HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Az élethazugs...

Az élethazugság az új szembenézés

HIRDETÉS

A negyven az új húsz – sokszor viccelődtem ezzel, amikor az infantilis döntéseimet kellett megvédenem baráti körben. Nemzedékem egészének és nekem is súlyos problémát okoz a felnőtté válás és a felelősségvállalás, erre használtam önironikus frázis gyanánt a férfi- és női magazinokból ellesett „húsz az új harminc” és „harminc az új negyven” továbbfejlesztett változatát, amely kellően abszurd és vicces mondásnak tűnt ahhoz, hogy bárki megússza általa az őszinte szembenézést. Amikor a Wmn magazin felületén pár napja megpillantottam „A 40 az új 20! Más is fiatalodik, vagy csak én?” című írást, azt hittem, a szerző itt és most pellengérre állít, hogy megkapjam a jól megérdemelt megszégyenítést. Megérdemlem, úgyhogy elolvastam.

HIRDETÉS

„A nagymamáim még csak az ötvenes éveiket taposták ugyan, amikor én kislány voltam, mégsem emlékszem rájuk másként, mint nagymamaszerűen, otthonkában. Még épphogy aktívak voltak, de már lelkesen számolták a napokat a nyugdíjig, és öregesen éltek. Előfizetőként a helyi hírlapból tájékozódtak, mindennap óraműpontossággal ültek le a tévé elé, kertészkedtek, és nyáron lementek a balatoni üdülőbe, ahol aztán a Kossuth rádióban hallgatták a hajóvonták találkozását, és néha bementek fürödni a tóba. Általában a szomszédhoz jártak át pletykálni, és sosem láttam őket szórakozni, ne adj’ isten moziba menni.”

Új papság ír jövőt | Magyar Hang

Az erősebb kutya bölcsessége évszázados törvény a Kárpát-medencében – ennyi és nem több Orbán Viktor ideológiája.

Nos, azt a tényt, hogy a Szex és Budapest szerzője lassan negyven lesz, mi sem jellemzi jobban, mint a problémái. Egy huszonéves épp attól huszonéves, hogy nem szorong attól, hány éves, és nem kell lépten-nyomon arról győzködnie magát meg a környezetét, hogy ő még mindig csak húsz, és különben is a húsz az új tíz. Nem tervez az öregkorával, mert ő még tényleg komolyan elhiszi, hogy örökké fiatal. Nem kell cikket írnia arról, hogy ő igenis mennyivel jobban érzi magát a bőrében, mint tizenöt éve, mert élvezi, hogy felnőtt, és hogy övé a világ. Ez a Wmn-en megjelent szöveg nem az örök fiatalság üzenete, hanem a gyász öt fázisából a tagadásé. Ha fejlődőképes a szerző, akkor már túl van a haragon, és épp alkudozik. Az ifjúság azonban elmúlik, ezt el kell fogadni, mert ha nem megy, egy negyvenes anya a fiatalságánál többet is veszíthet – ez pedig a méltósága.

Kár versenyeztetni a bőr rugalmasságát, a lehetőségek spektrumát és a hátralévő évek számát. A húsz veri a negyvenet – épp húsz évvel. Azzal a húsz évvel, amelynek leforgása alatt bőven meg lehetett volna tanulni, milyen értelmetlen ez a verseny, és hogy még soha nem nyerte meg senki. Inkább el kellene fogadni a változást, és felismerni valamennyi életszakasz eredendő szépségét. Az öregedés minden élő sorsa – nem tagadni kellene, hanem megélni a maga teljességében, hisz megúszni úgysem lehet. Amikor a negyvenes anya önigazoló sorait olvastam, úgy éreztem, nagyon üres lehet az az élet, amelyet ilyen gondolatok, álmok és vágyak töltenek ki. Az öregedés elleni harc lehetetlen küldetés – aligha véletlen, hogy egyedül Tom Cruise-nak sikerül. Egészségesnek és fittnek lenni nem magáért az egészségért és a fittségért érdemes, hanem, hogy az egészség és a fittség lehetőséget adjon egy tartalmas életre, amelyben szeretet, intimitás és kultúra kapható, hordozható és átadható.

Való Világ – egy nemzedék tükre | Magyar Hang

A felnövekvő nemzedékek tagjainak legalapvetőbb szociális és kulturális kompetenciái hiányoznak, miközben a közoktatás azt próbálja beleverni a fejükbe, hogy mikor volt a vasvári béke.

Aki örökre húszéves próbál maradni, az hajlamos az öregeket szerencsétlen nyomorultaknak látni, akik naphosszat a hajóvonták találkozását hallgatják, és nem járnak moziba. Ma valóban másképp öregszenek az emberek, mint egykor: a temérdek kozmetikum és az életmód tudatossága jobban konzervál – de ettől még kár volna bárkinek is úgy tennie, mintha a világ nyomorultja volna az, aki ötvenévesen otthonkát visel, aki a szabad idejében kertészkedik, aki nem akar többé Britney Spearsnek látszani, mert neki ez már megvolt, úgyhogy inkább Kossuth rádiót hallgat, és meghagyja a Való Világot a húszéveseknek.

HIRDETÉS

S ami a szerző önhipnózisánál is elborzasztóbb, az az írás alatti kommentmező tartalma. Negyvenes nők fényképeket raknak ki magukról, hogy jelezzék, milyen jól néznek ki. Egyikük a tizenkilenc éves fiával készült közös képét mutogatja, és büszkén ünnepli magát, mert sokan azt hiszik, nem is a fia, hanem a pasija. Az elfojtásból feltörő szorongás energiája szinte felrobbantja a kommentfalat, hisz a negyvenes nők eddig csak önmaguknak hazudtak, de végre itt az engedély: nyilvánosan is szabad. Eszükben sincs megélni középkorúságukat annak minden örömével és fájdalmával: hisztérikusan menekülnek vissza a tinédzserkorba. Egy nemzedék, mely hiába nevelt fel egy újabb nemzedéket, tagjai nem akarnak felnőni, mert a boldog életről alkotott referenciáikat tizenévesen alakították ki, és nem hajlandók változtatni rajtuk még akkor sem, ha emiatt sorsuk nagyobb részéről lemaradnak.

A hús és a sérelem piaca | Magyar Hang

Ha emberi nőstény vagy hím párosodni kíván, szexuális javaival kétféle tőzsdén kereskedhet. Egyik a hús-, másik a metoo-piac.

Hugh Hefner és lapja, a Playboy évtizedeken át hülyítette ugyanezzel a férfiakat. A soha fel nem növés önfeledt macsósága, a drága autók és az olcsó dugások káprázatos perspektívája olyan életmóddal kecsegtetett, mely férfiak százmilliói számára tűnt ellenállhatatlannak. Ez a koncepció néhány éve megrendült: a jogos feminista kritika alapjaiban dúlta szét a szilikonmellek látványára önkielégítő lelki sérültek világát. Bár ez a szubkultúra – mely valójában a legkommerszebb tömegkultúra – nem semmisült meg, hisz Berki Krisztián jól láthatóan ma is ezt próbálja legyártani magából, ez azonban sokkal nehezebben azonosítható a vasalt heréjű kamumilliárdos, mint a stílusikon Hugh Heffner előadásában. Most jól látszik: a nőkön a felnőtté válni nem akarás sora. Vajon a negyven az új húsz, az örök szexiség, a véget nem érő pasizás képességének életprogramja cseppet sem csípi a feminista kurzus szemét?

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/12. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,387lájkolóTetszik
2,278követőKövetés
16,136feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Az ostromló – Magyar Hang-ajánló

Karácsony Gergely-, noÁr- és Tóth Krisztina-interjú. Élet falun. Elveszti-e Pécset a Fidesz? Péntektől keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Szárnyaltak a zöld sasok, továbbjutott a Fradi a BL-ben

Kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel jutott túl a Ferencváros a bolgár bajnok, a Ludogorec ellen a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.

Adja, adom