HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika A nemzeti ügy...

A nemzeti ügyek hóhérai

HIRDETÉS

Elcsépelt fordulat, de ezúttal indokolt a használata: jó volt magyarnak lenni március 24-én este. Labdarúgó-válogatottunk meglepetésgyőzelmet aratott a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen, ráadásul helyenként tetszetős játékkal, megérdemelten, hátrányból fordítva. A futball valóban csodálatos és semmi máshoz nem hasonlítható játék. Nem mindig érvényesül a papírforma, a pályán nem eurómilliók, hanem hús-vér emberek küzdenek egymással, a siker – de olykor „csak” a heroikus helytállás is – példátlan közösségi élményt nyújt lelátón és azon kívül egyaránt. Így volt most is, hasonlóban a 2016-os Európa-bajnokság idején volt részünk utoljára.

Az eufóriába azonban disszonáns elemek is vegyültek. A miniszterelnök szenvedélye ugyanis kiemelt államüggyé, a politikai viták terepévé tette a focit hazánkban.

HIRDETÉS

Nem az a baj, hogy épülnek stadionok, hogy jut közpénz a futballra; az elképesztő aránytévesztés, a hatalomra jellemző beteges titkolózás, a mértéktelenség irritálja a társadalom jelentős részét. Így minden kudarc – amiből jutott bőven az elmúlt időszakra is, legutóbb a szlovákok ellen – a kormány kudarca az ellenzéki érzelmű honpolgárok szerint, egyben jó ok a kárörvendésre; a váratlan sikerekben pedig a Fidesz-tábor kemény magja a miniszterelnök futballügyi erőfeszítéseinek visszaigazolását látja, egyben méltó választ a „huhogóknak”. Ha van olyan, hogy józan többség, azt bizonyára zavarja mindez. Annyit mindenképpen megkockáztatnék:

azt, hogy a futball valódi nemzeti ügy legyen, a politika hátrébb lépése segítené a legjobban.

Hiszen nem a kormány rúgja a gólokat, és nem az ellenzék gáncsolja a fiainkat, de még a stadionokra költött pénz és a pályán nyújtott teljesítmény között sincs közvetlen összefüggés.

Lackfi János: Egymás torkának megyünk | Magyar Hang

Nem jó, hogy gyűlölettel válaszolunk a gyűlöletre – mondja az író. A teljes interjú.

Elszakadva a futball világától általánosabb tanulságok is megfogalmazhatók. A 2010-ben történelmi győzelmet aratva hatalomra került Fidesz–KDNP kezdetben a nemzeti ügyek kormányáról beszélt. Nem üres szóvirág volt ez: a választáson részt vevők több mint a felének a támogatását maga mögött tudva a kormányoldal tett lépéseket egy új nemzeti konszenzus kialakítása felé. Nemzetpolitikai fordulata, vagyis a külhoni magyarok könnyített honosítása csaknem teljes parlamenti támogatással valósult meg, nem keltve ellenérzést a társadalomban.

A kegyelmi pillanat azonban nem tartott sokáig: a Fidesz egyre nyíltabban pusztán szavazógépként tekint a határon túli magyarokra. Rátelepszik az ottani magyar nyelvű sajtóra, mértéktelenül szórja a közpénzt voksok vásárlására, a legnagyobb bűne pedig a külföldön dolgozó és a honosított magyarok tudatos megkülönböztetése (lásd: levélszavazatok). A gátlástalan nyomulás szükségképpen ellenhatást vált ki: a határon túliak megítélése lassan ugyanúgy megosztja az anyaországi közvéleményt, mint a keserű emlékű 2004-es népszavazás idején.

HIRDETÉS

Holott a szavazási hajlandóság világosan jelzi, hogy a Fidesz minden erőfeszítése ellenére a honosított magyarok nagy többsége nem kíván beleszólni a belpolitikai vitákba.

Egyébként pedig a Fidesz-kormányok hosszú évek alatt semmiféle kézzel fogható eredményt nem tudtak felmutatni az EU-konform magyar autonómiatörekvések valóra váltásában.

Az egyház Isten fényét tükrözze, ne lavírozzon! | Magyar Hang

Az erős kézzel vezetett rendszerek nem a polgárság virágzásában, hanem az engedelmes alattvalók létében érdekeltek – mondja Vass András karmester. Interjú.

Sajnos a magyar történelmi egyházak megítélése is ellentmondásos hasonló okból.

A keresztény tanítást olykor sajátosan értelmező kormány támogatáspolitikája felerősíti az egyházellenes hangokat, élesztgeti a rossz emlékű antiklerikális hagyományt.

A Fidesz olyan látszatot kelt az egyházak körül, mintha pénzért eladható lenne az autonómiájuk. Vannak olyan felekezeti vezetők, akik alá is támasztják ezt a vélekedést, mások az eleven cáfolatai ennek. Mindenesetre ismét messze kerültünk attól, hogy az egyházak szerepvállalását nemzeti konszenzus övezze.

Ha elfogadjuk, hogy a nemzet közös emlék a múltról, közös terv a jövőről, akkor a Fideszt ez alapján nemzetellenesnek kell neveznünk. Hiszen a „kultúrharcot” provokáló kormánypárt még ott is ellentétet gerjeszt, ahol csaknem teljes a pártok és a polgárok egyetértése (különös, de igaz: ilyen a bevándorlás ügye is), lényegében saját magát, pontosabban egyetlen személyt tekintve a nemzeti értékek és érdekek kizárólagos képviselőjének.

A magyar rosszkedv és néhány ellenszere | Magyar Hang

Minden vezetőnek tudnia kellene, hogy a közérdek elsőbbséget élvez a párt- és az egyéni érdek fölött. Ebben hittünk, ezt reméltük és akartuk a rendszerváltozáskor.

Ebből azonban sohasem lesz társadalmi egyetértés, nem épül politikai nemzet

Ezért nem tud valódi nemzeti ügy lenni sem a népesedés, sem a futball, sem az olimpia, sem semmi más. Ebben nem csekély a balliberális ellenzék szerepe, de alapszabály, hogy az erősebbik félé a nagyobb felelősség. Történelmi esélyt szalasztott el a miniszterelnök.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.

HIRDETÉS

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs
A Magyar Hang főmunkatársa, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettese

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,420lájkolóTetszik
2,544követőKövetés
17,200feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gyűlöletkeltés időpocsékolás – Magyar Hang-ajánló

Interjú Csukás Istvánnal és Pálinkás Józseffel. Mennyit ér egy élet? Tiborc beszámolója az Electrolux nyíregyházi gyárából. Keresse a Magyar Hangot, mostantól plusz négy oldalon!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Ottó és a Mezzo

A huszonegyedik század második évtizedében nem léteznek olyan elefántcsonttornyok, amelyekbe tényleg be lehetne zárkózni.

Pacek a csajod