A fekete bárány visszakéredzkedik

Miközben itthon a Fidesz médiagépezetének fontos alkatrésze egy ügyetlenül hamisított fotóval szórakoztatja közönségét, amelyen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó néppárti elnöke szájon csókol egy férfit, a kormánypárt igyekszik meg nem történtté tenni tagságának felfüggesztését az Európai Néppártban. Pedig a szakítás ajtócsapkodós volt mindkét részről. A helyzet változásának oka egyszerű: lezajlottak az európai parlamenti választások. És óriási Fidesz-győzelem ide, rekordrészvétel oda, Orbán Viktor nem tudott akkorát nyerni itthon, hogy most már tényleg politikaformáló, megkerülhetetlen tényező legyen az Európai Unióban. Az Európai Néppárt pedig jelentős veszteséget szenvedett el, de nem akkorát, hogy minden áron rászoruljon a fideszes képviselők támogatására, s továbbra is a legnagyobb frakciót alkotja az Európai Parlamentben. A baloldal gyengült, a liberálisok és a zöldek köszönik szépen, jól vannak.

A lényeg, hogy a magyar miniszterelnök radikális elvbarátai nem törtek át. Vagyis az Orbán Viktor által a Néppártnak javasolt úgynevezett osztrák modell, a nyitás a radikális, bevándorlásellenes, euroszkeptikus, olykor kifejezetten szélsőséges jobboldal felé nem a botrányos Strache-videó, hanem az európai választók döntése nyomán vált okafogyottá. A hagyományos elit, a neoliberális centrumpártok gyengülése folytatódott, de szó sincs róla, hogy az európai többség mindent a migráció ügyének rendelne alá, és sutba dobná a sokszor valóban szemforgató módon hivatkozott közös értékekre épülő együttműködést.

A miniszterelnök természetesen a választások előtt is taktikázott; ügyelt arra, hogy ne égessen fel minden hidat a Néppárt felé, és a szóvirágokon túl ne kötelezze el végleg magát Salviniék formálódó radikális jobboldali, Brüsszel-ellenes formációjának. Most úgy látszik, őket egy könnyed mozdulattal ejtette – a Fideszben hirtelen észrevették, vannak ott vállalhatatlan pártok is –, s ismét közeledni kezdett a hazai propagandagépezete által kiátkozott Európai Néppárt felé. Már támogatásukról is biztosították a néppárti frakció élére újraválasztott Manfred Webert.

Gondolhatnánk, ez a híres pávatánc folytatása, amit a hívek nyilván a miniszterelnök furmányos, magyaros észjárásának dicséretével nyugtáznak. Én inkább a kármentés szándékát látom a nagy igyekezetben, a Néppárthoz való törleszkedésben.

A Fidesz, illetve Orbán Viktor egész egyszerűen megkerülhetővé vált a választási eredményeket tükröző matematika könyörtelen szabályai szerint.

S ezt pártcsaládjának vezetői meg is üzenték. Ha marad az Európai Néppártban, a Fidesznek azt a békát is le kell nyelnie, hogy korábbi intelmei ellenére egy olyan szövetség részese lesz, amelyben a baloldaliaknak, liberálisoknak és/ vagy a zöldeknek is osztanak lapot, a Salvini-féléknek meg nem. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a német Die Weltnek nyilatkozva már egy ilyen típusú együttműködést sem zárt ki. Ami fordulat az elmúlt hónapok kommunikációjához képest, nyilván nem véletlen, hogy nem a magyar sajtónak beszélt róla. Ez ugyanis a Fidesz eddigi, a hazai közönségnek továbbra is feltálalt retorikája szerint nem más, mint kiegyezés a bevándorláspárti, sorosista (bármit jelentsen is ez), a nemzetállamok, a keresztény hagyományok eltüntetésére szövetkezett erőkkel.

Ha viccelődni volna kedvünk, úgy is fogalmazhatnánk: a Fidesz csendben visszatért liberális gyökereihez és egykori szponzorához, Soros Györgyhöz. Azt is vélhetnénk, a kormánypropaganda és a valóság között immár olyan szakadék tátong, hogy annak valamilyen hatása lesz az itthoni viszonyokra. Ez azonban tévedés volna,

az Orbán-rendszer lényegét, a hatalmi struktúrát, a belpolitikai erőviszonyokat érdemben nem érinti a miniszterelnök európai hátrálása.

Már csak azért sem, mert a hívek nagy része erről egész egyszerűen nem értesül, ahogy a néppárti felfüggesztés tényét is sajátosan közölte a kormánysajtó. Ha pedig esetleg nem Manfred Weber lesz az Európai Bizottság új elnöke, a miniszterelnök itthon akkor is triumfálhat, ha ez nem neki, hanem a szokásos német–francia alkunak köszönhető majd.

A hátrálás legkomolyabb következménye eddig a közigazgatási bíróságok bevezetésének elhalasztása. A visszavonulásnak több praktikus oka is lehet. Egyrészt az önálló közigazgatási bírósági rendszer feltámasztása Trócsányi László igazságügy-miniszter (majdnem) testet öltött álma volt; őt Orbán Viktor uniós biztosnak jelöli, így legalább emiatt nem támadják majd az európai parlamenti meghallgatásán. A közigazgatási bíróságok ötlete amúgy nem ördögtől való, azok rendszerét a kommunisták szüntették meg. Schiffer András az Azonnalin megjelent cikkében leírta, hogyan élhetett volna vissza a régi-új intézménnyel a kormány, ha akar. Az LMP egykori vezetője úgy vélte, elsősorban a német befektetők aggályai állhatnak a meghátrálás, pontosabban a jegelés hátterében. (Az Akadémiának, úgy látszik, nincs ilyen szerencséje.) A kormány alighanem tovább önti adómilliárdjainkat a német autóipar, a multik – és persze: Angela Merkel – lekenyerezése érdekében.

Nagy kérdés, hogyan viszonyul az Európai Néppárt az akolba viszszakéredzkedő bárányához. Illúziója nem lehet, volt ideje kiismerni a miniszterelnök észjárását. Ahogy a Juncker-féle plakátkampány is megmutatta: nem szavatartó, nem kiszámítható szövetséges. A Fidesz képviselői Weber nyilatkozata szerint egyelőre nem tölthetnek be vezető tisztséget a Néppárt frakciójában. Ha a botrány elkerülése érdekében mégis a visszafogadás mellett dönt az európai csúcspárt, annak most nyilván megkéri az árát.

Amit Orbán Viktor megfizet, hiszen bármilyen kemény harcos, azt jól tudja: jobb az akol melegében, mint egyedül kint, a hidegben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/23. számában jelent meg, 2019. június 7-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/23. számban? Itt megnézheti!