Apró kis igazságok

Elárulok egy titkot. Míg az ország az önkormányzati választás estéjén leginkább Budapestre figyelt, én öt apróbb településre ügyeltem. Sátoraljaújhely, Komlóska, Sárospatak, Encs és Szerencs.

Otthon kétharmaddal tarolt a Fidesz, ami nagyon nem fog jót tenni Sátoraljaújhelynek, mert az lesz, ami eddig (mi más lehetne?!): agyba-főbe fejlesztik majd a város határában működő kalandparkot, de valódi idegenforgalmi elképzelések nélkül. Ettől kicsit tovább sorvad a belváros, hiszen a turisták nem oda, hanem a parkba mennek, kicsit még kevesebb lesz a szolgáltatás, a lehetőség, amitől még több fiatal költözik el. És ha nagyon nekiiramodik a kétharmados paci, akkor belevágnak hitelből az ostoba üveghídprojektbe is. Mindeközben új cégek, vállalkozások nem érkeznek, mert az nem érdeke a polgármesternek, azok a vállalatok meg, amelyek eddig is harmonikusan megvoltak a hivatallal, mini monopóliumokként fizetik a megalázó bért alkalmazottjaiknak, a hatást lásd, mint fent: elvándorlás és lakosságcsere. Bizony, bevándorlás is, bevándorlóváros, mert a dobbantó városi fiatalság helyére jön a környező falvak, községek népe.

De nem csodálkozom. Láttam, tapasztaltam, hogy bánik a polgárral odahaza a Fidesz. Az a bizonyos fortélyos félelem. Nyilvánosság? Na, az például nincs. Már a nem fideszeseknek. Mondjuk, ellenzék sincs. Azt ugyanis nem nevezhetjük ellenzéknek, ha az utolsó pillanatban előrántanak a cilinderből valakit, hogy majd akkor ő indul, ha már választásokat tartanak. Szóval Sátoraljaújhelyből mintaszerű NER-kisváros lett, már csak ezért is érdemes az ottani történéseket szemmel tartani.

Szerencsre Herczeg Zoltán miatt figyeltem. Láttam az irgalmatlanul sok munkát, amit beletett, beletettek. Ha kellett, pár emberrel összeült, kis köröket alkottak (polgári körök 2.0), standolás itt, standolás ott, piacon, hajnalban, a közért előtt, és menni, menni és menni, szervezni, találkozni, meghallgatni, elmagyarázni – fontos volt tudni, hogy a teljes ellenszélben és a szokásos vidéki némaságdiktatúrában működhet-e. És működött. És ez igazán jó hír, még ha keserédes lett is a szerencsi győzelem.

Komlóska. Hát, az igencsak érdekes. A gyönyörű kis zempléni ruszin falu. Imádom. Ennyire messziről képtelenség belelátni egy ilyen apró, zárt közösség életébe, de úgy tűnt, Köteles László polgármester jól csinálja, amit csinál, épül, szépül, remekül működik a település, egyáltalán, megmaradt, mert nem is olyan rég még ez sem volt bizonyos. Csakhogy Köteles László nagyot hasalt. Hatalmasat. Ha innen, a távolból kéne tippelnem, azt mondanám, hogy nem tett jót neki a nagypolitika, az országos ügyekben taposás, rárakódott a sárból, amit ilyenkor óhatatlanul is felcsap az ember.

Sárospatakot sajnálom. Jó emberek, valódi civilek álltak össze, de a polgármesteri poszt elnyeréséhez kevés volt az összefogás. Most még. A civilek ugyanis bekerültek a testületbe. Ott lesznek a határozathozataloknál, beláthatnak a színfalak mögé, beleszólhatnak a döntésekbe. Megteremthetik az új nyilvánosságot. Ez talán a legfontosabb feladat, ezért Sárospatakra is érdemes lesz gyakorta rápillantani.

Encs. Szegény Encs. Elbánt vele a modern történelem rendesen. Ha mifelénk Encs szóba kerül, csak legyintenek a népek, és esküszöm, múlt időben ejtik ki a városka nevét, ami bravúr, de hát tudjuk, hogy a fantasztikus magyar nyelv mindenféle csodára képes. Encsen pedig jött Mikola Gergely. Nem tudom, van-e nála ifjabb polgármester szerte-e hazában. Tavaly ismertem meg, egy országgyűlésiképviselő-jelölti vitán, és ahogy hallgattam, azon gondolkodtam, mennyire nem lehet könnyű neki a jóféle elképzeléseivel bezárva abba az össznépi meggyőződésbe, hogy hát jó-jó, de túl fiatal. Ezért eztán Encset is nézzük, hogy lássuk, mire képes az ifjonti lelkesedés.

A többi? A big picture? Hát, nézzük azért azt is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/42. számban? Itt megnézheti!