HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika A fideszesek ...

A fideszesek mind ott voltak

HIRDETÉS

A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is – tüzelte híveit a kampány finisében a miniszterelnök. (1990-ben emlékeim szerint a kommunisták szerepeltek ugyanebben a mondatban.) Orbán Viktor ravasz politikus, pontosan tudta, hogy Magyarországon a Fidesz szavazói lesznek azok, akik vasárnap mind az urnák elé járulnak az európai parlamenti (EP) választáson, míg a politikájának ellenzői kevésbé elszántak. A kormánypárt évek óta kampányüzemmódban működik, minden törvényes és olykor a törvényesség határát is súroló, a tisztességét pedig rendre átlépő eszközzel mozgósított erre a választásra is.

HIRDETÉS

Bármit gondoljunk is az eredményekről, jó hír, hogy a negyven százalék fölötti részvétel rekordot döntött, ahogy egyébként unió-szerte magasabb volt a megszokottnál. Korántsem csak a bevándorlás miatt, amit az is bizonyít, hogy elmaradt a radikális erők Orbán Viktor által remélt nagy áttörése. Itthon a Fidesz a várakozásoknak megfelelő, nagy győzelmet aratott a szavazatok 52 százalékának megszerzésével. Megjegyzendő: EP-választáson kaszált már nagyobbat is, 2009-ben 56 százalékot ért el, és sokan most is hasonló eredményt jósoltak. A kormányerő 12-ről 13-ra növelte mandátumainak számát.

Itthon is elkezdődött az EP-választás – percről percre | Magyar Hang

Kétséges, mire lesz jó a miniszterelnök számára az újabb belpolitikai diadal az uniós színtéren, itt ugyanis a választás nem növelte az eddigi befolyását, politikai súlyát. Tudható volt, hogy a kormány stabilitását semmilyen módon nem érinti az EP-választás, annál jelentősebb átrendeződést hozott az ellenzéki térfélen. Gyurcsány Ferenc és pártja hosszú menetelés végére ért, szisztematikus munkával őrölte fel, taszította kis párti létbe az MSZP-t, s vált a balliberális ellenzék vezető erejévé. Bónuszként, a Jobbik megroppanásának következtében is, a legerősebb ellenzéki párt pozícióját is megszerezte a maga 16 százalékával és négy európai parlamenti mandátumával. Ez persze Orbán Viktor bónusza is.

A Demokratikus Koalíció (DK) sikere a Fideszéhez hasonlóan jól mozgósítható elkötelezett híveinek és a kormánypárti üzenettel feleselő, határozott EU-párti kiállásának, illetve az azt megjelenítő személy, Dobrev Klára kiválasztásának köszönhető. A DK ugyanakkor fényévekre van attól, hogy a Fidesz kihívójaként jelenjen meg, mégiscsak 36 százalékpont választja el a győztestől. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy a Gyurcsány család pártja olyan új szavazói csoportokat szólít meg, amelyek támogatásával megszorongathatja a miniszterelnököt. A Jobbik lehetetlen feltételek között volt kénytelen nekiszaladni ennek a választásnak, a Fidesz példátlan módszerekkel igyekezett ellehetetleníteni a pártot.

Gyurcsány Ferenc: A Fidesz elveszítette a kétharmadot | Magyar Hang

Ettől függetlenül a tavalyi választás után az elnökét elveszítő, majd a szakadár Mi Hazánkkal a bázisát megosztani kényszerülő párt vezetésének nem lehet csupán külső tényezőkkel magyaráznia a kudarcot (6,4 százalék, 1 mandátum), politikai pozíciójának átgondolása nélkül aligha lesz innen visszaút. A Jobbik számára a nagy áttörést éppen egy EP-választás jelentette még 2009-ben, most egy ugyanilyen voksolással veszítette el középpárti státusát. Az MSZP (6,6 százalék, 1 mandátum) számára a lét vagy nem lét a kérdés, a küszöbön elbukott LMP számára már az sem.

HIRDETÉS

A vasárnap nagy meglepetését a Momentum szállította, csaknem 10 százalékos eredményét és két mandátumát nem jelezték előre a felmérések, amelyek magasabb részvétel esetén kevéssé valószínűsítették a bejutását. A kormányoldal propagandagépezete holnaptól mindenesetre alighanem kezelésbe veszi a feltörekvő pártot. A Momentum ugyanis az ellenzéki politizálás megújításának a reményét hordozza; nagy kérdés, fel tud-e nőni ehhez a szerephez, s magához tudja-e vonzani a kormányellenes, de pártot nehezen találó szavazók sokaságát. Nagy tanulsága a választásnak, hogy az ő elérésük felforgathatja a belpolitikai erőviszonyokat.

Orbán Viktor: Korszakos győzelmet arattunk | Magyar Hang

A Fidesz a választás tisztességét megkérdőjelező erőforrás-fölényét a végletekig kihasználva, izzadságos erőlködéssel elvitte szavazni a híveit. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a nyolcmillió szavazásra jogosult magyar választóból 1,7 millió adta rá a voksát. Érdemes lenne egy kicsit elgondolkodni ezen az adaton. A részvétel magasnak számított, ám ne feledjük: a többség nem szavazott. Az ellenzék a mostani megosztott állapotában ennyire volt képes, az apátia pedig a miniszterelnök szilárd szövetségese. A fideszesek most mind ott voltak. A többiek nem voltak ilyen lelkesek, motiváltak. Ősszel, az önkormányzati választásokon lehet javítani. Orbán Viktor pedig a jelek szerint az európai választóktól nem kapta meg azt, amire számított, s itthon bármekkorát nyert, akkorát nem, amivel ezt ellensúlyozhatná.                    

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs
A Magyar Hang főmunkatársa, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettese

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,634lájkolóTetszik
2,793követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Egyenlő pályák

Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.