HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Mint Orbáné

Mint Orbáné

HIRDETÉS

Van egy fideszes ismerősöm. Ez most nem olyan, mint amikor a náci szövegelés azzal indul, hogy „nekem vannak cigány, zsidó barátaim, ámde…”, hanem tényleg van egy mélyen elkötelezett, értelmiségi és értelmes kormánypárti ismerősöm, akivel megvitatjuk a Kárpát-medence történéseit annak ellenére, hogy az ellenzék totális lúzerségén kívül szinte soha semmiben nem értünk egyet. Időnként még be is rágunk rendesen, de valamiért ilyenkor is kompromisszumra törekszünk, hogy legalább mi ne daráljuk már le egymást. (Ha mindenkinek lenne egy ilyen fideszes – vagy fordítva, nem kormánypárti – ismerőse, Magyarország bizonyosan sokkal jobb hely lenne.)

HIRDETÉS

Neki küldtem át az osztrák kormányválságot kirobbantó videót a szerintem legfontosabb mondatot kiemelve, „Heinz-Cristian Strache: Olyan médiakörnyezetet szeretnénk kiépíteni, mint az Orbáné.” Ezt válaszolta: „Sokan irigylik Orbánt, ez tény. Van egy olyan érzésem, hogy 26-a után még többen fogják majd.”

Nyilván elöntötte az agyamat a demokratikus indulat, írtam neki egyből, hogy tartsunk néhány nap szünetet, míg lehiggadok. Ami végül ennél sokkal gyorsabban ment, mert a kedvenc topikomon kezdtem törpölődni, a párhuzamos valóságok, a te meg az én igazságom immáron örökké eldönthetetlennek látszó küzdelmén. Ebből született az alábbi kis sci-fi:

1. nap

Kedd délben megdöbbentő videót közöl az Index. A két évvel korábban készült felvételen az Orbán-kormány egyik tagja a magát a Roszatom magas szintű vezetőjének állító álüzletemberrel poharazgat. A vodkában úszó megbeszélés tetőpontján a magyar politikus azt kéri orosz(nak hitt) vendéglátójától, hogy vegye meg a Fidesznek a TV2-t, a Bors című bulvárlapot és még sok egyéb médiát, cserébe nagyon jól fog járni úgy bővítésileg, mint közbeszerzésileg és egyáltalán.

A felvétel futótűzként borítja be a nem kormánypárti médiafelületeket, a kormányt támogató, egy kézbe vezérelt sajtótermékeknél ellenben bénult csönd honol. A tanácstalan némaságba pár órával később a Magyar Távirati Iroda rövid esetismertetése karcol bele: A magyar kormány egyik tagjáról készített titkos felvételt bemutató, ismeretlen eredetű videó terjed egyes híroldalakon.

HIRDETÉS
Megbukott Heinz-Christian Strache | Magyar Hang

Ezzel eldördül a startpisztoly. Előbb a külsőbb körös szerkesztőségek publikálják írásaikat: a Pesti Srácok azt emeli ki, hogy vajon miért pont most, a választások előtt került elő a kétéves videó, valamint egy listát közöl a rendszerváltás óta napvilágot látott, liberális, baloldali politikusokról szóló kínos felvételekről.

A közszolgálati hírportál is viszonylag gyors, a Híradó.hu-n percekkel az MTI-s anyag megjelenését követően megjelenik az MTI-s anyag. Az Orbán-kabinet azonban még nem szólal meg.

A második etapban a központi médiakonglomerátum elemei teszik közzé az egységes anyagot, amelynek lényege, hogy a kormánytagot leitatták, és a korlátozottan cselekvőképes embert úgy manipulálták, hogy a szövetkörnyezetből olybá tűnjön, mintha belemenne a vesztegetésbe. A közös cikk címe: „Megint hazudik a haladó, ballib’ média: nem roszatomos a kormánytagot provokáló álüzletember.” A kormány még mindig hallgat.

Kötöttfogás 39. – Homokszem a gépezetben | Magyar Hang

Az M1 és a Hír TV esti műsoraiban úgynevezett elemzők elemzik, hogy kinek állhatott érdekében eljuttatni a felvételt az Indexhez, és megállapítják, hogy bárki mozgatta a szálakat, mindenképpen az Orbán-kormányt, a kormánytagon keresztül Orbán Viktort, végeredményben pedig a formálódó összeurópai bevándorlásellenes együttműködést akarta ellehetetleníteni. Az egyik merészebb, úgynevezett elemző az Európai Néppárt prominenseit sejti a háttérben, akik nem csak, hogy bosszút akartak állni az antikonzervatív elhajlásaikat leleplező magyar miniszterelnökön, de egy füst alatt Putyinnak is odaszúrtak. A megszólalók között ugyanakkor teljes az egyetértés, hogy nem a videóban elhangzottakra, hanem a megjelenés időpontjára és körülményeire érdemes figyelni, ezekből nyilvánvaló, hogy a közzétevők az EP-választásokat akarják befolyásolni, mivel a közvélemény-kutatások szerint az Európai Unióban radikálisan megerősödtek a bevándorlást ellenző politikai erők.

2. nap

A Kossuth rádió szerda reggeli műsorában Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója kifejti, hogy egy meg nem nevezett ország titkosszolgálata intézhetett súlyos támadást Magyarország és a magyar emberek ellen, a kormány azonban nem engedi, hogy az efféle aljas akciók az európai nyilvánosság előtt rossz színben tüntessék fel hazánkat. Hozzáteszi: soha nem látott tétje van az EP-választásnak, Európa ugyanis jövőt választ magának. „Soros emberei azért támadják a magyarokat, a kormányt és Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnöknek sikerült megvédenie a határokat” – szögezi le végül a kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Eztán Rogán Antal tart sajtótájékoztatót. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elmondja, hogy súlyos támadás érte Magyarországot és a magyar embereket, és hogy soha nem látott tétje van az EP-választásnak, Európa ugyanis jövőt választ magának, valamint, hogy Soros emberei azért támadják a magyarokat, a kormányt és Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnöknek sikerült megvédenie a határokat.

Propaganda | Magyar Hang

Ezzel nagyjából egy időben Szijjártó Péter bekéreti a svéd nagykövetet, mivel a svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott egy svéd televíziónak, hogy Svédországban egy ilyen eset nem maradhatna következmények nélkül. A külügyi tárca sajtóosztálya a diplomáciai aktusról kiadott közleményében úgy fogalmaz: súlyos támadás érte Magyarországot és a magyar embereket, hiszen soha nem látott tétje van az EP-választásnak, Európa ugyanis jövőt választ magának, Soros György emberei pedig azért támadják a magyarokat, a kormányt és Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnöknek sikerült megvédenie a határokat.

Mindeközben Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a következőket válaszolja a sajtómegkeresésekre: „A külföldi cégek médiavásárlási elképzelései nem tartoznak a magyar miniszterelnök hatáskörébe, Orbán Viktor ugyanis nem foglalkozik üzleti ügyekkel.”

Késő délután a Ripost megírja, hogy a videót elsőként publikáló indexes újságíró egyszer nagyon berúgott egy Soros György által finanszírozott partin, és még az is lehet, hogy hazafelé az utcán vizelt. Az Origo „Soros utcán hugyozó riportere támadt a kormányra?” címmel veszi át az anyagot.

3. nap

Csütörtökön a történetben főszerepet játszó kormánytag exkluzív interjút ad a közmédiának. Az odahaza, gyermekei körében nyilatkozó politikus elnézést kér a magyar emberektől, amiért hivatali idején kívül, civilben többet ivott a kelleténél, de hát ilyen a magyar ember, ha bele kell állni, hát beleáll, nem hoz szégyent a kultúrájára, s mivel azt hitte, valódi oroszokkal vodkázik, meg akarta mutatni nekik, hol lakik a magyarok istene. Alig, de érzékelhető meghatottsággal elárulja azt is, hogy már két éve folyamatosan a távozását fontolgatja, de most annyira sokan kérték és győzködték, hogy a kormány munkája és a családja iránt érzett felelősséggel csakis úgy dönthetett: nem mond le. „Amikor ilyen súlyos támadás éri Magyarországot és a magyar embereket, amikor soha nem látott tétje van az EP-választásnak, Európa ugyanis jövőt választ magának, és amikor Soros György emberei azért támadják a magyarokat, a magyar kormányt és Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnöknek sikerült megvédenie a határokat, akkor nem hagyhatom cserben a magyar embereket, a hazámat és a kormányfőt” – zárul a beszélgetés, amelyet a Hír Tv is élőben sugároz.

Kétévnyi propaganda százmilliárdért | Magyar Hang

Fél óra múltán valamennyi kormányhoz tartozó oldalon „A magyar emberek kormánya nem enged a külföldi nyomásnak” címet viselő interjúleirat a vezető anyag. Estefelé megjelenik a Facebookon a profilkép-módosító keret, amelyen a kormánytag nemzeti lobogóra írt neve alatt ez áll: „Veled vagyunk!”

4. nap

Péntek reggel a Magyar Nemzet címlapsztoriként hozza, hogy egy baranyai falu független, de a Jobbik által támogatott polgármestere a helyi MSZP önkormányzati képviselőjével karöltve ötmillió forintos kárt okozhatott egy uniós sertéstelep-fejlesztési projekt kapcsán. A Fidesz délelőtt tízre „Soros emberei akcióban – ők árulják, mi védjük a hazát” felvezetéssel rendkívüli sajtótájékoztatót hirdet.

Vége.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/21. számában jelent meg, 2019. május 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/21. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,072lájkolóTetszik
2,171követőKövetés
15,881feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ütésállónak kell lenni – Magyar Hang-ajánló

Nyáry Krisztián-, Ürge-Vorsatz Diána- és Schmuck Erzsébet-interjú, ormánsági riport, Bige László portré, magyar közpénz a román kormánypártnál. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Már felháborodni is kár…

A minap megszegtem a saját szabályomat, és már reggel belenéztem a hírözönbe, de én már nem leszek ideges, csak röhögök az egészen.