Politikai cinizmus, avagy a növekvő jólét veszélyei

A következő évtized nagy feladata, hogy Magyarország a gyorsabb gazdasági növekedést megőrizve életszínvonalban is utolérje az Európai Unió átlagát, ezt azonban úgy kell elérni, hogy a növekvő jólét ne járjon a keresztyén és nemzeti identitás elvesztésével. Ezek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai, amelyek – hol máshol? – a leányfalui református templom hálaadó istentiszteletén hangzottak el. Gondolatmenete egyebekben a kormánypárti politikusoktól jól ismert paneleket követte a gyökereitől elszakadt Nyugat- és az e tekintetben egészségesebb lelkületű Közép-Európáról.

Valóban egymással nehezen összeegyeztethető állapot volna a jólét, illetve a szilárd identitás, a múltjával és önmagával békében élő politikai közösség (nemzet)? Harmóniájuk izzadságos politikai erőfeszítést igényel, ahogy a miniszter sugallta? Nehéz nem úgy értelmezni a szavait, minthogy óvni igyekszik nemzetünket a túl gyorsan rászakadó jólét okozta veszélyektől, annak vadhajtásaitól.

Gulyás Gergely azt tehát elismerte, hogy Magyarországnak sem az úgynevezett fülkeforradalom – Orbán Viktor szavaival: a második rendszerváltás – óta eltelt kilenc, sem az első rendszerváltás óta eltelt harminc év nem volt elegendő az uniós átlaghoz való felzárkózáshoz.

Nagy kudarc ez, különösen ha arra gondolunk, mit ért el például Bethlen István tíz év alatt a világháborús vereség és az országcsonkítás sokkjából ocsúdó nemzettel. Harminc év pedig máshol, máskor a gazdasági csoda megvalósításának ideje volt. Magyarországot a térség, az egykori szovjet tömb éllovasaként – de legalábbis ennek a tudatnak a birtokában – érte a rendszerváltás, azóta azonban nemhogy a Nyugathoz nem zárkózott fel, de a regionális vezető pozícióját is elvesztette. És ez ma már közös kudarca az egyként neoliberális gyurcsányi és orbáni kurzusnak.

A 2010 utáni Orbán-kormányoknak ráadásul a kezdeti sikeres válságkezelést követően végig kedvező környezetben, világgazdasági hátszélben és soha nem látott pénzesőben – uniós források – kellett az ország felzárkózását elősegíteniük; az eredmény felemás. Sokan érezhették az elmúlt években, hogy emelkedett a jövedelmük, legalább ugyanennyien viszont nem tudnak feljebb lépni; életszínvonal, életminőség terén is kettészakadt az ország. A létbizonytalanság pedig általános érzés ott, ahol a háztartások jelentős részének nincs számottevő tartaléka, így egy váratlan kiadás vagy kieső jövedelem hamar boríthatja a pénzügyi egyensúlyt.

Ha mindezt összevetjük Gulyás Gergely szavaival, megállapíthatjuk, hogy a kormány összességében jól védte eddig a népet a túl gyors meggazdagodás erkölcspusztító hatásaitól. (No nem mindenkit, a kiválasztottak szűk köre erősen fertőződött, lásd: Borkai-botrány.)

Most még könnyebb lesz a „védelem”, ha hihetünk a világgazdaság lassulását és az uniós támogatás csökkenését jósló előrejelzéseknek. Ha így lesz, az Orbán-rendszer a rendelkezésre álló pénzek jelentős részét egyéb, erősen megkérdőjelezhető célokra elköltve, elszórva a jóléti felzárkózás példátlan esélyét szalasztotta el. A megkérdőjelezhető célok alatt messze nemcsak a köznyelvben lopásnak hívott jelenségre utalok, hanem például a multiknak nyakló nélkül nyújtott támogatásokra és adókedvezményekre vagy a taorendszeren keresztül a közös kasszából kivett tízmilliárdokra.

A miniszterelnök korábban többször beszélt arról, hogy a jóléti állam ideje lejárt. Azon túl, hogy kijelentése az egykulcsos adó bevezetése és a közérdek magánérdekeknek való szisztematikus alárendelése mellett annak bizonyítéka, hogy a lelke mélyén fundamentalista neoliberális, különös és provokatív egy olyan országban, ahol a fogalom nyugat-európai, skandináv értelmében egy másodpercig sem létezett jóléti állam. A Fidesz egyébként példát vehetne a nagy barát, Jaroslaw Kaczynski vezette, októberben újabb választási győzelmet behúzott lengyel Jog és Igazságosságtól, amely, miközben megőrizte az ország gazdaságának tőlünk nézve különösképpen irigylésre méltó lendületét, szociális programjával valóságos jóléti fordulatot is végrehajtott.

De vegyük véresen komolyan a kancelláriaminisztert!

Amikor a nyugati viszonyokat ecsetelte, még ha volt is igazság a szavaiban, nem Adenauer vagy De Gaulle kései hazai tanítványának, inkább a hanyatló Nyugatról a lenézett népnek szónokoló magyar kommunisták örökösének a hangját hallottam, ami igazi bravúr egy fiatal jobboldali politikustól.

Vagy inkább a politikai cinizmus fekete öves mesterével van dolgunk? Mégis, mi történne, ha a kormány hatalomtechnikai megfontolásokból nem jórészt a felső középosztályra szabott újabb és újabb támogatásokkal, illetve szezonálisan osztogatott juttatásokkal (nyugdíjprémium, választásokra időzített utalványok stb.) pipálná ki a jóléti kiadásokat? Ha ehelyett ezt az erőforrást bérfejlesztésre fordítaná? Tényleg elveszítenénk a keresztény és nemzeti identitásunkat, ahogy azt az Isten házában előadott politikai szónoklat sugallta?

Nem inkább az történne, hogy a jobban megfizetett, a túlórapénzt is rendben megkapó rendőrök közül kevesebben hagynák el a pályát, ezzel is erősítve a közbiztonságot? Ha növekedne a jelenlegi megalázó kezdő fizetés, a tanári pálya is vonzóbbá válna a fiatalok számára. Az állam egyszerűen jobban működne magasabban fizetett kormányhivatali alkalmazottakkal, tűzoltókkal, ápolókkal, szociális gondozókkal, már csak azért is, mert többen lennének.

Ha az oktatást stratégiai ágazatként kezelné a kormány, a szegénységben élő fiataloknak is nagyobb esélyük lenne a kitörésre, ami az egész közösség javára válna. A jobb életviszonyok a kivándorlási kényszert is enyhítenék. A humán szférát nem elhanyagoló állam képes volna finanszírozni a különleges, ritka kezeléseket is, nem a legfőbb politikai vezető akaratából dollármilliárdossá lett jó barát tetszelegne a jólelkű adományozó szerepében. És egy ilyen országban nem sok értelme volna utalványokkal, ételosztással, olcsó krumplival megpróbálni befolyásolni a választásokat, a kiszolgáltatottak megfélemlítésével szavazatokat szerezni.

Talán éppen ez az az állapot, amelyet a keresztény és nemzeti csomagolás mögé rejtve Gulyás Gergely és pártja valójában el akar kerülni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/45. számában jelent meg november 8-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/45. számban? Itt megnézheti!