Szabadlábon a lincselő

Szabadlábon a lincselő

Emlékhely Szögi Lajos meggyilkolásának helyszínén (Fotó: Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem nehéz dührohamot kapni H. Dezső, a 13 év után kiszabadult olaszliszkai lincselő ügyét hallva. A probléma az, hogy az eset kapcsán nem is nagyon történik más, mint dühöngés, acsarkodás és szemforgatás.

Először is tisztázzuk: 13 év rácsok mögött rettenetesen hosszú idő. Csak egyet kérek a fotelből szibériázóktól: gondolják végig, hogy mi történt velük az elmúlt 13 esztendőben. Na, ezt gyorsan felejtsék is el, és képzeljék el, hogy mindezt az időt egy zsúfolt zárkában töltik el. H. Dezső társaságában, mondjuk. Ugye hogy átlagemberként már nem is olyan kevés idő ez?

Persze átlagemberek nem szoktak a nyílt utcán tanárembereket agyonveri, gyermekeit pedig nemi erőszakkal fenyegetni, H. Dezső viszont bűntársai kíséretében ezt tette 2006-ban Szögi Lajossal és legidősebb lányával. Az ilyen tettért egyáltalán nem népmesei frázis azt követelni, hogy a bűnös nyerje el méltó büntetését, és az ilyen barbár lincselésben prímet vivőknek a 13 esztendőnél jóval súlyosabb büntetés jár.

„Nincs igazság, nincsen, egyáltalán nincsen" | Magyar Hang

Csak hát nem népmesében élünk, hanem abban a magyar valóságban, amelyet már kilenc éve formál a maga képére és hasonlatosságára a Fidesz–KDNP, szóval, cselekedettel, mulasztással, valamint rendeletekkel és törvényekkel.

H. Dezső esetében történetesen a Büntető törvénykönyv 2013-as, enyhítő módosítása vág ide: ennek értelmében szabadulhatnak ki a rács mögül jelentős kedvezménnyel az olyan bűnözők, mint H. Dezső, vagy a veszprémi Cozma-gyilkosság harmadrendű elítéltje, az enyingi Sztojka Iván.

Nem létező ellenséggel riogatnak, miközben vidéken szinte semmit sem javult a közbiztonság | Magyar Hang

Kétharmaddal szavazta meg ezt a módosítót annak idején a Fidesz (és a KDNP persze), és ezt az aprócska tényt rendre elfelejtik közölni azok a lapok, ahol kézi vezérléssel irányítanak a kormánypártok komisszárjai.

A fröcsögő narratíva hol kimondott, hol ki nem mondott céltáblái a bíróságok, jól jönnek majd ezek a cikkek és az általuk keltett indulatok a talponállók és fodrászszalonok miliőjében, amikor a hatalom igazán nekimegy majd az igazságszolgáltatásnak.

Lehet aztán persze dühöngeni annak kapcsán is, hogy H. Dezsőnek megítéltek ötmillió forint kártérítést, mert túlzsúfolt cellában töltötte le büntetését. „Hát miért érdemel kártérítést az ilyen?!” – hangoznak az értékelések. A hazai börtönök túlzsúfoltsága tény, ahogyan az is, hogy ügyvédek egész sora szakosodik arra, hogy a nemzetközi jogszabályokra hivatkozva kárpótlást csikarjon ki ilyen okokra hivatkozva még a legelvetemültebb bűnözők számára is.

„Az Iván egy komoly üzletember" - Sztojkáék nem félnek | Magyar Hang

Logikus tehát, hogy új börtönöket kell építeni, több település örülne is a bv-intézeteknek, hiszen pénz is érkezne velük oda, meg munkahelyek is létesülnének. Volt is róla szó, hogy többek között Ózdon, Békésben, Hevesben, Kunmadarason, Csengerben, Kemecsén megépítik a kóterokat, de ezek a beruházások valamiért már évek óta csúsznak. Alighanem azért, mert bizony az is tény, hogy a már meglévő börtönökben sincsen elegendő fegyőr, rengeteg a pályaelhagyó, hatalmas a fluktuáció. Erre a kabinetnek nincs válasza. Miért is lenne: ez egy húsba vágó, valódi probléma, amit nem lehet elkenni a párt kommunikációs osztályának migránsszövegével. Hiába, H. Dezsővel valahogy nehezebben boldogulnak, mint Ahmed H.-val.

Végül nézzük csak meg azt az országot, amelyet 13 év alatt, az olaszliszkai lincselés óta idekint összehoztunk. Ez az az ország, ahova a Btk.-t enyhítő fideszes érvelés szerint H. Dezsőnek könnyebben kellene menjen a beilleszkedés. Ez az ország, ahol – papíron – pénz, paripa, fegyver adott egyetlen párt és egyetlen vezető számára, hogy felszámolja azokat a viszonyokat, amelyek lehetővé tették az olaszliszkai lincselés 2006-os megtörténtét.

„Éva szája nem a veréstől volt véres, hanem azért, mert nekiment az oszlopnak" | Magyar Hang

Aztán mi történt? Talán csak a szerencsén múlott, hogy Sályon, Piricsén, Ópályiban, Boldván, Felsőzsolcán, Gyöngyösorosziban és Encs-Fügödön nem ismétlődött meg az, ami 2006-ban, Olaszliszkán bekövetkezett.

Talán azért, mert hiába a hatalom pénze, paripája, fegyvere, ezeken a településeken semmit, de semmit nem változtak a szegregált cigánysorok körülményei az elmúlt 13 évben.

Az oktatás színvonala inkább még romlott is, a szociális háló tovább foszladozott. Nem kell hát aggódnunk: ebbe az országba H. Dezsőnek biztos nagyon könnyű lesz beilleszkednie.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!