Pesti parasztok, szevasztok!

Miután az Örs vezér terétől hazáig, ami bő tíz kilométer, tucatnyinál is több Puzsér-, Karácsony-, Berki-óriásplakátot számoltam össze, gondoltam, írok egy cikket a milyen jól fut a Fidelitas szekere, hogy ilyen szépen meg tudták szórni az egész fővárost témában.

De aztán eszembe jutott, hogy a téren a buszfordulónál belefutottam egy farostlemezekből eszkábált, nyomorult megállító táblába, amelyre úgy húsz darab stadionstopos Karácsony-szórólapot aggattak az aktivisták – amiről az is felötlött bennem, hogy e miatt a stadion stopos akciósorozat miatt milyen klasszul szétszedte Karácsonyt a nem kormánypárti média – vagyis, hogy nem csak plakáthelyekben (pénzben) van giga-mega versenyelőnyben a Fidesz, hanem abban is, hogy házon belül soha sem fog semmilyen kritikát elszenvedni, hiszen házon belül is a Fidesz terpeszkedik, míg a sokszínű ellenzéki média teljes természetességgel fog nekiesni a sajátjainak is adott esetben, hiszen így normális; szóval ezek után végül arra jutottam, hogy erről egyáltalán nem érdemes cikket kalapálni, mert nincs benne semmi újdonság, ezerszer megírtuk per nap, hogy mi a helyzet. Ez a helyzet. Demokráciát nyomokban, tisztességet nyomokban sem tartalmaz.

Nagyjából ekkor történt, hogy bedugultam. Semmi különös oka nem volt, egyszerűen csak felgyűrődött a forgalom, hétfő reggel elő szokott fordulni az ilyesmi (hogy írásban mennyire nem jön át az irónia). Mondhatnánk, ilyen a pösti lét, és akkor ott, a dugóban vonszolódva megvilágosodtam, hogy mi is piszkál már napok óta. Egy vita.

Amely onnan indult, hogy álltam sorban a postán a rezsiutalványra várakozó nyugdíjasokkal, és aztán posztoltam róla, hogy ez mennyire hibátlanul leírja 2019 Magyarországát, amiből jött, hogy vidéken igenis nagy dolog a kilencezer forint, és örülnek neki, amit én nyakig a budapesti habzsidőzsiben fel sem foghatok, és hogy miként vagyok én vidéki, és hogyan nem, meg hogy mennyire „rontott el” a nagyváros minket – a többes szám azért, mert a szócsatában azt is megemlítettem, hogy ha minden annyira klassz és tökéletes odahaza, vajon miért „tűnt el” a rendszerváltás óta a lakosság egyharmada. De a legjobb talán, ha idézem, ami azóta is motoszkál bennem:

„A város harmada Budapesten él, mert mindenki azt hiszi, csak ott van élet, holott robotolnak kilenctől hétig, mire hazaérnek, nyolc óra, a családtagok nem találkoznak egymással a munka miatt, a barátok hetekig egyeztetnek, mire meg tudnak szervezni egy összejövetelt.”

Hibátlan, gyönyörű sztereotípia. Ilyenek vagyunk onnan nézve mi, pestiek, az élhetetlen, boldogtalan, levegőtlen, mindentelen metropolis keserű, savanyú, szikkadt lakói. És viszont: sokan pedig Budapestről látják egységesen elbutított, megvezetett, önálló akaratától megfosztott, üveggyöngyökkel megvehető igénytelen masszának, illetve épp fordítva, a szikrázó napsütésben egészséges, pirospozsgás arccal csupa matyó hímzett lelkű, böcsületes, józan paraszti eszű, vidám kompániának a kistelepülések népét.

Mint amikor a Fidesz felfedezte magának a határon túli magyarságot, és hirtelen divat lett túlszeretni a székelyeket, merthogy már csak ott élnek igaz magyarok. Csakhogy jómagam akkoriban már évek óta jártam az erdélyi falvakat, és tudtam, a székelyek pontosan olyanok, mint mi, nem székelyek, csupán másként, nehezebben élhetik meg a magyarságukat, de se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint bármelyikünk itt, az anyaországban.

Ám annyira azért már nem vagyok naiv idealista (sokat koptam sajnos az utóbbi években), hogy ne értsem, ez mindig is így volt, amióta világ a világ. Annyival vagyunk most hátrébb, hogy legújabban európaivá szélesedett a sztereotip világlátás, és már Bécset, Párizst, Brüsszelt vagy Stockholmot is kiválóan meg tudjuk ítélni anélkül, hogy akár csak egyik vagy másik világváros közelében jártunk volna. Pusztuló vidék, dögölődő főváros, rohadó Nyugat. Ha így belegondolunk, igencsak szomorú nép vagyunk mi, magyarok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/38. számában jelent meg, 2019. szeptember 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/38. számban? Itt megnézheti!