HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika A láthatatlan...

A láthatatlan régió

HIRDETÉS

Nem megy. Nem tudom, nem sikerül. Elengedem most már, pedig háromszor utaztam vissza, hogy valamiként megfogjam, meggyúrjam, formába öntsem a témát, csakhogy a téma ezt egyáltalán nem akarja, harcol, küzd és rúgkapál, úgyhogy ki kell mondanom: Borsod maga alá gyűrt. De ha már mozgóképben nem áll össze, megírom tanulságként magamnak is, hogy milyen könnyű nem észrevenni a valóságot, ripsz-ropsz beszorulsz a hétköznapok rutinjából épülő mikrovilágba, s hiába tekintgetsz ki belőle (próbálsz tájékozódni), a való világ már elbújt, elrejtőzött előled.

HIRDETÉS

Azt tudják, hogy Borsod gyönyörű? Én sem tudtam, pedig borsodi vagyok, illetve hát zempléni, de ha már összezárt minket a történelem, akkor borsodi is, mégsem jártam arrafelé soha, mert amikor kirándulni mentünk az északkeleti hegyekből, akkor inkább volt érdekes az Alföld vagy Nyugat-Magyarország. Viszont tényleg jobb később, mint soha, lenyűgözött a festménybe illő folyamatos tájkép, s tudom, hogy butaság vagy őrültség, de minimum felelőtlenség, ám többször is leparkoltam az út szélén belebámulni az izgalmasan görbülő, nyugtalan dombságba. Imádtam. Épp ezért volt még fájdalmasabb, mellbevágóbb, szívszorítóbb, tényleg nyugodtan idehalmozhatjuk a bulvármédia valamennyi elcsépelt, náluk légüres jelzőjét, letaglózóbb a kép, amit a magyar állampolgároknak otthont adó települések mutatnak.

Magyarország legszegényebbjei

“Road movie” az Európai Unió egyik legszegényebb kistérségéből. Ha tetszett, amit láttál, vagy pont fordítva, egyáltalán nem tetszett, de szeretnél még hasonló filmeket nézni, itt támogathatod az elkészítésüket: https://www.patreon.com/devenyi

Legelső alkalommal Bátonyterenyénél tértem el az Ózd felé kanyargó útra, s mindjárt a település szélén összevontam a szemöldököm. De hát ilyenek ezek a városszélek – mondtam magamnak, holott itt kacsintott be a valóság, csak ekkor még nem hagytam magam. Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Szentdomonkos, Borsodnádasd, Járdánháza, Arló. Egy óra autózás, s már tudtam, hogy ide vissza kell térni, ezt meg kell mutatni mindenkinek, mit megmutatni, szembeállni, megrázni a vállakat jó erősen, és ordítani a fülekbe, hogy emberek, hát nem látjátok? Itt teljes térségek porladnak bele a XX. századba!

Van egy nagy hurok. Innen nézve Ózdon túl fordul a világ, Aggtelek, Jósvafő, pár skanzenszerűen szép zsákfalu odafent a határnál, aztán vissza Edelénynek, Szendrő és Szendrőlád s végül Sajószentpéter. Ha tehetném, minden áldott nap beültetnék magam mellé három utast, lehetőleg Budapestről, de még inkább Budáról, aztán Sopronból, Vasból, és nem szólnék egy árva szót sem, csak letudnánk így együtt ezt a nagy kanyart. Büszke, erős, európai. Talán ez lenne a túra neve.

Átjössz falvakon úgy, hogy nem látsz fehér embert. S ebben nem az a dráma, hogy csak cigányokkal találkozol, hanem hogy reménytelen szegénységben élő cigányokkal találkozol, akik méltatlan viszonyok között tengetik az életüket életfogytig tartó közmunkára ítélve. Tízezrek, százezrek, senki sem tudja.

HIRDETÉS

Lélekgyarmatok | Magyar Hang

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy mindaz a rossz, amit leegyszerűsítve, s ezért sok szempontból hibásan NER-nek nevezünk, legerőteljesebben a lelkekben épül.

Szendrőládon féltem. Nem vagyok büszke rá, de magyar állampolgárként fényes nappal nem mertem volna megállni egy magyar település fő utcáján. Ez is no-go zóna. Sőt, ez a mi no-go zónánk. Valamivel dél előtt értem a községbe, s hamar harmincra lassítottam, mert az emberek jöttek-mentek keresztül-kasul, a házak előtt itt-ott kis csoportokban ácsorgó férfi ak meredt bámulással kísértek, a gyerekek mutogattak, aztán a – gondolom – központban egy szétszipuzott arcú fickó rám küldte a kutyáját, az meg ott loholt hosszasan a kerékre acsarkodva, amin jót röhögtek, én meg még lassabban, nehogy elüssem – mert igen, Olaszliszka járt a fejemben, és olyan egyedül éreztem magam, mint még soha.

Mit tudunk Szendrőládról? Hogy fog egy tehetséges szendrőládi srác elvergődni az egyetemig? Középfokú nyelvvizsga, mi?

A falu, ahol téglánként adják el a házat a drogért | Magyar Hang

„Mintha háború után lennénk” – Tarnazsadány valaha szépségversenyt nyert, ma népkonyha hozza az ebédet.

Szóval ezt, mindezt és még mennyi mindent – mondjuk a másik falu szélén sorakozó alig garzon méretű pusztulat „sorházakat” zsebkendőnyi sárkerttel, ahol a tákolt budi melletti ajtónyi szűk sufnikból is szobákat barkácsoltak – szerettem volna megmutatni, csakhogy képtelenség. Megyek majd még arra, mert nem hagy nyugodni, hogy az ország egyik legszebb részéről egyszerűen lemondott a központi hatalom, de ez már csak személyes élmény lesz egy szerencsétlen, magára hagyott, láthatatlan régióról.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/11. számában jelent meg, 2019. március 14-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/11. Magyar Hangban? Itt megnézheti

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,964lájkolóTetszik
2,137követőKövetés
15,784feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mennyire vagy csalódott, Bori? – Magyar Hang-ajánló

Páros interjú Péterfy Borival és Gergellyel, beszélgetés Donáth Annával, riport az ukrán-magyar határról, könyvheti melléklet. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek