A nagyszőlősi punkok

A D1 dízelmotorvonat-sorozatot a hatvanas-nyolcvanas években gyártotta a magyar Ganz–MÁVAG a Szovjetunió vasútjai részére, mifelénk is ilyenek közlekedtek akkor fel-alá, Aknaszlatinától Királyházáig, Királyházától Bátyúig. Olyan is volt, amelyik végigment Ungvárig, öt óra alatt megtette a 160 kilométeres távot, minden állomáson és megállóhelyen megállt. Konkrétan kettő volt, amiről nem kellett átszállni, az egyik hajnali fél háromkor indult Técsőről Ungvárra, a másik délután négy-negyvenkor Ungvárról vissza.

Pirosra voltak ezek festve mind, a régebbiek élénkebb színűre, sárga betéttel, az újabbak bordóra. Négy kocsiból álltak, mindkét elejükön mozdonyrésszel, és a mozdonyrész végében, a zúgó-zakatoló-dübörgő motor és a peron között volt egy kis helyiség, ahova be lehetett húzódni, ha túl nagy volt a zsúfoltság. Ez gyakran megesett, különösen hazafelé szombaton, amikor Bátyúban átszálltunk az Ungvár–Munkács elektricskáról. Megrohanták a fiatalok a kocsikat, amikor beállt a vágányra a D1-es, tolongtak eszük nélkül, hogy helyet szerezzenek a fapadokon, a sorok közt állni egyáltalán nem lett volna kényelmes.

Mi meg behúzódtunk a kis kutricába, ha tehettük, leültünk a porba, szívtuk a cigarettákat, vártuk, hogy jobbra forduljon a helyzet, bár erre Beregszászig biztosan nem lehetett számítani. A nagyszőlősi punkok hárman voltak, Laci, Gyuri és Andrej, de hiába szólíttatta magát kettő is magyar néven, magyarul egyikük sem beszélt. Ők majdnem mindig ott ültek ebben a kutricában mind a hárman, hacsak a személyzet el nem zavarta őket.

Andrej volt a legpunkabb, erre abból lehetett következtetni, hogy neki volt a leginkább kiborotválva a halántéka, meg hogy konkrétan senkivel sem beszélgetett soha, ha megkínálta valaki egy cigarettával – tegyük fel én –, akkor először is elvette, aztán letépte róla a füstszűrőt, majd végigszívta, amíg a körmére nem égett. Gyuri sem volt barátkozós típus, Laci viszont annál inkább. Neki volt egy tetoválása is a jobb kézfején, a tenyere élén, az volt ráírva, hogy Who the fuck is Mick Jagger...?, így, három ponttal és kérdőjellel. A Rolling Stones nem érdekes, mondta Laci, a Sex Pistolson és a Ramonesen kívül semmi sem érdekes, esetleg a Clash még, de azzal tényleg vége.

Ezzel muszáj volt vitatkoznom, egyrészt a Stones mégis Stones, oké, hogy show-biznisz meg minden, de akkor sem úgy kommersz, rengeteg szuper daluk van, a Getnótól a Gimme shelteren át a Sympathy for the devilig, sorolhatnám hosszan, egy egész nap is kevés lenne meghallgatni az összes jó számukat. Különben is, a Pistols és a Ramones is eladta magát, ha nem így lenne, nem is hallottunk volna róluk itt a világ végén semmit. A Clashről pláne jobb nem is beszélni, oké, a London calling szuper volt, de az új lemez, a Combat rock tiszta tinglitangli. Ez a sláger, ez a Should I stay or should I go is micsoda? Laci legyintett, azt mondta, nem értem a lényeget, nem vagyok elég tudatos, és még elvhű sem vagyok. Hát az tényleg nem voltam, ezt minden további nélkül hajlandó voltam elismerni, és arról ráadásul fogalmam sem volt, hogy a Ghetto defendant c. Clash-dalban Allen Ginsberg is benne van ezen a lemezen.

A nagyszőlősi punkok nem az egyetemre jártak, mint mi, hanem az élelmiszer-ipari technikumba. Laci később a kenyérgyárba ment gyakorlatra, eltöltött ott két vagy három hónapot, mielőtt elvitték katonának, őt hamarabb utolérte a végzet, mint engem, nekünk adtak haladékot a júniusi vizsgaidőszak végéig, efféle kedvezmény nekik mint munkásoknak nem járt. Addig még összefutottunk egyszer-kétszer a városban, elmentünk inni a Komszomol-parkba, ha hallottuk, hogy cseh sört csapolnak ott véletlenül, de ahogy jött a nyár, feltartóztathatatlanul, úgy egyre ritkábban volt ilyen szerencsénk sajnos.

Gazda Albert írásait itt olvashatja!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/28. számában jelent meg, 2019. július 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/28. számban? Itt megnézheti!