Meg kell enni a héját is, abban van a vitamin, mondták sokszor, amikor még gyermek voltam, holott a héja az egy madár, és a vitamintartalmától függetlenül nem hinném, hogy különösebben kívánatos lenne. Az Ábel a rengetegbenből például konkrétan tudjuk, hogy a sas nem finom, és egyáltalán nem is egészséges, és a héja majdnem sas, ő legalábbis nyilván annak sejti magát.
Mindazonáltal felmerül a kérdés, milyen gyümölcsöt együnk télvíz és télvég idején, amikor az emberi szervezetnek nagy szüksége van tényleg a vitaminokra. Régebben minden egyszerűbb volt: mikor mi érett be a kertben és a gyümölcsösökben, azt eszegettük, és ha az alma tartotta magát a pincében, a spájzban vagy a sifonér tetején, a fűtetlen tisztaszobában, akkor sor került rá, és ha hozzá lehetett jutni déligyümölcsökhöz, banánhoz, narancshoz, mandarinhoz, akkor nemigen volt esélyük megérni a másnapot.
Kente tegnap délután | Magyar Hang
A zsíros kenyér az egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb étek lehetne, ha mindig jó lenne.
Ehhez képest most dinnyét is kapni a szupermarketben február végén, március elején, kis méretűt, csíkosat, szépet, kevés maggal az ígéret szerint, vettem ilyet valamikor novemberben vagy decemberben is, punk leszek, gondoltam, kipróbálom, ki tudja, hátha ehető. Az volt, mármint akkor, édes, lédús, zamatos, nyeltük, mint kacsa a nokedlit. Most másmilyen volt. November-december jobb, mint február-március. Hiába volt kívülről nézvést pont ugyanolyan szép, kicsi és csíkos, hiába volt kevés magva, sem színessége, sem édessége, sem zamatossága nem volt neki egyáltalán. Így jár az, aki fittyet hány az évszakok váltakozásának rendjére.
Persze a gyümölcs egyébként is nettó lutri, szinte sosem tudni, mi rejtőzik a héja alatt. Az őszibarack kőkemény, az alma kásás, a körte keserű, a nektarin savanyú, a mandarinban több a mag, mint a nem mag, és lehetne sorolni még hosszan. Ha bármi más esetében ilyen pocsék lenne az élvezhetőségi arány, kitörne a népfelkelés. Gondoljanak bele, mit mondanának, ha három kiló húsból ehetetlen lenne kettő konkrétan, vagy öt liter tejből ihatatlan négy. Nem is tudom, van-e még valami az élelmiszeripari palettán, amivel kapcsolatban ugyanilyen elnézőek, hogy azt ne mondjam, balfékek lennénk. És tényleg nem arról beszélek, hogy különböznek az ízlések és a pofonok, ez nem az ízlésről szól.
A fogyaszthatóság határait illetően igenis toleránsabbak vagyunk a gyümölcsök frontján, mint bármely más területeken, és sokkal többször adunk pénzt olyasmiért, amiért egy fillért sem volna szabad. Ez nem is az évszakok váltakozásának rendjén múlik, simán megeshet, hogy nyáron, szezonban is ehetetlen a nektarin, az őszibarack és a dinnye, amit a zöldséges ránk tukmál. Mondjuk az sem lehet véletlen, hogy őt zöldségesnek hívják, és nem gyümölcsösnek.
A gulyás leves | Magyar Hang
Amikor a külföldről ideiglenesen hazánkba látogató látogatók azt kérdezik, hogy hol egyék meg a gulyást, akkor úrrá lesz rajtam a tanácstalanság.
Különösen nehéz tehát a dolgunk ilyenkor, télvíz és télvég idején, ellenben a minap pozitív élmény adódott. Került valahonnan egy ananász, délceg példány, állt egy darabig az asztalon, almák és paradicsomok – utóbbiak külön kirohanást érdemelnének – társaságában, csendéletet alkotva, majd utolérte a sorsa. Megtisztíttatott, felkockáztatott, elfogyasztatott – és roppantul finom volt. Édes, lédús, zamatos, nyeltük, mint kacsa a nokedlit. Nahát, mondtuk elégedetten és békésen, muszáj venni ilyet még. Hátha nem lutrit találunk a héja alatt máskor sem. Hanem édes-lédús vitamint.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/12. számban? Itt megnézheti!
