Nem egész népemet fogom

A tanévnyitó ünnepség műfaját soha nem értettem. Mi, alias a nagyok, álltunk leghátul, és felsőtagozatosságunkat, aztán az érettségielőttiségünket kitűrt, mellközépig gombolt, nagyjából vasalt fehér inggel jelezve röhögcséltünk az igazgató sablonos szövegén, az erőltetett verseken meg a visszhangosításon, mert felfoghatatlan volt, hogy mi a bánatot kellene ünnepelnünk a nyári szünet elmúltán. A tanévzáró okés, az lelkesítő, de ez? Úgyhogy kétszeres együttérzéssel szoktam sajnálni a mindenkori oktatási miniszter központi évkezdésére kirendelt diákságot, mert nekik manapság már a vihogás szabadsága sem adatik meg, hiszen alkalom van.

Idén nem is akármilyen alkalom. 2020-tól ugyanis csak a nyelvvizsgával is rendelkező érettségizettek felvételizhetnek a felsőoktatásba. Írtunk, írtam róla többször magam is, hogy a szándék értékelhető, ellenben a megvalósítás katasztrofális. Eddig ugye az volt, hogy ha a nyelvvizsgátlan diák sikeresen felvételizett, megkezdhette főiskolai, egyetemi tanulmányait, és mire eljutott a záróvizsgáig, addigra vagy megcsinálta a nyelvit is, vagy nem. És ha vagy nem, akkor nem vehette át a diplomáját, így aztán papíron középfokú végzettséggel vághatott neki a munkaerőpiac meghódításának. Ami persze nem jó, ellenben meglehetős nyelvtanulási kényszerítő erő, tapasztalatból mondom.

Szépszámú diploma így is beszorult a tanulmányi osztályok páncélszekrényeibe, érthető tehát, ha az illetékesek valami megoldásféleségen kezdtek morfondírozni. Aztán lett, ami lett. A kötelező nyelvvizsga miatti tiltakozásokat hallva, de érdemben nem reagálva a kormány azzal érvel, hogy a változásról szóló szabályt már 2014-ben meghatározták, a diákok tehát hat évet kaptak a felkészülésre. Jól hangzik, csak hát az ördög meg azok a fránya részletek. Ekkora horderejű változásra a diákoknak is fel kell készülniük. Is. Ám nem elsősorban nekik.

Mintha a kormányzat kitalálná, hogy visszatérünk a háború előtti módihoz, és 2025-től ismét jöhet a bal oldali közlekedés, de a bejelentésen kívül nem tenne semmit, minden maradna a régiben, a táblák, a lámpák, a közúti jelzések, hogy aztán a 2025. január 1-jén beköszöntő általános felfordulásban bejelentsék, „de hát volt idő rákészülni, hiszen mi szóltunk”.

Mert hol van a minden, és ez fontos, tehát valamennyi középfokú oktatási intézményben alanyi jogon elérhető megfelelő szintű nyelvtanulás lehetősége? Van elegendő nyelvtanár? Nyelvi labor a „világvége” szakiskolákban? Hiszen azt csak nem akarhatja a családvédelmi akciókormány, hogy sokszor szűkös lehetőségek között élő családok tömegei fizessenek, és nem is alacsony extra költséget, hogy a gyermekek ne bukják el azt a bizonyos polgári életet már itt, a startvonalnál. És a falusi srácok? Ahol, még ha van pénz, szándék, minden, akkor is komoly gondot okoz, hogy tíz kilométeres körzetekben nincs hadra fogható nyelvtanár. És a szegények? A romák? Nekik kampó, ennyi volt, majd a következő, nertelen generáció újból nekifuthat a társadalmi felemelkedésnek?

Ja, tudom, a mindenható internet. Az megoldja ezt is. Mint mindent. Azt is tudom, hogy Budapesten vagy a nagyobb városokban nehéz összerakni: miért okoz megoldhatatlan problémát az innen nézve hétköznapinak tűnő apróság is. Hát mit vacakolnak arrafelé a népek? A XXI. században élünk, jó reggelt kívánok! De azért próbálkozzunk, ezt a 2020-as hirtelen halált például úgy képzeljük el, hogy a kisvárosi iskolákban kevés a nyelvtanár, általános gyakorlat, hogy a nyelvi órákon nincs csoportbontás, és 30 fős osztályokban próbálkoznak az oktatással.

Ami még drámaibb, hogy rengeteg gyermek már óvódás korára súlyos hátrányba kerül, egy szakpedagógustól idézem: „nem ismerik az angol vécét, nem tudják megnyitni a csapot, mert nyolcan, tízen laknak egy szobában, ahol minden, érted, minden ott történik, és nincs még egy csendes sarok sem, ahova visszahúzódhatnának picit rajzolgatni, színezgetni, már ha lenne egyáltalán színes ceruzájuk, és nem olvas nekik senki mesét és semmi egyebet sem. Az iskolába is úgy kerülnek, hogy otthon nem játszottak barkochbát, ország-várost, nem számolták meg a nem létező fürdőszoba nem létező csempéit, és odahaza nem énekelt nekik, velük senki gyermekdalokat, nem hallottak a szüleiktől egy verset vagy egy regényt, amit jó lenne elolvasni”.

De félre, könnycseppekben úszó demagóg érzelmek, ide veled statisztikaalapú valóság, úgymint becslések szerint a kötelező nyelvvizsga hatására akár 20 százalékkal is csökkenhet a felsőoktatásba felvételizők aránya, ami leginkább a vidéki kisebb egyetemeket érintheti hátrányosan. Felsőoktatási csokot nekik, hátha az segít!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/36. számában jelent meg, 2019. szeptember 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/36. számban? Itt megnézheti!