Alternatívaképzés radikalizmus nélkül

Az elmúlt év politikai küzdelmei során a zöld és a rendszerkritikus radikalizmus egyaránt mellém szegődött, én azonban egyiket sem kívánom kiszolgálni. A radikális zöldeknek tudomásul kell venniük, hogy amíg a klímát és az ökoszisztémát védik, vereségre ítélik magukat. Az elitek romlottsága és a tömegek falánksága, a globális kapitalizmus féktelensége, a GDP növekedésének megszállott ostromlása, a tudatipar által korbácsolt fogyasztási hisztéria, az „elég” fogalmának módszeres felszámolása vezetett el oda, hogy vizeink tele vannak műanyaggal, állatok és növények tömegesen pusztulnak ki, miközben a bolygó felforr. Globális rendszerkritika, átfogó kapitalizmuskritika nélkül nincs többé zöldpolitika. Nem a tüneteket, hanem a betegséget kell kezelni.

Nem azért mondtam, hogy a jövő zöld vagy semmilyen, mert zöldpolitikussá akartam formálni magam. Ismételten jelzem, hogy semmiféle politikussá nem akarom formálni magam – ezt a szlogent pedig azért használom, mert mélyen hiszek az igazságában, és szándékomban áll életben maradni. A Sétáló Budapest koncepciója olyan rendszerszintű válasz volt, amely pontosan illeszkedik ehhez a felismeréshez, nem győzöm ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ez nem egy radikális zöld program – a Sétáló Budapest terve az európai zöldminimum.

Fontos számomra a zöldgondolat, de legalább ilyen fontos a liberális szabadságeszmény, a baloldali szolidaritás és a kulturális hagyaték megőrzésének konzervatív igénye. Bármilyen sürgető is a klímavédelem, a teljes világpolitika nem feszíthető fel erre az egyetlen ügyre, mert az emberiségre felmérhetetlen mennyiségű további probléma megoldása és igazságtalanság orvoslása vár.

A fogyasztó megszégyenítése az életmódja miatt, annak sulykolása, hogy az egyszeri kisember autója, fűtése vagy hulladéka felelős a horizonton körvonalazódó globális katasztrófáért, a létező legócskább válságmagyarázat eredménye. A jogszabályoknak kell változniuk, kemény és konzekvens állami fellépésre, a részvénytársaságok megregulázására, és nem az egyének terrorizálására van szükség. Ennek megfelelően nem áll szándékomban átszabni magam Greta Thunberggé, nem áll szándékomban politikai alternatíva helyett megváltós realityt gyártani – a válsághelyzet meghaladása az érdemi cselekvésben, a törvényhozásban, a multinacionális érdekek mindenhatóságával való szembeszegülésben, és nem a kerékpározó főpolgármester álságos pózolásában rejlik.

Az elitcsere megspórolhatatlan – ez a kijelentés pedig meggyőződésem szerint nem radikális populizmus, hanem az általános hitelességi és bizalmi válságból való kitörés egyetlen reális programja. Kategorikusan szemben állok a velejéig romlott politikai és gazdasági elittel, különösen pedig azzal a két szekértáborral, amelyet a Kárpát-medencében az elmúlt ötszáz év során maguknak berendeztek.

A teljes elitet le akarom váltani: a kormányt és az ellenzéket, a lelkeket mérgező törzsi gyűlöletet és az őrjöngő kultúrharcot, amely hatalmukat fenntartja. Ezért a mai Magyarországon nyilván csak gúnyolás és kirekesztés jár, de ezt volt alkalmam megszokni az elmúlt tizenöt év során. Elitek és kurzusaik sokféleképp bukhatnak, az emberiességi és jogállami keretekhez azonban minden körülmények közt ragaszkodom. Nem hiszek a meszesgödrökben, s még csak a börtönnel és vagyonelkobzással fenyegetőző közbeszédben sem. Egy ponton túl humánus ember soha nem mehet, mert ügye hiába érvényesül, ha közben elveszíti azt, aki ő.

A politika számomra mindössze mellékhadszíntér, Orbán Viktor ugyanis teljesen kiüresítette, így tényleges politikai verseny a mai Magyarországon többé már nem zajlik. A demokratikus intézmények működésképtelenek, a miniszterelnök markában tartja a politika szereplőit, így változás e térből nem jöhet. A kulturális szférában kell győzni. Ha a kulturális tér és annak nyomán a magyar társadalom nem változik, bárki is váltja Orbán Viktort, az menthetetlenül Orbán Viktorrá válik, ahogy Orbán Viktor Kádár Jánossá, ahogy Kádár János Horthy Miklóssá, és ahogy Horthy Miklós Ferenc Józseffé vált. Ha a kultúra, az értékrend és az emberi minőség nem változik, a küzdelem értelmetlen.

Azért léptem ki a komfortzónámból, és vállaltam fel a harcot a politikai térben, azért próbáltam a Sétáló Budapest és a mérsékelt centrum ügyét sikerre vinni, mert mindez a kulturális szférába visszahat. Autonómiát, tudatosságot és felelős cselekvést próbáltam mutatni, értékrendet próbáltam demonstrálni, normákat próbáltam diktálni, egy kicsit élhetőbbé, egy kicsit nyugatosabbá próbáltam tenni Magyarországot, s jelezni próbáltam az elitnek, hogy többé nem engedhet meg magának bármit büntetlenül. Ennél nagyobb ambícióm jelen körülmények közt nem lehetett.

Nem leszek ennek a harcnak a megszállottja. Hajlandó vagyok kiegyezni, ahogy megkíséreltem ezt tenni a balliberális pártokkal az előválasztást előkészítő tárgyalások során – sikertelenül, ezt azonban továbbra sem érzem a magam hibájának. Amennyiben ügyeket tudok sikerre vinni, amennyiben legalább az elit egy része megpróbál új politikai kultúrát tanulni, ha akár csak számításból, ha akár csak, hogy hatalmát továbbra is megőrizze, kötelességem nagyvonalúságot tanúsítani. Az elit eltakarítása nem öncél, hanem egy élhető, európai ország feltétele. Bármikor hajlandó vagyok hátrébb lépni – épp ahogy most tettem, amint kiderült, hogy a Sétáló Budapest programjára nincs tömeges igény.

Tudomásul vettem, hogy jelenleg a törzsi háború szezonja zajlik: az emberek az O1G-koalíció és Orbán Viktor összecsapását óhajtják, amit két és fél év múlva meg is fognak kapni. Én pedig továbbra is a kulturális térben leszek alternatíva és menekülőút gyanánt, ha esetleg kiderül, hogy igazam volt, és a rendszer önmagával nem leváltható.

Nem hiszek Karácsony Gergelyben, nem hiszek a programjában, nem hiszek a mögötte álló pártokban és bűnszövetkezetekben, budapestiként azonban kötelességem támogatni azon törekvéseit, amelyek megítélésem szerint egy élhető és zöld városhoz vezetnek. Nemcsak azért vonulok vissza a kulturális térbe, mert ez az otthonom, hanem mert úgy hiszem, a minimális politikai kultúra szellemében minden választott vezetőnek bizalmat kell előlegezni, és időt kell adni, hogy terveit megvalósítsa. Ez volt a budapestiek döntése, amelyet kötelességem tiszteletben tartani.

Én és az engem támogató civil szervezet egyaránt készen állunk segíteni az új városvezetésnek Budapest zöldebbé és emberibb léptékűvé tételében akár kerületi, akár fővárosi szinten, ha erre igény mutatkozik. Az ötéves ciklus végén lesz időszerű megvonni Karácsony Gergely mérlegét. Ha felnő a kihíváshoz, és Budapestet a huszonegyedik századba vezeti, többé nem kell főpolgármesteri kampányra készülnöm – én legalábbis ebben bízom. Szellemem vetítővásznán továbbra is egy emberre szabott, európai normák szerint épülő és működő Budapest képe lebeg, ezzé akarom, hogy a körülöttem kallódó és omladozó Budapest váljon. Általam vagy nélkülem – ez a következő években elsősorban Karácsony Gergelyen múlik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/45. számában jelent meg november 8-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/45. számban? Itt megnézheti!