” is nevezhetnénk. Micsoda Jézus-ábrázolás! A fonnyadt arcú, a kereszthalált szinte eleve elrendelésként hordozó, kiszolgáltatott, öntudatlan csecsemő Istenről váratlanul Pál apostol római levele jut eszembe: „Ami ugyanis Istenről megismerhető, az világos előttünk, mert Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Hiszen ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel fölismerhető.”

HIRDETÉS

Szorongásom (talán mondhatom úgy sokak nevében: szorongásunk) lényege éppen ez: még ott, a merész „tiszteletlenséggel” megalkotott betlehemet nézve is szívesebben szemlélem, szólítom meg Istent a jászolban látható alakjában, mint diadalmas Pantokrátorként, a világ rettegett uraként. A hatalmas úrtól való félelmes borzongás ténye ugyanakkor rossz érzéssel, lelkifurdalással tölt el, mintha hátat fordítanék a teremtő és ítélő igaz Istennek, hogy csupán az ő „emberi” arcát lássam meg. „Sírdogál és nyöszörög, aki ott fenn mennydörög” – ugrik be a régi énekszöveg, amelyet tudós elmék, mintha csak a káromkodástól való általános félelmünkhöz igazodnának, megcenzúráztak, a katolikus énekeskönyvben már „Sírdogál az újszülött” olvasható. Igaz, ami igaz: Isten csak ne nyöszörögjön; bőven elegendő és hozzá méltó, ha odafent mennydörög.

A félelmesen fenségessel találkozás „irtózata”

Igazságtalanok lennénk persze, ha óvatosságunkat csupán emberi gyarlóságra vezetnénk vissza. Isten ugyanis – ősi tapasztalatainkból pontosan tudjuk – természetéből adódóan fenséges és félelmetes. A hozzá kapcsolódó alapélményünk a neves protestáns teológus, Rudolf Otto definíciója szerint „numinózus”; lényege a rendkívüli erejű megrendültség, a rettentő titokkal, a „valami egészen mással, irracionálissal”, a „félelmesen fenségessel” való szenvedélyes találkozás „irtózata”, amikor „a lélek a legmélyebb gyökeréig mélységesen és bensőségesen megremeg és elnémul”. Az istenélmény ugyanakkor végtelen módon és mindenfajta értelemben lenyűgöző, vonzó és izgató. Rabul ejti az értelmet, elbűvöl, magával ragadhat a kábulatig. Rendszeres élményként a végességbe zárt ember számára nyilvánvalóan elviselhetetlen. (A numinózussal való találkozás olykor bizony balesettel is járhat, mint például Jákob esetében a lábtöréssel.)

A megrendítő istenélmény általánosabb, ősibb; nemcsak a kereszténységhez kötődik. Juval Noah Harari hosszabban ír Sapiens című művében a klasszikus politeizmusban az indiaiaktól a görögökig tetten érhető, a mindenható és mindentudó, fenséges és félelmetes princípiumhoz kapcsolódó tapasztalatról. Az antropomorf istenek, „Zeusz, Héra, Apollón és kollégáik is meghajolnak egy mindenható és mindent magába foglaló erő, a Végzet (Moira, Ananké) előtt”. A görögök éppen ezért a Végzethez nem könyörögtek, „nem pazarolták az áldozati állatokat a Végzetre”, kéréseikkel a „közvetítő istenekhez” fordultak. Akár a hinduk, akik különböző ügyekben szintén nem a legfőbb úrhoz, Atmanhoz, hanem „a részleges hatalommal bíró istenekhez” imádkoznak. Ezekkel a rájuk emlékeztető „hatalmakkal tehát az emberek már köthetnek egyezséget, és támaszkodhatnak a segítségükre abban, hogy megnyerjenek egy háborút, vagy kigyógyuljanak egy betegségből”.

Lényegében ugyanez a numinózus istentapasztalat indukálja a keleti és a nyugati (a katolikus) egyház viszonyát Szűz Máriához és a szentekhez; azt a gyakorlatot, hogy az Istennel való interakcióba közvetítőket iktatunk be. A gesztusban kétségtelenül benne van a félelmetes Isten „eltávolítása”, „törlése”, a szándék, hogy ne kelljen közvetlenül kapcsolatba lépnünk a numinózussal. „Milyen katolikus dolog Istent törölni” – olvashatjuk a jelenség irodalmi lecsapódásaként a gondolatot Thomas Mann-nál A varázshegyben, Settembrini és Hans Castorp párbeszédében. Ahogy utóbb Hans Castorp magyarázatként hozzáteszi: „Ebben a pillanatban úgy tetszett, mintha az ateizmus szörnyen katolikus elgondolás volna, és az ember csak azért törölné Istent, hogy annál jobb katolikus lehessen.” (Mindebből akár azt is gondolhatnánk, hogy az ateizmus gyökere voltaképpen magában az „istenfélelemben” keresendő, eltávolításának, törlésének szándéka pedig egybevág a közvetítőket beiktató vallási gyakorlattal.)

HIRDETÉS

„Szolgai alakot öltött”

Merész gondolat-e ezek után, ha feltételezzük, hogy „Isten törlésének”, a közvetítők beiktatásának hátterében eleve Isten szándéka áll? Hiszen úgy tűnik: mintha az Isten is „respektálná” az embernek az „irtózatos és vonzó istenélménytől” való visszariadását, és ő maga tenne egyúttal lépéseket (fenséges természetének jellegét is őrizve) ennek oldására az ember, a teremtett világ felé.

Ha a már idézett páli gondolatból indulunk ki, miszerint „örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel fölismerhető”, akkor azt mondhatjuk, hogy valóban, „Isten törlésének” a teremtett világban számtalan jelét fedezhetjük fel. Ennek jegyében Isten nem csak közvetítők beiktatásával nyújtja a kezét; maga lesz kapoccsá, hogy fenséges lényegéhez eljuthassunk. Mert istenségét – ahogy Pál apostolnak a filippiekhez írt levelében olvashatjuk – „nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez”. Vagyis az Isten – talán legszembetűnőbben a betlehemi jászolban – „kölcsönhatásba” lépett a teremtett világgal, vállalva, hogy ez a viszony visszahat rá is.

Nemcsak teológiai, üdvtörténeti jeleit láthatjuk mindennek. A teremtett világban felfedezhető Istenről, arról a tényről, hogy Istent is alakítja az univerzummal való kapcsolata, természettudományos alapú okfejtések is bőséggel szólnak. Ahogy például Paul Davies írja az Isten gondolatai című kötetében: „A kvantummechanika előretörése az 1930-as években romba döntötte a Világegyetem mint determinisztikus gép gondolatát, de még nagyobb hatása volt a káosszal, a nemlineáris rendszerekkel kapcsolatos […] vizsgálódásoknak. Ezek a kutatási területek arra késztették a tudósokat, hogy mind többet foglalkozzanak a nyílt rendszerekkel, amelyeket nem határoznak meg mereven összetevőik, lévén, hogy a környezet is hatással van rájuk.”

Isten kitalálása

Mindezt megelőzte Alfred North Whitehead és Bertrand Russel XX. század elején megjelent Principia mathematicája, amely ugyanerre jutva állapítja meg, hogy Isten nem közvetlen beavatkozással felelős a világ rendezettségéért, hanem olyan különböző lehetőségek megadásával, amelyek megvalósítása lehetőségként áll a világegyetem előtt. Vagyis a mindenható teremtő és zsarnoki Isten képe helyére olyan istenség alakja lép, akinek ugyan alapvető tulajdonságai és céljai változatlanok és örökkévalók, ám „többé nem elegendő önmagának”, az általa alkotott, autonóm fizikai valóság pedig visszahat rá. Vagy ahogy jóval később – az idén 80. születésnapját ünneplő – Keith Ward brit filozófus Isten jellemzőit elemezve megfogalmazta: „arra törekszik, hogy egymásra kölcsönösen ható kapcsolat alakuljon ki a véges képességű, teremtett lények és Isten között. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy oksági kapcsolat létezik az ilyen személyek és az isteni lény között, az előbbiek teljes fizikai bonyolultságában. A teremtett személyeknek Istenre, Istennek pedig a fizikai Világegyetemre kellene oksági hatást gyakorolnia”

A harmincas években, ezzel párhuzamosan jut el nagyjából ugyanerre Thomas Mann a József és testvéreiben, az Isten és ember viszonyát az ember oldaláról „istenkitalálásként” emlegetve: „Csupán eszünkbe kell jutnia, hogy Istennek különös szándéka van velünk, s ebben segítenünk kell őt: már nekifeszül a lélek, és az értelem megembereli magát, hogy maga alá tűrje a dolgokat, és úrrá legyen fölöttük.” Vagy ahogy a regénytetralógiáról szóló esszéjében írja a szerző: „Az Énünk mitikus kollektívából való születését beszéltem el, az ábrahámi Énét, amely igényes módon tart arra, hogy az ember csak a legfelsőnek szolgálhat, amiből aztán az isten felfedezése következik.”

Ennek a kölcsönös „oksági hatást kifejtő” kapcsolatnak a gyümölcse a betlehemi jászolban fekvő, emberré lett Isten a kisded képében. A semmiért egészen szellemében született, értünk való isteni ajándék. Elegendő bizonyíték magára a feltétlen szeretetre. Amely sokszor szemérmes és rejtőzködő, felfedezésünkre vár.

HIRDETÉS

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,303lájkolóTetszik
2,716követőKövetés
17,900feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nagyalbán föderáció a láthatáron

Előfordulhat, hogy egy olyan képződmény lesz a jövőben, amely a gyakorlatban ugyan működik, ám külföldön senki nem jelzi ezt a térképen.

Habizunk