Kitalálják-e, kitől származnak alábbi sorok? „Heller Ágnes a legkiválóbb nyugati filozófusokkal együtt hajtotta végre a »kopernikuszi fordulatot«, mely neki itthon a »rendszerváltó másként gondolkodó« reputációját hozta. (…) Az érzékeny, árnyalatokra és ellentmondásokra fogékony, az egyetemesség igényéhez és a szkepszishez egyaránt ragaszkodó gondolkodás, ragasszunk rá bármilyen címkét, az igazi filozófusok ismérve. Heller Ágnes közülük való.”
Radnóti Sándor búcsúzott így, esetleg Tamás Gáspár Miklós? Nem egészen: az idézet az 1997. július 22-ei Magyar Nemzetből való, a szerző pedig Pelle János. A július 19-én elhunyt, kilencven évet élt filozófusról leginkább csak az utóbbi tíz évben alakult ki másfajta kép. Jelesül az orbáni rendszert ellenző értelmiségié, akinek harcias nyilatkozatai az ellenzéki táborban helyeslést, a kormánypártiban heves tiltakozást váltottak ki. És utóbbiak körében egy egész életút, a rendszerváltás előtti szerepvállalás megkérdőjelezését. Pedig még a politikai megszólalások sem mutattak egységes képet. Heller Ágnes az elmúlt években a Jobbikkal szembeni megengedő hangvétel miatt került címlapokra, s már az is kevésbé tűnt túlzónak tőle, hogy a kormánypártokra a szélsőjobboldali jelzőt használta. Mindez persze tegnap és ma még érdekes számunkra, de mennyi a jelentősége? Hosszú távon épp az a „kopernikuszi fordulat” marad meg, amelyet fentebbi cikkében Pelle is említett, és amely miatt Heller nemzetközi ismertséget vívott ki magának.
Ennek ellenére nem érdemes feszengve félresöpörni azokat az állításokat sem, amelyek a filozófust valamiféle nemzeti hagyományainkkal szembemenő, megveszekedett marxistának állítanák be. Valóban, Lukács György tanítványaként indult, és kezdetben marxistának nevezte magát, még ha munkásságában ennek kevés kimutatható nyoma volt is. Könnyedén ítél az utókor, politikai elfogultságtól függően elszámoltatva az épp nem kedvelt szerzőt, de akkor nézzük a teljes képet!
Az 1929-es születésű Heller Ágnes zsidó családba érkezett, emiatt pedig majdnem odaveszett a II. világháborúban. Az értelmiségi körbe hamar bekerült, a párttal kétszer is megpróbálkozott, de az ELTE Filozófia Tanszékéről 1958-ban politikai okokból eltávolították. A kormánysajtó 2011-ben számolt be arról, hogy az MSZMP KB-nak írott 1959-es levelében Heller önkritikát gyakorolt, és helyeselte a forradalom leverését. Azt a filozófus elismerte, hogy önkritikát valóban hajlandó volt gyakorolni, de levelét elmondása szerint akkori férje, Hermann István hatására írta, és azt meghamisították, nem tett a forradalmat elítélő kijelentéseket. „Szégyelltem magamat már akkor is miatta, és szégyellem magam most is” – jelentette ki ugyanakkor.
„Valószínűleg Heller pályafutásának a mélypontja ez a levél. Ezt követően azonban mindinkább bizonyította demokratikus elkötelezettségét. Csak dióhéjban: az MSZMP KB már 1960 nyarán támadta »revizionista« és »antimarxista« nézetei miatt (s ez egyéb szankciókkal járt). 1968-ban társaival nyilatkozatban tiltakozott a csehszlovákiai beavatkozás ellen; 1973-ban, a »filozófus-per« során többedmagával kizárták a pártból, és elbocsátották állásából” – fogalmazott 2011-es cikkében Eörsi László.
Heller Ágnes öt évig csak középiskolában taníthatott, majd bekerült az MTA Szociológiai Kutatócsoportjába. Ellenzéki véleménye, a csehszlovákiai bevonulással szembeni tiltakozása miatt viszont egy idő után onnan is távoznia kellett.
Ekkor következtek az emigráció évei. Oktatott Berlinben, New Yorkban, a Melbourne-i Egyetemen is, vissza pedig csak a rendszerváltáskor tért. Férjével, Fehér Ferenccel közös könyve, az Egy forradalom üzenete 1983-ban jött ki angolul. Nálunk csak 1989-ben jelenhetett meg. De még Nyugaton is bírálták érte a szerzőpárost, szembeállítva velük a kádárizmus akkori külföldi elfogadottságát. Hol volt még ekkor itthon is, hogy Pozsgay Imre népfelkelést emlegessen? A páros viszont könyvében arra jutott: lehetett akármennyire elviselhető a rendszer, valójában nem született kompromisszum Kádár és a nép között. Ez ugyanis autonóm szereplők megegyezését jelentené, miközben a kormánnyal szemben semmi ilyen erőről nem volt szó. A Kádár-rendszer konszolidált éppen lehetett, de legitim nem – állapították meg. Még hogy Heller Ágnes ne állt volna ’56 mellé?! Már akkor megtette, amikor sok mai harcos megszólaló egész másféle ideológia elkötelezettje volt.
Pedig az átéltek hatására gondolhatta volna akár, hogy több kockázatot nem vállal. Megrendítő, amit a Neokohn portálnak mesélt egyik utolsó, júliusi interjújában: „Igenis bűntudatom van amiatt, hogy életben maradtam. Ez nem múlik el. Erről beszéltem Frankfurtban is, ahova az Anne Frank Társaság hívott el. Közöttünk alig van pár hónap, egyidősek lennénk. Ha ő is januárban szabadulhatott volna fel, mint ahogy én, akkor most ő is itt lehetne. Mindössze két hónapon múlhatott 74 év különbség…”
Két hónapon egy egész életnyi életmű, amelybe a politikai gondolatok mellett éppúgy befért az is, hogy megkérdőjelezze, amit Hannah Arendt a gonosz banalitásáról írt. Belefértek a bibliai reflexiók éppúgy, ahogy a kötetek Leibnizről, Kertész Imréről vagy épp Shakespeare-ről. Ha már elolvastunk minden interjút a Jobbik megítéléséről, Salviniről és Orbán Viktorról, akkor akár bele is vághatnánk ebbe a több mint fél évszázadnyi filozofikus eszmefuttatásba. A magunk érdekében.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!
