Nemrég történt, egy esti fürdetés alkalmával, hogy egy eleddig ismeretlen tusfürdőmárkát fedeztem fel. A felfedezést egy másfél éves bölcs kislánynak köszönhetem, aki egyébként nap mint nap okosan tanít arról, hogyan érdemes elhelyezni magunkat a világban. A kádban, ahol fürdetjük, a peremen sok minden elérhető számára, a Real Madrid-os (béna) kacsától a felnőttek szappanjain át minden. Mindent meg is foghat, megnézhet, így tanul, ám néhány napja egy-egy cseppet ebből a már említett illatos csodából (American cream) kap az ujja hegyére. Történt, hogy egyik alkalommal megfogva és felém nyújtva a tubust a következő meghatározást tette: „Elég lesz.”
Nevettem, mert egyértelmű volt, hogy ez szokott lenni az én kísérő mondatom, amikor a számára elegendő mennyiséget a kezére kiadagolom. És mivel ez volt a mágikus hangsor, a szó, amibe az adott esemény elrejtezik, ő használni kezdte. Lenyűgözött a felismerés: nem mondja az illatát, sem azt, hogy szeretné használni, azt meg végképp nem tudja, mi van benne („melengető benzoé, lágyító karragénkivonat és gyógyhatású muskotályzsálya”, amúgy); „elég lesz”, csak ennyit mond, ekképp is tisztázva a szándékait. Hatását és fontosságát tudni és napi kapcsolatban lenni vele. Épp úgy, ahogy a Szentlélekkel lenne jó.
Nem magyarázni kell a Szentlelket, mert már a származása körüli viták is komplett keresztény tömböket tettek egymás számára ellenséggé. Az évszázados (-ezredes) vita arról, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól vagy csak az Atyától származik, persze nem volt hiábavaló, a tiszta tanítást kutatni és védeni kell. Azonban még ennél is érdekesebb, napjainkban talán még inkább, hogy mit kezdünk azzal, amit felfogni-érteni képesek vagyunk belőle. Mert az nélkülözhetetlen.
Kálvin például a Lélek segítsége nélkül bölcselkedni próbáló embert ironikusan a vakondnál is vakabbnak nevezi. „Tökéletes lelki belátáshoz érünk, amely három dologból áll: abból, hogy Istent ismerjük, ismerjük irántunk való atyai szeretetét, amelyen a mi üdvösségünk nyugszik s az élet folytatásának törvény szerint való módját. Az első két pontnál, kiváltképpen pedig a másodiknál a legkiválóbb elméjű emberek is vakabbak a vakondnál.” És így is marad, ha csak az „Isten lelke meg nem világosítja”. Egy másik bölcs szöveg meg erről beszél: „Mi az ember az öröklétben? / Parányi szikrába belefér. / A végtelen örökkévalóság / pislákol a szíve közepén.” (Víg Mihály)
Az Ó- és Újszövetség egyik villanásszerű találkozásának híres történetében, a hozzá éjjel érkező nagytanácstagot, Nikodémust Jézus nem egyszerűen levizsgáztatja, hanem elmondja neki, amit a Lélekről tudni kell és tudni elég. Vektor a Lélek, iránya, célja van, hatása, ereje abban, hogy jelen van. Az emberi értelemhez szabott befogadást (ez több is, kevesebb is, mint érteni) segíti. Ahogy a többi ismert kép is, legyen szó a Napról (fénye is, melege is van) vagy arról az érdekes gondolatkísérletről, hogy a Szentháromság három személye, egyáltalán a hármasság segít leírni az istenhívők történetét vagy épp az emberi életszakaszokat és a köztük lévő kapcsolatot.
Az Ószövetség az Atya korszaka, az Újszövetség a Fiúé, ami pedig most zajlik, az a Szentlélek ideje. Egy ember életében az Atya szeretetében telik a gyerekkor, a felnőtté válás a Fiú megváltó munkájának a fel- és elismerésében teljes, míg az így megszentelődő élet a Szentlélek idejét éli. (Még nagyon sok és sokféle felosztás lehet, talán nem túl profán példa, amikor egy háromfős társaságban gondolatban elosztjuk a szerepeket: ki a csapat „atyája”, „fiúja”, „lelke”. Az olvasó most híres-hírhedt triumvirátusokra gondol, helyesen, ugye, milyen érdekes játék?)
Nem lehet véletlen, hogy a pünkösd éppen az az ünnep, amit nemhogy domesztikálni, de még kommercializálni sem sikerült igazán az emberiségnek. A karácsonyt (főként ahol a Mikulással teljes) a színekkel és a fényekkel, a szeretet ünnepével, a születéssel (kisgyerek és aranyos állatok körülötte!), és a húsvétot (ismét állatok – nyúl, csibe - és gyerekek!) igen, de pünkösdöt nem. Pünkösdi enjoy-kólakamiont nem láttunk és talán nem is fogunk soha.
Nem úgy a népszokások, ahol azért általában az élet ünneplése folyt, persze az adott korban elő-előforduló tiltásokkal együtt. (Jellemző, hogy egyes helyeken az ekkorra időzített májusfaállítást nem azért tiltották be, mert nem illettek a templomba a díszes fák, hanem azért, mert a gazdák nem igazán örültek annak, hogy ilyenkor százszámra vágják ki [lopják el] gyümölcsfacsemetéiket a gáláns lovagok.) Költőóriás is énekli a pünkösdöt, mégpedig eléggé vígan: „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege, / Hosszú úton járókot könnyebbítő szele! // Te nyitod rózsákot meg illatozásra, / Néma fülemile torkát kiáltásra, / Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba. // Néked virágoznak bokrok, szép violák, / Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak, / Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.” Balassi Bálint ezt a gyönyörű verset így zárja: „Ily jó időt érvén Isten kegyelméből, / Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből, / Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!” (Tizenegyedik: Borivóknak való, In laudem verni temporis)
Mindenesetre az élet ünneplése, a jókedv, az egyházi év vége mind-mind arra utal, hogy a pünkösd földi ünnep, miközben bibliai hátterét nézve ugyanúgy üdvtörténeti. Ráadásul, míg a karácsony és a húsvét egyszeri és megismételhetetlen események köré szerveződik, a Szentlélek kitöltetése és ezzel az egyház története jelenleg is zajlik. Azaz: minden nap pünkösd. Minden isteni terv, szándék és cselekedet közül a Szentlélek az, amely a legközelebb ér az emberhez, Jézus egyenesen arról beszél Nikodémusnak a már idézett történetben, hogy „ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába”. (Jn 3,5)
A pünkösdi történetben hiába vádolják az apostolokat némelyek gúnyolódva azzal, hogy részegek. (A történet szerint a Szentlélek kitöltetése után az odasereglő emberek a saját nyelvükön hallották beszélni az apostolokat. A soknyelvű tömeg értette az egyébként egynyelvű tanítványokat, mégis az értők vádolták a beszélőket. Ezt követte Péter apostol pünkösdi prédikációja, melynek nyomán létrejött az első gyülekezet. Tehát az egyház születése pillanatában egyszerre volt jelen az égi harmónia és a földi értetlenség. Ahogy az Írás gyakran mondja: „és így van ez ma is”.)
Pedig a Lélek ajándéka (gyümölcse, tehát terem a Lélek) Pál felsorolásában: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23). Az „ilyenek ellen – teszi hozzá az apostol – nincs törvény”. Nem rejtőzik el az Isten, kijelenti, sőt, átadja magát, de nem is sokat ad, felfoghatatlanul sokat, hanem annyit, ami elég. És ez terem, gyümölcsözik. Pünkösdi eleget. Mert a Minden úgy lesz elég, ha az elég lesz a minden.
A hogyanról is mondanék valamit, mert a pünkösd is sokkal inkább gyakorlat, mint elmélet. Az Isten ajándékainak befogadása nyitottságot és természetességet kér. Hogy egyszer végre ne gondoljuk túl, csak hálásan fogadjuk. Példám megint csak ez a már említett másfél éves bölcs ismerősöm, akinek sok-sok könyve van. Napi rendszeres olvasássorokat teljesítünk. A klasszikus számolós mondókát („egy, megérett a meggy…”) különösen szereti. Amikor olvasom, látszólag nem is figyel, de pontosan tudható, hogy mégis. Hallja, befogadja és megérti annyira, amennyire tőle telik, megmozdítja, cselekvésre, visszajelzésre indítja. Ez a pünkösdi – és mindenkori – elég és ráadásként: derűvel is megajándékoz. Hogy honnan tudom mindezt? Onnan, hogy amikor a hatoshoz érek, ez az én másfél éves ismerősöm elmosolyodik, és jelentőségteljesen odarakja a kezét a hasához.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/23. számában jelent meg, 2019. június 7-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/23. számban? Itt megnézheti!
