Másnak aligha lehet nevezni a magyar miniszterelnök szombati előadását a tusnádfürdői szabadegyetemen, mint egy politikai show-nak. A kedves vezető a lelkes támogatói körében a hétvégén is elvégezte a szokásos szórakoztató ismeretterjesztést a liberális és illiberális demokráciák természetéről, a finnek jogállamának hiányosságairól, a hanyatló Európa megmentésének orbáni tervéről, Soros embereinek vizionált európai politikusok elgáncsolásáról.
A kormányfő az övéi között most is sziporkázott, nyomta a sódert, nagyívű beszédét jól időzített poénokkal színesítette, a közönség elégedetten nyugtázta, micsoda remek politikus az ő vezetőjük, az ellenzékben párja nincs a kétharmados többséget bármilyen politikai széljárásban összekovácsolni képes „államférfinak”.
Tapsoltak is minden poéngyanús kijelentésnél. Még akkor is elégedetten csapkodták össze tenyereiket, amikor Orbán a derék „hétgyermekes” – az ő háttérmachinációinak köszönhetően – bizottsági elnökké választott Ursula von der Leyen által is támogatott, mindenkit megillető európai alapjövedelem bevezetése ellen beszélt.
Ez a valóban mindenkit a nyomor szintje fölé emelő szociális védőháló valahogy sehogy se fér bele Orbán „keresztény szabadságról” mostanra kigondolt eszményébe. Mert kellenek az olcsó bérért dolgozó tömegek a nyugati multik összeszerelő üzemeibe. Ez jelenti a mi versenyképességünk fenntartásának biztosítékát, nem pedig például az akadémiai intézetekben a tudományos kutatás szabadságának biztosítása.
Keresztény szabadságra amúgy a nagyon rosszul hangzó, a Fidesz-KDNP körein kívül mindenhol negatív tartalommal értelmezett illiberális demokrácia fogalmát, vagyis az orbánizmust keresztelte át a magyar kormányfő szombaton.
Most hogy már túl vagyunk a harmadik kétharmados jobboldali választási győzelmen, és hosszú évek alatt észre se akartuk venni, hogy „főidőben” vagyunk, prime time-ban, amikor a legfontosabb dolgok úgy történtek meg az életünkben, hogy szinte észre se vettük, hogy a vetítővászon mögött mi zajlott le valójában – a szemünk láttára. Szombaton viszont Orbán Viktor – ha csak utólag is – végre kiterítette a kártyalapjait: elmagyarázta, hogy miért épített ki új politikai rendszert Magyarországon.
Azt is megtudhattuk, miért pont olyat kaptunk, amilyet. Segített nekünk értelmezni az elmúlt harminc év történelmét is, hogy megértsük az „illiberális demokrácia”, vagyis az új terminológiával kifejezve, a keresztény szabadság szükségességét, ami ezek szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a lényege, a veleje.
Orbán Viktor: A következő 15 évben a liberális korszellemmel és a liberális internacionalizmussal kell küzdeni | Magyar Hang
Az elmúlt tíz év egyik kézben kőműveskanállal, a másikban karddal telt – mondta a miniszterelnök tusnádfürdői beszédében, ahol az illiberalizmust próbálta értelmezni.
Orbán szerint tehát '90 és '94 között a „liberális rendszerváltást” éltük át, amikor kiépítettük a szocializmus helyett a kapitalizmust, egyúttal leraktuk a demokratikus jogi és politikai intézményrendszer alapjait. Ha az Antall-kormány idején végrehajtott változtatásokat „liberális rendszerváltásnak” nevezi Orbán is, elég nehéz megérteni, hogy ezt a – közmegegyezésen alapuló – rendszert vajon miért is kellett leváltani húsz évvel később, és főleg miféle demokratikus felhatalmazás alapján.
Még meglepőbb, amit az 1994 és 2010 között eltelt 16 esztendőről mondott a kormányfő. Szerinte a szocialista rendszer visszatért utódcsoportjait kellett ezen időszakban legyőzni. Hogy pontosan kik győztek le és kiket ezen időszak alatt, azt nem árulta el a szónok, ha pedig az SZDSZ drámája, hogy nem kormányozhattak, akkor vajon a szocialista rendszer utódcsapatai lettek volna a liberálisok, akik ellen most is harcot hirdetett? És vajon mi a helyzet az első Orbán-kormány 1998 és 2002 közé eső időszakával? Akkor például kormányon vagy ellenzékben voltak a szocialista rendszer utódcsoportjai? És vajon miért nem lehetett őket békésen és demokratikusan „legyőzni”?
2010 óta pedig, mint Orbán elmondta, egy új nemzeti rendszer bevezetése, kiépítése zajlott, lépésről lépésre a tömegtámogatás megtartása mellett.
Csakhogy ezt a rendszerváltozást a Fidesz nem hirdette meg a 2010-es választás előtt programjában. Szó sem volt a választási programjukban „nemzeti együttműködés rendszeréről”, sem pedig a liberális rendszerváltozás eredményeként létrejött liberális demokrácia illiberalizmusra cserélésnek tervértől.
Mindezek alapján a demokráciáról régebbi könyvekből tanuló átlagos műveltségű maturált magyarban joggal támad kétség az iránt, hogy vajon nem egy alkotmányos puccs történt-e az ő életében, amikor mindenféle társadalmi felhatalmazás nélkül, egy választáson még ha kétharmados többséget megszerezve is, végrehajtathat-e egy pártelnök-miniszterelnök ekkora fordulatot egy ország alkotmányos berendezkedésében? Lecserélheti-e a pártelnökként saját személyes hatalma alá gyűrt kormánypárti képviselők szavazatával az alkotmányt olyan alaptörvényre, amely egyebek mellett alkotmányos szociális jogokat vont el az állampolgároktól.
Orbán Viktor számára azért értékelődött fel, és vált mindennél fontosabbá a nemzeti szuverenitás értéke az EU-tag Magyarország számára, mert pontosan tudja, hogy olyan rendszert épített ki, amelyen belül a minden bizonnyal alkotmánysértő illiberális rendszert lebontani nem lehet, a fékek és ellensúlyok szerepét betölteni hivatott jogállami intézmények ma már Orbánék uralma alatt működnek. Vagyis a kormányfő éppen azért emlegette szombaton Varga Judit igazságügyi minisztert név szerint, mert az ő feladata lesz visszaverni azt az EU részéről várható törekvést, ami az uniós pénzügyi támogatásokat jogállami elvek betartásához kötné. Micsoda abszurd helyzet. A „keresztény szabadság” jegyében majd azért folytatunk küzdelmet, hogy az Európai Unió demokrata vezetői nehogy ránk tudják bizonyítani, hogy itt nagyon nincs rendben a jogállami berendezkedés. Harminc évvel a liberális rendszerváltoztatás után itt tartunk.
Sőt, Orbán amellett, hogy kioktatta Nyugat-Európát arról, miként kell helyes gazdaságpolitikát folytatni, miközben alacsony bérű, rabszolgatörvénnyel jogfosztott munkaerőként adta el a multiknak magyar dolgozók százezreit, most még azt is megszabná, hogy az Európai Bizottság csak béna kacsaként működhessen a miniszterelnökök, államfők alkotta Európai Tanács végrehajtó szerveként. Ahol amúgy Orbán Viktornak vétójoga van, amivel élni is szokott Magyarország jó hírére a legcsekélyebb tekintet nélkül.
Orbán Viktor beszédét hallgatva, felmerül az emberben az a gondolat, hogy lényegében a pártállami utódcsapatok nélkül is megtörténhetett a szemünk láttára a visszarendeződés „lépésről, lépésre” az illiberális, pártállami berendezkedéshez, ráadásul Soros egykori emberének, a Liberális Internacionálé egykori alelnökének, a „rendszerváltó” Fidesz egykori demokrata vezető politikusának a vezényletével.
Orbán Viktor mellett ülve idézte fel a Magyar Hang által feltárt ügyet Tőkés László | Magyar Hang
Mi mutattuk be az RMDSZ színromán területeken begyűjtött 35 ezer szavazatának történetét.
Ami végtelenül aljas ebben az egészben, mégis az, hogy ehhez most még a keresztény és a szabadság fogalmakat is felhasználja. A keresztény egyházaknak tiltakozniuk kellene, ha valóban az államtól elválasztva működnének az egyházak.
Már csak amiatt is, mert ez a rezsim csúfot űz a Tízparancsolatból: lopnak, csalnak és hazudnak, minden rendelkezésükre álló hullámhosszon. Fütyülnek a társadalmi igazságosságra, gyűlöletet szítanak embertársaink ellen vallási, kulturális okokat hazudva. Orbán szerint keresztényi tételen alapul az, hogy minden egyes ember ugyanannyit ér, szerinte ebből következik az, hogy a nyolc általánost végzett polgár szavazata ugyanannyit ér, mint egy akadémiai professzoré, mert hogy az Isten a maga képére teremtette az embert.
Vajon, ha ezt ilyen tisztán látja keresztényként, akkor vajon milyen keresztény alapelv szerint tesz különbséget Orbán Viktor az Isten által a maga képére teremtett tehetős, pénzért letelepedési kötvényt vásárolni képes bevándorló, és a globális felmelegedés következtében, vagy helyi háborúk elől menekülő nincstelen emberek között, amikor eldönti, hogy a zörgetőnek ajtót nyit, vagy éppen éhezteti őket egy Guantanamóra emlékeztető táborban, mielőtt megtagadja tőle a befogadást?
Orbán most keresztény szabadságról hablatyol. Pontosan tudhatná, hogy aki Krisztust követő keresztény útra lép, az többé nem szabad ember abban az értelemben, ahogy illiberálisék elképzelik. Nem csupán azt nem tehetjük meg másokkal, amit nem szeretnénk, ha velünk szemben megtennének, hanem ennél szigorúbb erkölcsi törvényeket is be kell tartani.
Éppen az erkölcsi törvények szabta korlátok adják meg a szabadságot, amely boldog életet ad a követőknek. Például, nem elég kimenteni a Földközi-tengerben fuldoklót, nem elég kenyeret és átmeneti hajlékot is adni neki, még szeretnie is kell őt egy kereszténynek.
Nem lehet büntetlenül elvonni a pénzügyi forrást a szociális ellátás területéről, hogy abból Mészáros Lőrinc nevű cimborát és a rokonokat tegyük milliárdossá.
Nem lehet a templomokat csilivilire felújíttatni közpénzből, és közben rendőrökkel üldöztetni a hajléktalanokat, a bírósági tárgyaláson bilincsbe verve megalázni egy Krisztus-arcú nyomorultat, mert egy köztéri padon megpihent.
Az ő számára vajon mit jelent a keresztény szabadság? Számunkra se jelenthet egy fikarcnyival sem többet…
Orbán az önkormányzati választásra készülődőknek II. János Pált idézve azt üzente, hogy „Ne féljetek”. Miért is félnénk. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
